A szívás, mint értékteremtő tevékenység

Mivel egész életemben idegenkedtem a műszaki és a gyakorlatiasságot igénylő dolgoktól, sose mertem belevágni egy építkezésbe, vagy egy olyan jellegű felújításba, ahol mindent szétverünk és onnan a ground zero-ról rendesen megcsináljuk az újat.

Ennek következtében többnyire azzal éltünk együtt, amit más szarul, értsd szakszerűtlenül és igénytelenül összetákolt, amíg aztán meg nem untuk, és kisebb dózisokban mégiscsak újraépíttettük. Az ismeretségi körömben és a családomban sok példát láttam a másik megközelítésre is, ahogy a semmiből vagy a rommá vert alapokból a végén tényleg egész jó eredmény született. A különbség pedig abból adódott, hogy ők hajlandóak voltak a nyakukba venni azt a bődületes szívást, amivel ez a történet jár (nem csak én ítéltem annak, hanem ők maguk is).

Bármit is építenek az emberek, általában három költségkategóriával szoktak számolni. Az egyik az alapanyag, a másik a munkadíj, a harmadik a projektmenedzsment költség, amibe beleértem a finanszírozás megoldását, a tervezést, az engedélyeztetést, és magának a kivitelezésnek a szervezését-minőségbiztosítását. Azt viszont nem nagyon szokták nevesíteni, hogy az egésszel jár egy szívási költség, ami a megrendelő által ráfordított időt, energiát, idegességet, figyelmi energiát, érzelmi terhet, veszteség- és kudarctűrést, csalódásokat, újratervezéseket, áldozatokat, és további hasonló kellemetlenségeket jelenti. Míg az első három költségnem kiszervezhető, sőt, a vételárba beleépítve utólag pénzzel megvásárolható, a személyesen lerótt szívási költséget vagy hajlandó vagy beletenni, vagy utólag az eredményen fogod érezni az ide vonatkozó számla kifizetésének hiányát. Lehet, hogy már azonnal, lehet, hogy csak néhány év elteltével. Természetesen nem állítom, hogy nem érik a végén csalódások azokat is, akik végigszívnak egy ilyen építkezést, de a befektetett energia mindenképp látszódni fog az outputon.

De nem csak a szó szoros értelmében vett építkezéseknél fontos költségtényező a szívás, hanem az élet más területein szintúgy. Gyakran látom az általam nagyra tartott felső vezetőktől a munka világában, hogy a szívásköltséget hajlandóak alkalmanként “saját zsebből” megfizetni, nem akarják a teljes szívásmennyiséget delegálni az alattuk dolgozó vezetői körnek. Nagyobb problémák, megoldhatatlannak tűnő helyzetek esetén feltűrik az ingujjukat, és közelebb mennek a szituációhoz. Bár azt is megtehetnék, hogy csak a terület felelősének a micsodáját fogják satuba, ők mégis személyesen szívnak a témában.

A vállalkozások építésénél se nagyon lehet megkerülni ezt a kulcsfontosságú költségelemet. Sokféle formát ölthet: megtestesülhet extrém mennyiségű munkavégzésben, kedvezőtlen külső környezeti történések kezelésében, nem várt cégen belüli hasra esésekben, lélekölő darálásban/szarlapátolásban, látványos kapufákban (amikor majdnem sikerül egy nagy üzletet nyélbe ütni), nagyszerű elképzelések megvalósításának kudarcaiban, és még sorolhatnám.

Ha valami jót szeretnénk létrehozni, akkor a fentiek értelmében nem elegendő a pénzzel megvásárolható javakba invesztálni, szükség lesz a megfelelő mennyiségű személyes szívásbefektetés eszközlésére is. Nem az a kérdés, hogy miről álmodozunk, hanem az, hogy miért vagyunk készek szívni annyit, amennyi kell hozzá.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

More blog posts:

wise owl

Harcolj úgy, mintha igazad lenne, hallgass úgy, mintha tévednél

Több kutatás jutott arra a következtetésre, hogy a pszichológiai biztonság érzete fontos összetevő egy ütőképes csapat életében. Kb. úgy lehetne leírni, hogy a vezető olyan környezetet teremt, melyben a csapattagok magabiztosan vállalhatják fel a véleményüket vagy végezhetik a munkát; anélkül, hogy tartaniuk kellene attól, hogy valaki ellenük fordítja, ha tévednek vagy büntetést kapnak, ha tévednek. A pszichológiai biztonság érzete lehetővé teszi, hogy bátran és nyíltan megkérdőjelezzük a hiedelmeket, véleményeket vagy épp azokat a módszereket, ahogyan a dolgokat csináljuk.
Ha fontosak számunkra ezek a dolgok, akkor érdemes megtanulni ügyesen egyensúlyozni a magabiztosság és a kétkedés között. Tapasztalatom szerint, egy egészséges mennyiségű kételkedés magunkban megóvhat bennünket attól, hogy arrogáns seggfejek legyünk. Vagy ahogyan egy ősi japán közmondás tartja: kevésbé vagyunk idegesítők, ha befogjuk a pofánkat. 🙂

Read more »
vízilabda

Ha még a világ legjobbjai is feszt botladoznak, mi másra számítanánk mi?

Életünk során mélyen bevésődnek a fejünkbe azok a történetek, melyek során a szegénylegény nekivág az útnak, kiállja a három próbát, aztán elnyeri méltó jutalmát. Azt várjuk tehát, hogy a sikerek lineárisak: nyomjuk, nyomjuk, aztán egyszer csak beköszönt, már akinek összejön. A többiek meg kénytelenek beérni a kudarccal. A valóság azonban ennél lényegesen összetettebb, sokkal kiszámíthatatlanabb hullámvasút. Mégis tartja magát a meggyőződés, hogy elindulsz egy úton, aztán hamar kiderül, hogy vagy a sikeresek vagy a lúzerek táborát szaporítod.

Read more »
diversity

Why do we struggle to introduce diversity at the workplace?

Researches and discussions report how diversity increases profit, productivity, or innovation. DEI (or more fashionably DEI&B) has clearly been on the HR agenda for many years now. We don’t need to do a deep analysis to experience how challenging it is to push the DEI idea through the managers. If we still feel it necessary to attend conferences, events or to go to workshops or training dinasours, it seems suspicious that it requires quite a lot of effort. But why is this, if the concept is so common sense? What is it that managers don’t understand? Honestly, they don’t understand what HR doesn’t do either.

Read more »