Amikor a vezetőnek fel kell tűrnie az ingujját

Hadd kezdjem egy friss, személyes élménnyel. A fiam és az egész osztálya évek óta közreműködik egy gyerekzenekarban, melynek alapítója és szíve egy kiváló, régi motoros népzenész. Már az első perctől tátott szájjal néztem, hogy válogatás nélkül mindenki benne van az együttesben, függetlenül zenei tehetségétől vagy előképzettségétől, énekesként és furulyásként.

A sok tiszta és kevésbé tiszta hang cuvée-je végül mégiscsak élvezetes eleggyé alakul. Néhányan hangszeresen is közreműködnek, már aki szeretne. Korábban a fiam ezt nem ambicionálta, de mivel a tavaszi karanténban megtanult egy csomó akkordot, szeptembertől a gitárját vitte magával a próbákra. Néhány hete kapott a zenekarvezetőtől egy videót, amiben a közelgő CD felvétel kapcsán a gitárosok számára feljátszott egy somogyi ugrósokból (akármit is jelentsen ez) álló népdalcsokrot, hogy kezdjék el megtanulni a gyerekek. Meghallgattuk, megboldogult szólógitárosként én tudtam szemmel követni az akkordokat, de egyetlen egy dalt se ismertem a szettből. Tök jól szólt, nagyszerű volt a hangulata, de összefolyt az egész. A fiam már ismerte a műsorszámot, de ő meg úgy érezte, hogy ez 1 dal, hiszen egyben szokták elénekelni. Ahogy nekiálltunk összeszámolni, hat darab volt, hasonló akkordokkal, de eltérő versszakszámmal, és teljesen vegyes gyorsaságú váltásokkal.

Na, ennek fele se tréfa, gondoltam. Ha én itt ráhagyom az egészet, hogy “itt ez a hét perces egyveleg, ismered a dalokat és az összes harmóniát, látod a váltásokat, rajta, kezdheted begyakorolni”, akkor ebből nemigen lesz semmi. Akkora a köd, hogy hamarabb fog elmenni a kedve az egésztől, mint ahogy esély van felszállnia a párának. Úgyhogy felgyűrtem a képzeletbeli ingujjamat, elkezdtük egyenként leírni a dalok kíséretét, és megszámoltuk az akkordok pengetésszámát. Eleinte egyáltalán nem volt számára komfortos a videóval együtt játszani, mert nem érezte még a váltások helyét, és egyébként is túl gyors volt az egész. Én meg úgy éreztem a videó nélkül, hogy vak vezet világtalant, mert a fejemben nem szólt a dallam, a szövegről nem is beszélve. Szóval még közelebb kellett mennem a dalokhoz, hogy együtt gyakorolhassunk. Aztán úgy döntött, hogy készít magának egy letisztázott leiratot, amin jobban el tud igazodni. Addigra már jó párszor eljátszottuk a dalokat, és azt javasolta, hogy mehetünk a videóval, de álljunk meg számonként. Utána pedig már azt szerette volna, hogy az egészet nyomjuk végig egyben. Egy-két nappal később arra lettem figyelmes, hogy már önállóan gyakorol a videóval, és szinte hiba nélkül végigjátssza. A teljes homálytól számítva mindössze két hét telt el.

A történet eszembe juttatta mindazokat a haladó gondolkodású vezetőket, akik szeretnék önállóságra és önirányításra terelni a munkatársaikat vagy a csapataikat, bátran delegálnak számukra nehezebb és/vagy komplexebb feladatokat, aztán csalódással tapasztalják, hogy nem nagyon történik semmi, vagy legalábbis nem sikerül felnőniük a feladathoz. Ilyenkor jönnek rá, hogy az illető vagy a csapat még nem tart azon a szinten, legalábbis az adott témában, hogy elég legyen csak delegálni. A helyzetfüggő vezetésben a “feladatteljesítési érettség” fogalmát használják, és akkor javasolják a delegálást, ha a képesség és a motiváció egyaránt megvan az érintettekben. Ha bármelyik hiányzik, vagy nem kellően magas a szintje, akkor muszáj a vezetőnek valamilyen formában bekapcsolódni, és fokozatosan lépni egyre hátrébb. A művészet abban rejlik, hogy ne egy kétpólusú kapcsolót használjanak a “megmondom mit és hogyan csináljanak” és a “delegálom nekik az egészet” állásokkal, hanem dinamikusan meg tudják választani a saját közreműködésük szükséges mértékét, lépésről lépésre törekedve a nagyobb önállóság felé. Van, ahol ez azonnal vagy gyorsan lehetséges, és van, ahol némi időbe telik.

A somogyi ugrósok esetében már sokadszor tapasztaltam meg azt, hogy nagyon megtérül, amikor visszalépünk néhányat, és a tanulás első, bizonytalansággal teli fázisaiba aktívan bevonódunk. Nem kell félni attól, hogy ezzel csökkentjük az érintettek önállóságát. Ahogy belelendülnek a dologba, úgy nő az önbizalmuk, és saját maguk kezdik egyre nagyobb mértékben átvenni az irányítást a folyamat felett, végül pedig nyugodtan el lehet távolodni, és rájuk bízni a továbbiakat. Természetesen ez csak az egyik szituáció a sok közül, amikor fel kell tűrni az ingujjat, a többiről talán majd máskor értekezek.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

More blog posts:

wise owl

Harcolj úgy, mintha igazad lenne, hallgass úgy, mintha tévednél

Több kutatás jutott arra a következtetésre, hogy a pszichológiai biztonság érzete fontos összetevő egy ütőképes csapat életében. Kb. úgy lehetne leírni, hogy a vezető olyan környezetet teremt, melyben a csapattagok magabiztosan vállalhatják fel a véleményüket vagy végezhetik a munkát; anélkül, hogy tartaniuk kellene attól, hogy valaki ellenük fordítja, ha tévednek vagy büntetést kapnak, ha tévednek. A pszichológiai biztonság érzete lehetővé teszi, hogy bátran és nyíltan megkérdőjelezzük a hiedelmeket, véleményeket vagy épp azokat a módszereket, ahogyan a dolgokat csináljuk.
Ha fontosak számunkra ezek a dolgok, akkor érdemes megtanulni ügyesen egyensúlyozni a magabiztosság és a kétkedés között. Tapasztalatom szerint, egy egészséges mennyiségű kételkedés magunkban megóvhat bennünket attól, hogy arrogáns seggfejek legyünk. Vagy ahogyan egy ősi japán közmondás tartja: kevésbé vagyunk idegesítők, ha befogjuk a pofánkat. 🙂

Read more »
vízilabda

Ha még a világ legjobbjai is feszt botladoznak, mi másra számítanánk mi?

Életünk során mélyen bevésődnek a fejünkbe azok a történetek, melyek során a szegénylegény nekivág az útnak, kiállja a három próbát, aztán elnyeri méltó jutalmát. Azt várjuk tehát, hogy a sikerek lineárisak: nyomjuk, nyomjuk, aztán egyszer csak beköszönt, már akinek összejön. A többiek meg kénytelenek beérni a kudarccal. A valóság azonban ennél lényegesen összetettebb, sokkal kiszámíthatatlanabb hullámvasút. Mégis tartja magát a meggyőződés, hogy elindulsz egy úton, aztán hamar kiderül, hogy vagy a sikeresek vagy a lúzerek táborát szaporítod.

Read more »
diversity

Why do we struggle to introduce diversity at the workplace?

Researches and discussions report how diversity increases profit, productivity, or innovation. DEI (or more fashionably DEI&B) has clearly been on the HR agenda for many years now. We don’t need to do a deep analysis to experience how challenging it is to push the DEI idea through the managers. If we still feel it necessary to attend conferences, events or to go to workshops or training dinasours, it seems suspicious that it requires quite a lot of effort. But why is this, if the concept is so common sense? What is it that managers don’t understand? Honestly, they don’t understand what HR doesn’t do either.

Read more »