Lean a fürdőszobában és lean menedzsment a szolgáltató szektorban is

Még a meglepően kis változtatások is a folyamatokban számottevő növekedést tudnak eredményezni a hatékonyságban. Termelési környezetben viszonylag magától értetődő (bár ennek ellenére sem 100%-ban elterjedt) gyakorlat a lean folyamatfejlesztés, de szolgáltató cégek esetén is teljesen releváns a dolog, sőt, ahogy a következő példából kitűnik, még az otthonunkban is értelmezhető.

Hosszú évek óta a reggeli rutinom része, hogy az ébresztő kávé és a zuhanyzás után, amit a házunk földszintjén ejtek meg, felmegyek az emeletre az ottani fürdőszobába, és megmérem a testsúlyomat (ez utóbbi szokás segít a kiterjedésem monitorozásában). Az igazat megvallva, nem teljesen ideális a helyszín, mert amellett, hogy külön fel kell érte battyogni a recsegő lépcsőkön, felzavarva a családtagokat, a hosszúkás és egyenetlen felületű padlólapok között mindig billegett a mérleg, összevissza méréseket produkálva, és két használat között csak úgy ott volt hagyva a fal mellett, eléggé láb alatt. De már megszoktam a sok év alatt, és eszembe se jutott ezen változtatni. Mígnem a napokban a kedvesem, aki ezt látta a kezdetektől, felvetette, hogy miért nem viszem le a lenti fürdőszobába a mérleget (egy mondattal kirépálva egy rakás veszteséget a folyamatból). Így gyorsabban és kényelmesebben építhetném be a reggeli sietségbe a mázsálást, közvetlenül a zuhanyzás után. Oké, gondoltam, leviszem, jobb a békesség. Ott aztán azonnal megállapítottam, hogy a 33×33-as sík padlólapon tökéletesen vizszintesen áll a kb 30×30 cm-es, négyzet alakú mérleg. A használat végeztével pedig mintha oda tervezték volna, betolható a szekrény alá (5S). Éveken át éltem együtt egy nem ideális megszokással, és csak egy apró lökés kellett hozzá, hogy sokkal hatékonyabbá alakítsam.

Komolyabbra fordítva a szót: míg a mérlegelési folyamat fejlesztése nem hoz túl sokat a konyhára, a vállalati munkafolyamatok hatékonyabbá tétele a pénzügyi nyereségen túl számos más előnyt is produkál. Ezt már sok cég belátta, ezért is tanulnak meg különféle lean módszereket és eszközöket. Aztán később arra is rájönnek, hogy ezekkel a módszerekkel és eszközökkel önmagukban egy ponton túl már nem tudnak tovább fejlődni. Muszáj bevonni a lean transzformációba a vezetőket, a top menedzserektől a csoportvezetőkig. Tudatos Lean Vezetés programunk ebben segíti a vállalatokat: kombinálja és kiegészíti a klasszikus vezetői kompetenciák fejlesztését a „Lean Leadership” elveivel és a lean vezetői eszközeivel, nem csak a termelésben és a termelésközeli területeken, hanem irodai környezetben is.

A program nagy hangsúlyt fektet az ismeretek gyakorlatba ültetésére, ezért az általános management modulokhoz kapcsolódó páros coachingokon túl a lean leadership modulokhoz igényre szabottan kiscsoportos workshopokat is kínál, ahol a vezetők kipróbálják és megtapasztalják a lean vezetői eszközök alkalmazását és azok hasznát a munkájukban. Emellett az Act2Manage app lean menedzsment mikrotanulási tartalmai is ott vannak, szó szerint kézzel fogható segítségként a mindennapokban. Ezeket a tartalmakat egyébként az egyik vezető európai lean tanácsadó cég, a REOSS munkatársai készítették, magyarításában pedig Szalay Attila volt segítségünkre, aki sok éves gyártásirányítási tapasztalatát követően az AUDI győri motorgyárának volt Industrial Engineering Managere, majd pedig a cég németországi központjában dolgozott, mint Lean Leadership Manager, AUDI Global felelősséggel.

Sitkei Tamás kollégám nemrég fejezte be a munkát a negyedik Tudatos Lean Vezetés csoporttal egy nagy pénzügyi szolgáltató cégnél. Ha érdekelnek a tapasztalatai, vedd fel vele a kapcsolatot a [email protected] email címen! Komoly előrelépések tudnak ugyanis történni akkor, ha a menedzserek ügyesen kombinálják össze vezetői és lean tudományukat, majd pedig kezdenek is azokkal valamit a cég érdekében. 🙂

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Egy szakajtó menedzsment haiku című, legújabb e-könyvét

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál?című ekönyvét!

More blog posts:

Megéri nemet mondani egy ügyfélnek?

Néhány nappal ezelőtt egyik ügyfelünk kiemelt értékesítőivel azon dolgoztunk, hogy hogyan építsenek be szűrőket az értékesítési folyamatba, annak érdekében, hogy az hatékonyabb legyen, időt és energiát spóroljanak a felesleges körök, illetve egyeztetések számának minimálisra csökkentésével. Sok lehetőség jön velünk szembe, fontos lehet mérlegelni, hogy melyik kvalifikálásába mennyi energiát érdemes beletenni.

Read more »

Management haiku kóstoló

Már több mint egy hónapja nem írtam semmit a blogra, aminél persze van nagyobb probléma is manapság a Föld nevű bolygón, így aztán vélhetően nem sok embernek tűnt ez fel. Tudom azért, hogy vannak rendszeres olvasók, nekik mondom, hogy különösebb oka nem volt ennek, egyszerűen hiányzott az ihlet, nem akadt olyan téma, ami ebben a formában kívánkozott volna ki belőlem. Beugrott azonban, hogy épp ma 11 éve indult útjára a blog, úgyhogy igazán megérdemli, hogy ismét szülessen rajta egy blogpost.

Read more »

Milyen előnyöket rejt a lustaság?

Nemrég megkerestek, hogy egy vezetőt kellene coacholni, segíteni őt vezetői képességeinek fejlesztésében. Volt is AC-n, annak rendje-módja (?) szerint és kapott visszajelzést arra vonatkozóan, hogy miben kellene fejlődnie.

Találkoztam vele, hogy átbeszéljük hogyan tudnék segíteni.

Azt mondta, hogy valóban kapott visszajelzést a főnökétől, hogy miért nem őt választották egy magasabb pozícióra és miben kellene fejlődnie. Ugyanakkor, amikor ezeket megosztotta a beosztottaival, nem értette senki, nem tudták megerősíteni a vezető visszajelzéseit.

Read more »