A pillanatban táncolva, élvezettel szörfözzünk a VUCA-hullámokon!

Régen nem írtam a blogra, meg előtte is elég ritkán, valami tudatalatti erő tart vissza attól, hogy tovább rontsam a levegőt ebben a fojtogató okosságszmogban, ami az elmúlt félévben minimálisra csökkentette az emberek látótávolságát. Úgy is mondhatom, hogy önkéntesen korlátozom a kibocsátási mennyiségemet, mint aki leteszi az autóját és átül a kerékpárjára, vagy csomagolás nélkül vásárolja az élelmiszereket.

Mivel én afféle tervezős csávó vagyok, aki abban hisz, hogy a dolgokat érdemes jól kitalálni, rendesen összerakni, majd a gyakorlatban megvalósítva csiszolgatni, nem mondhatom, hogy nekem való lenne az a világ, amiben most kénytelenek vagyunk valahogy lavírozni. Bár nagyszerű bullshit-szólamokat lehet megfogalmazni arra, hogy milyen csodás módon kovácsolhatunk lehetőséget a nyakunkba permeteződő zaftos fekáliából (lásd a cikk címét), a valóságban inkább azt figyelem meg, hogy az emberek inkább igyekeznek a maguk módján túlélni ezt az időszakot. Előre nincs sok értelme gondolkodni, mert bármikor keresztbevághatja az élet a terveinket. A magam részéről már 1-3 hónapra előre is csak ceruzával, ötven százalékos valószínűséggel tervezek, a következő heti naptáramban még tudok hinni valamennyire, de a figyelmemet leginkább arra összpontosítom, hogy mi lesz holnap, és azt hogy tudom a legjobban megcsinálni. Tehát az orrom előtt nem sokkal van a fókusz.

Azt veszem észre, hogy egyre gyakrabban merül fel, hogy a lécet a körülmények okán leeresztik, tekintve, hogy még mindig jobb valahogy, mint sehogy. A maximalistáknak igen nehéz ilyen felfogással együtt élni. Lovagolhatunk mi a hullámokon, táncolhatunk a pillanatban, de az improvizált, gátló körülményekkel korlátozott, először és utoljára elővezetett produktum elég ritkán lesz magas színvonalú. A Momentán Társulatnál az tud lenni, de ők épp azt gyakorolták már sok ezerszer, hogy miként kell kiválóan improvizálni. De értem, és egyet is értek vele, hogy a semmittevéssel nem lehet előremozdulni, tehát vágjunk bele. Ünnepelni azért nem ünnepelném, hogy milyen szuper, itt a “new (ab)normal”.

Nem tudom nem észrevenni, ahogy az emberek ragaszkodnak a találkozáshoz. Persze ha nincs más választás, vegyük elő az online verziót, benne vannak abban is fegyelmezetten. De ha megcsillan a lehetőség, akkor tartsunk távolságot, akár vegyünk maszkot, csak legyen személyes.

Attól tartok, hogy nem a rugalmasságot és az örömteli egyensúlyozást tanuljuk meg mostanában, hanem a rövidtávot, a beszűkült fókuszt, az alacsonyabb sztenderdet, a kiszolgáltatottsághoz való kényszerű alkalmazkodást, a beletörődést abba, amire nincs hatásunk, a fásult legyintést az újabb kellemetlenségekre. Egyúttal viszont azt is újra be tudjuk bizonyítani, hogy nem adjuk fel, nem papírból vagyunk hajtogatva, és ha kell, a metszőfogunkkal rágjuk át magunkat a falon. Bár ez kétségkívül kevésbé elegáns és látványos, mint a szörfözés.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

More blog posts:

wise owl

Fight as if you are right, listen as if you are wrong

Several studies have concluded that a sense of psychological safety is an important component of a successful team. It could be roughly described as the leader creating an environment in which team members can feel confident to speak up or get the job done without fear of being turned against if they are wrong or punished if they are wrong. A sense of psychological safety allows us to openly and frankly question beliefs, opinions or even the way we do things.
If these issues are important to us, then it is worth learning to balance confidence and doubt. In my experience, a healthy amount of self-doubt can keep us from being arrogant assholes. Or as the ancient Japanese proverb goes: we are less annoying if we keep our mouths shut. 🙂

Read more »
lajhár

Lajhárok és gazellák a munka világában

Még 2016-ban írtam egy cikket itt a Tudatos Vezetés blogon, egy 600 ezer fős nagymintás kutatás alapján arról, hogy a tudásmunkások körében a teljesítmény nem haranggörbe szerint oszlik el, hanem hatványfüggvénynek megfelelően. Ennek az a jelentősége, hogy a felső 5% hozza az összteljesítmény negyedét, a top 1% pedig az átlagnál tízszer eredményesebb. Azaz van egy szűk réteg, aki tényleg kiemelkedő, összesen legfeljebb 20%, aki még egész jó, a többiek teljesítménye ehhez képest igen szerény. Ugyanezt igazolták vissza a Google saját kutatásai is, ahol vagy kétszázezren dolgoznak, és nem szűkölködnek az adatfeldolgozási és elemzési technológiában és erőforrásokban.

Read more »