Ha még a világ legjobbjai is feszt botladoznak, mi másra számítanánk mi?

Életünk során mélyen bevésődnek a fejünkbe azok a történetek, melyek során a szegénylegény nekivág az útnak, kiállja a három próbát, aztán elnyeri méltó jutalmát. Azt várjuk tehát, hogy a sikerek lineárisak: nyomjuk, nyomjuk, aztán egyszer csak beköszönt, már akinek összejön. A többiek meg kénytelenek beérni a kudarccal. A valóság azonban ennél lényegesen összetettebb, sokkal kiszámíthatatlanabb hullámvasút. Mégis tartja magát a meggyőződés, hogy elindulsz egy úton, aztán hamar kiderül, hogy vagy a sikeresek vagy a lúzerek táborát szaporítod.
vízilabda

Végre eljött az idő, hogy kertmoziban csíptethetjük magunkat szénné a szúnyogokkal. Tavaly “A nemzet aranyai” című filmet adták, a Kemény Dénes által irányított, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdacsapatról, ami persze dinamikusan változó formáció volt, tulajdonképp három “generáció” elegye alkotta. A film egy több mint tíz éves időszakra fókuszált, európai és világversenyeken játszott mérkőzésrészletekkel, és rengeteg visszaemlékezéssel a játékosok, a szövetségi kapitány és az ellenfelek részéről. Mivel az idősebb játékosokkal kb. egykorú vagyok, volt szerencsém annak idején figyelemmel kísérni a történetüket, de nem fanatikus szurkolóként, hanem alkalmi sportkedvelő tévénézőként.

Teljesen szubjektív módon kiemelnék néhány érdekességet, amelyek engem megfogtak a filmből:

  • Rögtön az elején kiemelték a játékosok, hogy milyen kiváló kapcsolat alakult ki közöttük a válogatottban, és hogy ezt korábban nem feltétlenül tapasztalták. A munka, a magas szintű teljesítmény és a mély, baráti kapcsolatok a közhiedelemmel ellentétben nagyon jól összeegyeztethetők. Csakúgy, mint a humor, a jókedv és a lazaság. Persze akkor, ha ott van mellette a profi hozzáállás és a kemény munka is.
  • A vezetők (edző, csapatkapitányok) és a csapattagok intenzív, folyamatos és őszinte kommunikációja elengedhetetlen a fenntartható, magas szintű teljesítményhez.
  • Egy diverz csapatban mindig más tud lenni a nyerőember. Egyrészt nem mindig ugyanazzal tudsz győzni, másrészt mindenki máskor van épp csúcsformában.
  • Rengeteg olyan tétmérkőzés volt (negyeddöntők, elődöntők, döntők), ahol a csapat a meccs elején jelentős hátrányból indult, ahol szinte az egész mérkőzésen futott az eredmény után, vagy ahol az utolsó percekben még az ellenfél vezetett, mégis sikerült a végén győzni. Nem adták fel.
  • Bár mindenki a három olimpiai aranyra emlékszik, akár 2-3 olyan év is lehetett közöttük, amikor egy-egy világbajnokságon vagy világkupán nem sikerült a dobogó tetejére állni, vagy már korábban elakadt a csapat a versenyben. Olyan is előfordult, például az első olimpiai arany utáni botladozó években, hogy komolyan megkérdőjeleződött a szövetségi kapitány személye.

Hiába beszélünk tehát a világ legjobbjairól egy sportágban, egyénileg és csapatszinten egyaránt, annyi mindenen múlik az eredményesség, hogy adott esetben hosszú éveken keresztül érezhetik sikertelennek magukat. De ez még mindig nem jelenti azt, hogy két vagy három év múlva, ha továbbra is rendületlenül próbálkoznak, ne lehetnének újra az abszolút csúcson.

Bár azért óvatosan kell bánni a sportanalógiákkal a vezetésben, hiszen a profi sportolók sok területen különböznek az átlagemberektől, és a teljesítmény-leadás is más keretek között történik. Ezzel együtt nem árt tisztában lennünk nekünk, hétköznapi embereknek is azzal, hogy a rossz kezdés még nem jelent semmit, sőt, a meccs utolsó percében is abszolút lehetséges fordítani, ha egyáltalán kitartunk addig. Ráadásul az, hogy ma veszítettünk, egyáltalán nem jelenti, hogy holnap, jövő hónapban, vagy egy év múlva is ez a sors vár ránk, ha szisztematikusan dolgozunk az ügyünkön. És az is teljesen normális, hogy a szuper eredmények után jön néhány vergődős év, amit újra követhetnek bámulatos történések, ha kitartóan és tudatosan gyakorlunk, alkotunk, haladunk előre az utunkon.

Act2Manage Application

An interactive, gamification-based, practice-oriented leadership development application that provides immediate help and enables follow-up to the most common dilemmas.

Get info and request a free trial!

More blog posts:

wise owl

Harcolj úgy, mintha igazad lenne, hallgass úgy, mintha tévednél

Több kutatás jutott arra a következtetésre, hogy a pszichológiai biztonság érzete fontos összetevő egy ütőképes csapat életében. Kb. úgy lehetne leírni, hogy a vezető olyan környezetet teremt, melyben a csapattagok magabiztosan vállalhatják fel a véleményüket vagy végezhetik a munkát; anélkül, hogy tartaniuk kellene attól, hogy valaki ellenük fordítja, ha tévednek vagy büntetést kapnak, ha tévednek. A pszichológiai biztonság érzete lehetővé teszi, hogy bátran és nyíltan megkérdőjelezzük a hiedelmeket, véleményeket vagy épp azokat a módszereket, ahogyan a dolgokat csináljuk.
Ha fontosak számunkra ezek a dolgok, akkor érdemes megtanulni ügyesen egyensúlyozni a magabiztosság és a kétkedés között. Tapasztalatom szerint, egy egészséges mennyiségű kételkedés magunkban megóvhat bennünket attól, hogy arrogáns seggfejek legyünk. Vagy ahogyan egy ősi japán közmondás tartja: kevésbé vagyunk idegesítők, ha befogjuk a pofánkat. 🙂

Read more »
vízilabda

Ha még a világ legjobbjai is feszt botladoznak, mi másra számítanánk mi?

Életünk során mélyen bevésődnek a fejünkbe azok a történetek, melyek során a szegénylegény nekivág az útnak, kiállja a három próbát, aztán elnyeri méltó jutalmát. Azt várjuk tehát, hogy a sikerek lineárisak: nyomjuk, nyomjuk, aztán egyszer csak beköszönt, már akinek összejön. A többiek meg kénytelenek beérni a kudarccal. A valóság azonban ennél lényegesen összetettebb, sokkal kiszámíthatatlanabb hullámvasút. Mégis tartja magát a meggyőződés, hogy elindulsz egy úton, aztán hamar kiderül, hogy vagy a sikeresek vagy a lúzerek táborát szaporítod.

Read more »
diversity

Why do we struggle to introduce diversity at the workplace?

Researches and discussions report how diversity increases profit, productivity, or innovation. DEI (or more fashionably DEI&B) has clearly been on the HR agenda for many years now. We don’t need to do a deep analysis to experience how challenging it is to push the DEI idea through the managers. If we still feel it necessary to attend conferences, events or to go to workshops or training dinasours, it seems suspicious that it requires quite a lot of effort. But why is this, if the concept is so common sense? What is it that managers don’t understand? Honestly, they don’t understand what HR doesn’t do either.

Read more »