OUR BLOGS

Még tavaly év elején tanulmányoztam Peggy Mason, a University of Chicago neurobiológus professzorának MOOC kurzusát az emberi agy működésével kapcsolatban, és írtam is erről egy nem túl olvasóbarát összefoglalót akkor.

Lisa Feldman Barrett, a Northeastern University professzora (aki egyébként a Harvard Medical School és a Massachusetts General Hospital pszichiátriai és radiológiai területén is különféle tisztségekkel bír) 2017-ben megjelent How Emotions are Made című könyvével eléggé belerondított az érzelmek kutatásának és értelmezésének eddigi, nagy egyetértésekkel tarkított világába.

Folytatjuk kalandozásunkat az érzelmek keletkezésének világában, amit Lisa Feldman Barrett idegtudós How Emotions are Made című könyve alapján kezdtünk meg az előző blogbejegyzésben.

Sokszor írtam már arról, hogy mi eredményez és mi nem produkál viselkedésváltozást, hiszen bármiféle tanulásnak vagy fejlődési célkitűzésnek akkor van értelme, ha az tartós hatást gyakorol az emberek tényleges működésére.

Gyakran mondják HR-es kollégák, hogy fejleszteni kellene a vezetőket, de hát nehéz dolog, mert nem igazán jelentkeznek a programokra, csak nagy fáradságok árán lehet rávenni őket arra, hogy tanuljanak. Mintha be lennének oltva a tanulás ellen. Őszintén szólva, egyáltalán nem csodálkozom ezen…

Menjünk tovább Lisa Feldman Barrett How Emotions are Made című könyvének feldolgozásával, amit néhány hete kezdtem el a blogon. Mindent, amit magunk körül érzékelünk, az agyunk mentális koncepcióként reprezentálja (macska, asztal, kávéillat, park, mosnivaló, zöld lámpa, barack a fejünkre stb.). Koncepciók nélkül a tapasztalataink csak folyamatos zajból állnának.