OUR BLOGS

Kering az interneten egy jópofa ábra két egymást nem metsző körrel: az egyik a komfortzónádat jelöli, a másik azt, ahol a csodák történnek. A kép azt implikálja tehát, hogy a csodákhoz ki kell lépned a komfortzónádból. Ebben persze van igazság, de csak részigazság. Amikor próbára teszed magad az ismeretlenben, gyakran előfordul, hogy sokkal többre vagy képes, mint amit előzetesen gondoltál volna, vagy olyat is meg tudsz csinálni, amiről az ellenkezőjét feltételezted. A tapasztalatból tehát megerősödött önbizalommal térhetsz vissza, egyúttal a komfortzónád is szélesedhetett ennek eredményeképp.

Bár sokan még akár hetente kétszer-háromszor is otthonról dolgozhatnak, egyre több cég kötelezi el magát a teljes munkaidős irodai visszatérés mellett. Egy racionális világban egy ilyen elhatározás észszerűségen alapulna, tényekkel és adatokkal lenne alátámasztva, nem pusztán kényre-kedvre összeválogatott tanulmányokra hivatkozna. Látjuk azonban, hogy – más esetekhez hasonlóan, pl. tehetségmenedzsment, vezetők fejlesztése – a döntések nemhogy nem mindig észszerűségen alapulnak, de még csak az adatok és kutatások se zavarják meg a “tisztánlátást”.

A vezetőkkel folytatott mentori munka során nagyban építünk a viselkedéstudósok pl. BJ Fogg munkásságára, aki a Stanford Egyetem viselkedéstervezési intézetének alapítója (Stanford Behavior Design Lab). Tudománya több multimilliárdos biznisz sikerének a kulcsa, de mi is profitálhatunk belőle a saját privát életünkben. Alább elmesélek egy valós történetet, melynek hőse épp a viselkedéstudósok által is igazolt tényezők segítségével könnyítette meg saját dolgát életmódváltása kapcsán.

Mindig érdekes kicsit szélesebb perspektívából rátekinteni a dolgokra, amikor már túl vagyunk az “aktuális HR trendeken” és egyéb hasonló finghevítéseken.
Kb. másfél-két évtizede még annyira ritka volt a home office, hogy egy kis tanácsadócég résztulajdonosaként saját magam számára is csak összeszorult gyomorral vezettem be a szerdánként otthonról dolgozást. Nem azért, mert ne bíztunk volna a kollégákban, akiknek amúgy se volt munkaidejük, szabadon mozoghattak, hanem amiatt, hogy vajon miként élik meg majd a csapattagok, hogy Tamás “lóg” minden héten egy napot az irodából. Pedig nagy mértékben növelte a hatékonyságot: az otthoni napomon baromi jól haladtam az önállóan végzendő tevékenységekkel, megúsztam 1-1 óra bumlizást oda-vissza a Moszkva térre a dugóban, és sokkal jobban feltöltődve, motiváltabban csináltam az ügyfélmunkát hétfő-kedden, valamint csütörtök-pénteken.

Többéves együttműködésünk során egy pénzügyi szolgáltatóval, 2024-ben elérkezett az ideje annak, hogy újragondolják, hogyan fejlesztik, képezik kollégáikat a belsős mentorok, trénerek. A következő rövid szösszenet arról szól, miként segítettünk nekik előrelépni e téren.

Néhány éve, magam sem tudom, milyen indíttatásból, jó ötletnek tartottam egy ősi japán versformában, 5-7-5 szótagos sorokban megfogalmazni vezetéssel kapcsolatos okosságokat, úgyhogy írtam vagy kétszáz “menedzsment haikut”. Azt hiszem ennél rövidebben ma sem tudnám kifejezni, hogy miért lehet vezetőként viselkedni akkor is, ha nincs az embernek formális kinevezése, és nem rendelkezik beosztotti csapattal: