Ismét a Derrick és Harry blog egyik térdcsapkodósan vicces írása szolgált inspirációként számomra, melyben a szerző a szarul levezetett workshop-ok minden apró hozzávalóját és konyhatechnikai eljárását számba veszi, előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel.
A közhiedelem szerint a húszas éveit taposó startupper lehet igazán sikeres, főleg a technológiai szektorban, ott vannak a példák rá Zuckerbergtől Muskon át Jobsig. Aki nem szállt fel annak idején erre a hajóra, az kimaradt, lemaradt, temethető. Az adatok azonban mást mutatnak.
Az élet rövid: vedd meg azt a cipőt, edd meg azt a süteményt, fizesd be az utazást – olvasom a fészbukkon. Tényleg, milyen jól hangzik! Kapja be a prefrontális kéreg! Egyetértek, lájkolom, megosztom a képet piros tűsarkúról vagy a tengerparti naplementéről, tizenkét Celsius fokon felszolgált, rezeda és macskagyökér illatjegyekkel büszkélkedő fehérborral. Van benne igazság?
Ezt a fogós kérdést tettük fel magunknak néhány évvel ezelőtt. Könnyű lenne rávágni, hogy bármilyen visszajelzés hasznos. Ez azonban sajnos nem igaz. Nem csak adatra van ugyanis szükségünk, hanem releváns és jó minőségű adatra.
Nemrég részt vettem egy szakmai rendezvényen, ahol egy tapasztalt, önkritikus, nagyvállalati HR igazgató osztotta meg őszintén saját, traumaként megélt kudarcélményét, amit még viszonylag kezdő vezetőként élt át. Az élmény olyan erős hatással volt rá annak idején, hogy elbizonytalanodott benne: egyáltalán jó ötlet-e vezetőként folytatni a pályafutását.
Nőnap alkalmából a LinkedIn jócskán megfésülte a falamat olyan posztokkal, ahol a nők vezetői pozícióba kerülését szorgalmazták. Nem újkeletű az egyenlőség, a diverzitás kérdésköre, egyre több vállalat fektet hangsúlyt arra, hogy nagyobb esélyt biztosítson a nők számára, azonos eséllyel pályázhassanak meg vezetői pozíciókat, mint a férfiak.
