Az emberi lények kedvelik a történeteket, és ha kevés az információ, akkor a meglévő elemekből összeraknak egyet. A kedvencem a témában Fritz Heider és Marianne Simmel kísérlete 1944(!)-ből, amikor két háromszög és egy kör animált mozgásából az alanyok a geometriai alakzatokat érzelmekkel és szándékokkal ruházták fel, és egy komplett történetet láttak bele, konfliktussal, eseménysorral, megoldással a végén (lásd itt a videót). Ehhez hasonlóan, amikor látunk egy sikertörténetet, akkor hajlamosak vagyunk azzal a sztorival magyarázni a történteket, hogy elindult a legkisebb királyfi, aki már az elején tudta, hogy végül elnyeri majd a szomszéd királyság felét és a királylány kezét, persze közben jött néhány akadály, amit átugrott, de viszonylag lineáris út vezetett a céljához. Nem szól azonban a fáma a rengeteg másik legkisebb királyfiról, aki kábé ugyanezt tolta, mégse futott be a célba soha, vagy épp tök más célt teljesített sikerrel, mint aminek eredetileg nekiindult, és az is lehet, hogy egy tucat irány bizonyult előtte zsákutcának.

A mostanában oly divatos agilis megközelítés pont arról szól, hogy “there is try”. Megpróbáljuk kicsiben, megnézzük, hogyan reagálnak, aztán nem kis erőfeszítéssel létrehozunk egy MVP-t, ami adott esetben megy egy az egyben a levesbe, vagy éppen bizonyíték arra, hogy érdemes sokkal nagyobb tétet is tenni rá, és tolni ezerrel a termékfejlesztést. Még az olyan nagyvállalatoknak, mint a Google, is bőven vannak a sufniban olyan termékeik, amelyeket elkészítettek, de végül sose kerültek ki a piacra, vagy bepróbálkoztak velük, de kérészéletűnek bizonyultak. Amíg meg nem próbálod, addig nem derül ki, hogy van-e létjogosultsága annak, amit kitaláltál. És ha kipróbáltad és nem jött be, még mindig nem tuti, hogy kuka az egész ötlet, mert simán lehet, hogy egyszerűen máskor, máshol és/vagy egy kicsit máshogy kell kb. ugyanazzal próbálkozni. Ha nem próbálta volna meg a Xerox PARC innovációs központja 1979-ben az érintőképernyőt a fénymásolóknál, ahol akkora hatalmas jelentősége tényleg nem volt, akkor nem kínálódott volna tálcán az alkalmazás lehetősége jóval később az okostelefonok és a tabletek világában más gyártók számára, akik ebben meglátták a kraftot egy-egy eltérő eszköznél.

A saját tapasztalataim is azt mutatják, hogy amikor elindul az ember egy ötlettel, termékcsírával, kezdeményezéssel, akkor fogalma sincs róla, hogy mennyire fognak rá mások rezonálni. Ahhoz, hogy ez egyáltalán kiderüljön, elég nagy mennyiségű erőforrást kell bele invesztálni, mert egy ötlet önmagában nem sokat ér. Ha tudunk tettestársakat, támogatókat találni, és nagyobb skálán is megvalósítani a dolgot, akkor látjuk eggyel jobban, hogy érdemes-e vele tovább foglalkozni, és több éves munkával valóban látványos eredményeket elérni. Mindez sose valósulna meg egy-egy esetben, ha nem lett volna tízszer vagy százszor annyi a próbálkozásokból. Lásd a képen a Zotter csokigyár udvarán a “Hülye ötletek temetőjét”, ahol olyan, éveken át gyártott termékek találtak örök nyugodalmat, mint a gyömbéres-répás, a citromos-olivabogyós, sőt akár a ketchup vagy mustár ízesítéssel készült, töltött csokoládék.