Eredményes vállalati tanulás és képzés: ne hagyd, hogy átverjenek!

Szeretek újraolvasni, vagy más formában ismét feldolgozni értékes tartalmakat. Három évvel ezelőtt Barbara Oakley és Terrence Sejnowski professzorok Learning How to Learn nevezetű, idegtudomány-alapú MOOC kurzusa inspirált arra, hogy megírjam ötödik, ingyenesen letölthető e-könyvemet Az emberi lények tanítása címmel. Pár hónapja belebotlottam könyv formában is az Oakley-Sejnowski forrásba, ráadásul magyarra fordítva, és mint kiderült, diákokat megcélozva, rájuk szabott nyelvezettel (A tanulás tanulása). Két nap alatt, emlékeztető gyanánt beporszívóztam, és erről jutott eszembe, hogy írhatnék egy rövid, kifejezetten napjaink felnőttképzésére kihegyezett összefoglaló cikket arról, hogy minek nem kéne bedőlnie a cégvezetőknek és a HR-eseknek, amikor a munkatársak fejlesztésében gondolkodnak. Már ha számít, amit tudunk az agy működéséről.
itt a piros játék

1. Az “inspiráló előadások” nem eredményeznek tanulást

Amikor tanulunk valamit, neuronjaink között szinaptikus kapcsolatok létesülnek, ezekből idegpályák és neurális hálózatok alakulnak ki, melyek az ismétlés és a gyakorlás során erősödnek meg. Ha ez nem történik, az egész rövid úton a feledés homályába vész. Tehát bármilyen érdekes, szimpatikus, jó fej szakember, vagy akár közismert kiválóság egy-két órás előadását hallgatják meg a vezetők vagy a munkatársak, abból az egy alkalomból semmiféle maradandó tanulás nem lesz. Arra fognak emlékezni a kollégák, hogy itt volt XY népszerű tanácsadó vagy celeb, aki tök jó arc volt, értelmeseket mondott. Ugyanez igaz arra, ha egy filmet megnézünk vagy egy könyvet elolvasunk. Egyetlen interakció tartós tanulást nem hoz, és cselekvésre se fog inspirálni senkit vagy szinte senkit. Szórakoztatóipari értékük természetesen ettől függetlenül lehet, csak ne várjunk tőle egyebet.

2. Az egyirányú, frontális oktatásból sem lesz tanulás

Ráadásul minél hosszabb időkeretben történik, annál kevésbé. Ha másfél órán keresztül kell nézni diavetítést, abból se marad meg kábé semmi, ha egy napon keresztül, akkor az már emberiség elleni bűntett. Már a megértéshez is cselekvésre, aktív részvételre van szükség, és akkor még nem beszéltünk a későbbi felidézhetőségről, a megfelelő kontextusban való alkalmazásról, urambocsá a készségszintű használatról. Bármi képzés, ami “csinálásmentes”, pusztán információátadáson és passzív odafigyelésen alapul, az ég világon semmilyen értékelhető hatást nem fog gyakorolni a résztvevőkre. Amennyiben egy ilyen jellegű észosztás a végén vizsgával zárul, akkor esetleg a rövidtávú emlékezetből átmennek rajta a résztvevők némi utolsó pillanatos magolással, de tartós tudás nem születik. Mivel az idegsejtek dendritjeinek tüskéi (amik a neuronok közötti szinaptikus kapcsolatok egyik oldalát adják) az alvás során növekednek, az egyszeri oktatásoknak esélyük sincs eredmény hozni. Csak a tanulási folyamatoknak lesz érzékelhető hatása, ahol a program elemei között napok telnek el.

3. A tréningek önmagukban nem hozzák el a várt viselkedésváltozást

Erről már többször írtam, hogy viselkedésünket elsősorban a szokásaink határozzák meg, és sokkal kevesebb a tudatos döntések aránya, mint amennyire azt gondoljuk. Ha viselkedéssel kapcsolatban szeretnénk tanulni, akkor nem arra van szükségünk, hogy a külső, új agykéregben, a neocortexben tároljuk a kapcsolódó szemantikus információkat (tényeket, ismereteket, adatokat, koncepciókat), hanem arra, hogy a szokásainkat irányító törzsdúcok (agyunk legősibb struktúráinak egyike a “hüllőagyhoz” közel) megtanulják a kívánt új viselkedést. Ehhez pedig az kell, hogy először is kipróbáljuk a tanultakat, aztán ha bevált, akkor újbóli ismétlések, azaz sok-sok gyakorlás útján automatizálódjanak. Ebben segít bennünket a dopamin nevezetű neurotranszmitter, ami nem csak a piára, az édességre, a közösségi média applikációkra és az egyéb élvezetekre való rászokást képes előidézni, hanem minden olyan cselekvésre, amivel kapcsolatban azt érezzük, hogy az sikeres, eredményes, működik. Azaz jó érzéssel tölt el, miután megvalósult. A tréningalkalom csak arra elég, hogy jó esetben étvágyat gerjeszt a munkában és a való életben megvalósítandó tanuláshoz, utána abban kell támogatni a résztvevőket, hogy egyáltalán kipróbálásra kerüljenek a megismert viselkedésformák vagy koncepciók, majd pedig pozitív tapasztalatok esetén további gyakorlás során szokássá alakulhassanak. És persze a megfelelő kontextusban kerüljenek elő. Az utánkövetést nélkülöző tréningek, egyszeri varázslások tehát nagyrészt pénzkidobásnak számítanak. Lehetnek akármekkora aha élmények, felismerések vagy belátások, legfeljebb a néhány leglelkesebb résztvevő fog abból valamit szisztematikusan, önállóan beépíteni a munkájába.

Ne dőlj be tehát olyan képzési ajánlatoknak (se belsősök, se külsősök által tartva), ami:

  • egyirányú, frontális észosztás (az interaktívnak mondott előadás is ide tartozik)
  • nem (vagy alig) tartalmaz csinálást
  • egy alkalomból áll, nincs tanulási folyamatba szervezve
  • nincs olyan eleme, ami a tanultak időben szakaszolt felidézésére fókuszál
  • nem facilitálja aktívan a tanultak kipróbálását a gyakorlatban, és nem végez utánkövetést a tapasztalatokról való reflektáláshoz és a következő lépések megbeszéléséhez

Tapasztalataim szerint azonban a vállalatok továbbra is könnyen átverhetők, vagy akár magukat is becsapják olyan képzésekkel, amelyeknek nulla közeli a hatása.

 

Act2Manage Application

An interactive, gamification-based, practice-oriented leadership development application that provides immediate help and enables follow-up to the most common dilemmas.

Get info and request a free trial!

More blog posts:

wise owl

Harcolj úgy, mintha igazad lenne, hallgass úgy, mintha tévednél

Több kutatás jutott arra a következtetésre, hogy a pszichológiai biztonság érzete fontos összetevő egy ütőképes csapat életében. Kb. úgy lehetne leírni, hogy a vezető olyan környezetet teremt, melyben a csapattagok magabiztosan vállalhatják fel a véleményüket vagy végezhetik a munkát; anélkül, hogy tartaniuk kellene attól, hogy valaki ellenük fordítja, ha tévednek vagy büntetést kapnak, ha tévednek. A pszichológiai biztonság érzete lehetővé teszi, hogy bátran és nyíltan megkérdőjelezzük a hiedelmeket, véleményeket vagy épp azokat a módszereket, ahogyan a dolgokat csináljuk.
Ha fontosak számunkra ezek a dolgok, akkor érdemes megtanulni ügyesen egyensúlyozni a magabiztosság és a kétkedés között. Tapasztalatom szerint, egy egészséges mennyiségű kételkedés magunkban megóvhat bennünket attól, hogy arrogáns seggfejek legyünk. Vagy ahogyan egy ősi japán közmondás tartja: kevésbé vagyunk idegesítők, ha befogjuk a pofánkat. 🙂

Read more »
vízilabda

Ha még a világ legjobbjai is feszt botladoznak, mi másra számítanánk mi?

Életünk során mélyen bevésődnek a fejünkbe azok a történetek, melyek során a szegénylegény nekivág az útnak, kiállja a három próbát, aztán elnyeri méltó jutalmát. Azt várjuk tehát, hogy a sikerek lineárisak: nyomjuk, nyomjuk, aztán egyszer csak beköszönt, már akinek összejön. A többiek meg kénytelenek beérni a kudarccal. A valóság azonban ennél lényegesen összetettebb, sokkal kiszámíthatatlanabb hullámvasút. Mégis tartja magát a meggyőződés, hogy elindulsz egy úton, aztán hamar kiderül, hogy vagy a sikeresek vagy a lúzerek táborát szaporítod.

Read more »
diversity

Why do we struggle to introduce diversity at the workplace?

Researches and discussions report how diversity increases profit, productivity, or innovation. DEI (or more fashionably DEI&B) has clearly been on the HR agenda for many years now. We don’t need to do a deep analysis to experience how challenging it is to push the DEI idea through the managers. If we still feel it necessary to attend conferences, events or to go to workshops or training dinasours, it seems suspicious that it requires quite a lot of effort. But why is this, if the concept is so common sense? What is it that managers don’t understand? Honestly, they don’t understand what HR doesn’t do either.

Read more »