Te naponta hány órát érsz rá dolgozni?

Pár éve átestem egy eléggé kimerítő időszakán az életemnek, ami segített helyre tenni mi mennyire fontos. Az történt, hogy felvállaltam, sőt, inkább magamra rántottam egy problémás nagyprojektet. Önbizalmam túlértékelte teljesítőképességemet, mert kiderült, hogy ezt a projektet nem, hogy én, de nagyon más sem tudta volna megmenteni. Volt ugyanis a bajoknak egy kivédhetetlen forrása a szerződésben, amit én nem ismertem.

Az ügyfél mindenféle sikerkritérium előzetes definiálása nélkül íratta alá az általam is képviselt céggel a szerződést és a nemzetközi áttétek miatt időbe telt, míg erre fény derült.

Na de, nem az elkövetett projektmenedzsment vagy üzletkötési hibákat akarom kielemezni, hanem a helyzet feloldása után tett felfedezéseimet.

Miután lezártam ezt a lehetetlen projektet és „belenéztem a tükörbe“, kénytelen voltam észrevenni, milyen károkat okoztam magamnak, a családomnak, a barátaimnak és a munkatársaimnak is. Feltűnt, milyen jelentős mértékben elhanyagoltam azon kapcsolataimat, amelyekre ép szellemi állapotban azt mondjuk, „a legfontosabbak“ és azt is láttam, milyen károkat okoztam azoknak is, akik velem küzdöttek. Persze utólag az ember mindig okosabb, de megtanultam, az az ár, amit fizettem és fizettettem velük, elvesztegetett ráfordítás volt, ha nem kapok érte semmit cserébe.

Pusztán az, hogy visszatértem az „élők“ sorába, nem elegendő. Mi van még? Rájöttem, csak a tanulsággal kárpótolhatom magam, amely a jövőben megvéd hasonló helyzetektől.

Hogyan védhetem ki ezt legközelebb?

Egy reggel fogtam és összeírtam, melyek életem legfontosabb feladatai, család, munka, hobby, stb., majd ezeket lebontottam napi rutinokra. Végiggondoltam mit teszek, amikor velük foglalkozom és fontossági sorrendben feltöltöttem a napomat az összegyűlt tevékenységekkel. (Egy jó coach ilyenkor azt kérdezné: Mit tennék, ha rendesen élném az életem, hogy nézne ki egy napom?).

Bizonyára ismerős az iskolai kísérlet, amikor a tanár kikészít egy edényt, mellette egy halom kavicsot, egy pohár homokot és egy pohár vizet.

A feladat az, hogy helyezzünk ebből annyit az edénybe, amennyi csak belefér.

Az eredmény azon múlik, ki milyen sorrendet választ.

Az egyik diák elkezdi a vízzel majd a homokkal és a második kavics már kilóg és melléfolyik a víz. Kimarad egy halom kavics.

Erre a tanár bemutatja, hogy ha fordítva kezded, a kavicsok közé befér a homok, annak szemei közt van hely a víz jó részének és ha eléggé ügyes volt a tanár a kiméréskor, szembetűnő lesz a különbség, vagyis belefér minden, túlcsorgás nélkül. 

https://www.youtube.com/watch?v=fmV0gXpXwDU

Bár a példa az apró és nagyobb napi teendők sorrendjéről szól, jól alkalmazható életünk fontos és még fontosabb dolgaira is.

Hagy utaljak vissza a címre. Sokunk számára azt sugallhatja, hogy a munka nem fontos. Nos, ez reméljük nem igaz sokunknál, ebből tartjuk el életünk fontos részeit, jól érezzük benne magunkat (szerencsés esetben) és valami fontos dolog létrehozásán, fenntartásán ügyködünk (ez meg az, amit vezetőink igyekeznek sugallni és szintén szerencsés, aki látja ezt a munkájában).

Visszatérve a saját történetemhez, azt tapasztaltam, hogy az én életem kavicsai azok a tevékenységek, amelyekkel önmagamról és családomról gondoskodom: a sport, meditáció, jóga, a tanulás, az elmélkedés, a tervezgetés, a családommal töltött idő és az, amit együtt teszünk.

Az én homokszemeim ezután a munka, mint pénzkeresés olyan tevékenységek révén amelyek szívből jönnek és jó energia járja át.

A víz minden más, úgy hívom „adminisztratív teendő“, amelyekkel főként mások igényeit támogatom.

Mi történik ha nem fér be egy napba minden, ami „víz“? – Befér a következőbe…

Egy biztos: a „kavicsokat“ teszem be elsőnek.

Végeredményként az jött ki hogy napi 2×2 óra összefüggő klasszikus „munka“ férne bele egy napomba, ha mindent a leírt prioritások mentén tennék. Ez akkor nem volt megvalósítható, de mindenesetre egyértelműen eldőlt, hogyan fogok viselkedni a következő „mission impossible“ típusú projektfelkérés esetén és a mindennapjaim fontossági sorrendjét is egyértelműen eldöntöttem.

Neked mik a legfontosabb területei az életednek és hogyan biztosítod, hogy más területek ne vegyék el a rájuk szánt időt?

Te naponta hány órát érsz rá dolgozni?

More blog posts:

jutalom

Jutalmak és incentívek: miért van jelentősége a megkülönböztetésnek?

Bár a magyar nyelvben jellemzően a jutalom kifejezést használjuk mindkettőre, a viselkedéstudomány angolul megkülönbözteti a “reward” és az “incentive” fogalmát. Hogy miért van ennek jelentősége? Azért, mert az agyunk eltérő területeivel vannak összefüggésben, és más-más funkciókat töltenek be. Ahogy erről már többször értekeztem a Tudatos Vezetés blogon, a viselkedésünket nagyobb részben szokásaink vezérlik, és kevesebbszer fordul elő, hogy átgondolt, tudatos döntéseket hozunk a mindennapi cselekvések előtt. Akkor is, ha hízelgőbb fordítva gondolni erre. Az autopilot üzemmóddal rengeteg energiát takarít meg ugyanis az agyunk, így nem füstöl el olyan gyorsan.

Read more »
itt a piros játék

Eredményes vállalati tanulás és képzés: ne hagyd, hogy átverjenek!

Szeretek újraolvasni, vagy más formában ismét feldolgozni értékes tartalmakat. Három évvel ezelőtt Barbara Oakley és Terrence Sejnowski professzorok Learning How to Learn nevezetű, idegtudomány-alapú MOOC kurzusa inspirált arra, hogy megírjam ötödik, ingyenesen letölthető e-könyvemet Az emberi lények tanítása címmel. Pár hónapja belebotlottam könyv formában is az Oakley-Sejnowski forrásba, ráadásul magyarra fordítva, és mint kiderült, diákokat megcélozva, rájuk szabott nyelvezettel (A tanulás tanulása). Két nap alatt, emlékeztető gyanánt beporszívóztam, és erről jutott eszembe, hogy írhatnék egy rövid, kifejezetten napjaink felnőttképzésére kihegyezett összefoglaló cikket arról, hogy minek nem kéne bedőlnie a cégvezetőknek és a HR-eseknek, amikor a munkatársak fejlesztésében gondolkodnak. Már ha számít, amit tudunk az agy működéséről.

Read more »
wise owl

Harcolj úgy, mintha igazad lenne, hallgass úgy, mintha tévednél

Több kutatás jutott arra a következtetésre, hogy a pszichológiai biztonság érzete fontos összetevő egy ütőképes csapat életében. Kb. úgy lehetne leírni, hogy a vezető olyan környezetet teremt, melyben a csapattagok magabiztosan vállalhatják fel a véleményüket vagy végezhetik a munkát; anélkül, hogy tartaniuk kellene attól, hogy valaki ellenük fordítja, ha tévednek vagy büntetést kapnak, ha tévednek. A pszichológiai biztonság érzete lehetővé teszi, hogy bátran és nyíltan megkérdőjelezzük a hiedelmeket, véleményeket vagy épp azokat a módszereket, ahogyan a dolgokat csináljuk.
Ha fontosak számunkra ezek a dolgok, akkor érdemes megtanulni ügyesen egyensúlyozni a magabiztosság és a kétkedés között. Tapasztalatom szerint, egy egészséges mennyiségű kételkedés magunkban megóvhat bennünket attól, hogy arrogáns seggfejek legyünk. Vagy ahogyan egy ősi japán közmondás tartja: kevésbé vagyunk idegesítők, ha befogjuk a pofánkat. 🙂

Read more »

Stay updated!

Subscribe to our newsletter!