Amikor a lehetetlen lehetségessé vált, de mégsem kell temetni régi életünket

Az elmúlt hónapokban nagyon sok írás született arról, hogy mostantól aztán vége az eddigi életünknek, temethetjük az egészet úgy, ahogy van. Én speciel azok táborát erősítem, akik szerint a most megtapasztalt élmények, amikhez hasonlóra legalábbis az én életemben biztosan nem volt példa, nem fognak drasztikus változásokat hozni, inkább finomításokat.

Főleg olyan dolgokban, amiket korábban elképzelhetetlennek tartottak az emberek, most meg egyik napról a másikra kellett alkalmazkodni hozzájuk. Azt is megéltük azonban, hogy miben járnak előnyökkel mindezek, és milyen nehézségeket és korlátokat prezentálnak számunkra. Nem fog az oktatás-képzés világa innentől digitálissá válni, és nem kerül át véglegesen a nappalinkba a munkahelyünk. Hogy miért? Lássunk néhányat az érveim közül!

Hadd kezdjem azzal, hogy bár nincsenek pontos adataim, a kialakult helyzet számos területen nem okozott gazdasági sokkot a munkavállalóknak, ugyanúgy végezték a munkájukat és kapták a fizetésüket. Ide tartozik a kb. 4 millió adófizető 20-25%-át kitevő közszférában dolgozó, az összes olyan termelőüzem munkatársa, ahol nem állt le a gyártás, sőt akár fokozódott (élelmiszeripar, egyéb fmcg, gyógyszeripar, stb.), azok a termelővállalatok, ahol valószínűleg későbbre tolódik majd a megrendelés-csökkenések hatása, az építőiparban dolgozók, ami szemmel láthatóan hasít továbbra is (legalábbis egyelőre), a közműszolgáltatások, informatikai, távközlési és pénzügyi szolgáltatók munkatársai, a kereskedelem egy része és az online értékesítés-kiszállítás terén ténykedők, stb. Ehhez adódnak mindazok, akik tudták home office-ban folytatni irodai jellegű feladataikat. Számos egyéb szolgáltatási ág, a személyestől a vendéglátáson át a turizmusig, nullázódott le. Amellett argumentálok tehát, hogy a munkavállalók és a gazdasági szereplők jelentős hányada nem élt át olyan megrázkódtatást, ami arra kényszerítette volna őket, hogy a kabátjuk összes gombját újragombolják. Szorongás, diszkomfort persze volt mindenkinek, de az nem elég erős motivátor a tartós és drasztikus változtatásra.

A másik fontos szempont, ami miatt nem látom a lavinaszerű, visszafordíthatatlan változást, az az, hogy az ember nem úgy van drótozva, hogy otthon üljön állandóan a seggén. Társas lényként szükségünk van mások személyes társaságára a jóllétünkhöz, pozitív hangulatunkhoz, közös munkához és gondolkodáshoz, a másoktól való hatékony és eredményes tanuláshoz. Nem mondom, hogy ezek lehetetlenek lennének ideiglenesen vagy részben online eszközökkel, de a mérleg nem fog átbillenni. Nagyon jól látható, hogy a viharfelhők elvonultával és a félelem csökkenésével az emberek megindultak egymás felé, mert ez a természetes számukra. Képesek veszély esetén kontrollálni ezt az alapvető szükségletüket, de csak addig, amíg rákényszerülnek. Mi magunk, akik hosszú évek óta iroda nélkül és ROWE munkakörnyezetben dolgozunk, ráadásul saját döntésre, éreztük ezelőtt is, hogy mit hatékony önállóan és otthon végezni, mihez tökéletesen jó a telefon, mire érdemes videohívást kezdeményezni, és mik azok az ügyek, ahol igenis személyes találkozása van szükség.

Most annyi történt, hogy sok munkahelyen lehetségessé vált a lehetetlen. A korábban a személyes jelenlétből fakadó kontroll-illúzióval bíró vezetőknek el kellett fogadniuk, hogy másképp kell nyomon követni a dolgozók munkáját, és megtapasztalták, hogy a tisztességes munkatársak ugyanúgy odateszik magukat akkor is, ha fizikailag máshol ténykednek. Az oktatás-képzés terén pedig az lett többeknek nyilvánvaló, hogy a sima tudástranszferhez, az információátadáshoz nem feltétlenül kell ember. A tanulásszervezéshez annál inkább. Láthatta mindenki a korlátokat, hogy mennyivel nehezebb egy feladatot leírni, mint gyorsan elmondani, mennyivel könnyebb gyorsan szóban pontosítani vagy korrigálni, és lényegesen egyszerűbb egy gyerek válla felett ránézni a füzetére és segíteni neki, szemben azzal, hogy a Google Classroomban utólag átnézni 30 (vagy egy szaktanárnál 150) gyerek munkáját, és egyenként írásos visszajelzést küldeni rájuk. A lehetetlen lehetségessé vált, de a kapcsolódó korlátok és kihívások is azonnal szembetűnővé váltak. Arról nem is beszélve, hogy a gyerek- és a felnőttoktatásnak nem csak az információközvetítésről kell szólnia, hanem a nevelésről, a hatásgyakorlásról, valamint az előnyös szokások kialakításának támogatásáról. Ehhez pedig nagyon fontos hozzávaló a jelenlét.

Bár a leállítás egyik napról a másikra történt, a felpörgés fokozatosan és óvatosan zajlik, persze iparáganként és cégenként eltérő tempóban. Az emberi lények évezredek alatt kialakult szükségletei és természetes működése nem fog átalakulni vagy kiirtódni egy pár hónapos megrázkódtatástól. Több éves háborúk sem váltottak ki ilyen hatást. Az lehet, hogy néhány dolgot az emberek egy darabig magasabbra fognak értékelni, de ez is megfakul idővel ahogy újra habituálódunk hozzájuk. Amit én pozitív lehetőségnek látok, és amivel az ügyesebbek élni is fognak, hogy egyes kipróbált és bevált módszereket részben megtartanak. Ilyen például a rugalmasabb struktúrájú munkavégzés, hiszen nem túl hiteles az az argumentum, hogy miért ne lehetne valaki heti egy-két napot home office-ban, ha hónapokig bizonyította, hogy ugyanolyan lelkiismeretesen dolgozik. Hasonló lehetőség, hogy az eddig korlátozottan alkalmazott infokommunikációs és egyéb digitális eszközök nagyobb teret nyernek a munka és az oktatás világában. Hat éve hittérítünk és vágjuk a bozótot a mobil tanulás lehetőségeivel kapcsolatban, most valószínűleg kevesebbet kell majd magyarázni, hogy miért és mire lehet hatékonyan használni ezt az eszközt. Mi azonban jó pár év tapasztalati fórban vagyunk, így azt is látjuk, hogy hol vannak a korlátai, és ezeket milyen blended learning megközelítésekkel lehet kompenzálni.

Egy szó, mint száz, dobott az emberek elé az élet ismét néhány tanulási lehetőséget, és bár nem várható, hogy az emberi lények kibújjanak a bőrükből, amikor nincs kényszerítés, az ügyesebbek ki fogják mazsolázni a jól használható tanulságokat, és azokat ésszel fogják megtartani. 

More blog posts:

jutalom játékgépen

A változó jutalmak szerepe a viselkedés befolyásolásában

Ahhoz, hogy egy új viselkedésforma megszilárduljon, szükség van arra, hogy újra és újra beváljon számunkra, és jó érzéssel töltsön el, miután elvégeztük. Így gyökereznek meg a jó szokásaink és a rosszak egyaránt. A viselkedéstudomány szerint a szokások fenntartásában a későbbiekben a változó jutalmak (variable rewards) még erőteljesebb hatást gyakorolnak ránk. Nem annak a változatosságnak van jelentősége, hogy mindig más legyen a jutalom, hanem annak, hogy kiszámíthatatlanul érkezzen.

Read more »

Miért küzdünk a sokszínűség munkahelyi bevezetésével?

Kutatások és szakmai beszélgetések számolnak be arról, hogy a sokszínűség hogyan növeli a nyereséget, a termelékenységet vagy az innovációt. A DEI (vagy divatosabban DEI&B) már évek óta egyértelműen a HR napirendjén van, de nem is kell mélyreható elemzést végeznünk, mert mindannyian tapasztaljuk, hogy milyen kihívás a DEI gondolatát keresztülvinni a vezetőkön.

Read more »
jutalom

Jutalmak és incentívek: miért van jelentősége a megkülönböztetésnek?

Bár a magyar nyelvben jellemzően a jutalom kifejezést használjuk mindkettőre, a viselkedéstudomány angolul megkülönbözteti a “reward” és az “incentive” fogalmát. Hogy miért van ennek jelentősége? Azért, mert az agyunk eltérő területeivel vannak összefüggésben, és más-más funkciókat töltenek be. Ahogy erről már többször értekeztem a Tudatos Vezetés blogon, a viselkedésünket nagyobb részben szokásaink vezérlik, és kevesebbszer fordul elő, hogy átgondolt, tudatos döntéseket hozunk a mindennapi cselekvések előtt. Akkor is, ha hízelgőbb fordítva gondolni erre. Az autopilot üzemmóddal rengeteg energiát takarít meg ugyanis az agyunk, így nem füstöl el olyan gyorsan.

Read more »