Who is responsible for personal development? The individual? HR? The managers?

If I look at my own learning, I see it first and foremost as a responsibility of my own. However, there are regular impulses in my life, mostly from specific individuals, which orient me further towards the next stage of development.

This is the second time that Gergely Koltányi  (Nitrolearning) has had such an impact on me.

  • First, when we met almost a decade ago and discussed the possible intersection of leadership development and digital learning. I picked up the term “microlearning” from him, which we then put into practice when we created the Act2Manage leadership development app in collaboration with Telekom.
  • And secondly, a few weeks ago, when he invited me to a podcast discussion in their We-Learning Podcast series on learning and its digital possibilities. We had coffee beforehand and he mentioned that he is in contact with a Senior Learning Technologist at Amazon, Zsolt Oláh. In a LinkedIn article he tackled the dilemma mentioned in the title of this blogpost.

For those who are more specifically interested, they can find the full model on his profile page, but below I will briefly reflect on the key messages of  his model.

It is perhaps not surprising that in an organisation it is not a good idea to put the responsibility for staff development on the shoulders of a single actor.  The model outlines four types of responsibility and accountability: the individual, the line manager, top management and corporate HR (L&D). At Amazon, the employee’s responsibility is the development itself, to be curious and to take lifelong learning seriously, so that time does not pass her by. Actively engage in learning, whether it is through formal training or on the job. Focus, engage and reflect on what she has learned. It is her responsibility to put into practice what she has learned and to move forward with the help of feedback. 

It is the job of her line manager to set the bar high enough for what has been learned, i.e. to set expectations for implementation and of course to create the necessary conditions, be it time, resources, tools or opportunities. And, as a coach, support the person’s development. So it’s not just about getting the job done.

Top management holds the investor role, they are the sponsors of learning. Their responsibility is to remove obstacles, set priorities and empower managers to support the development of people in the organisation. Set specific expectations in this domain as well, not just business goals.
And here’s another very important point: it’s not about ticking off the training or filling in the happy sheets to see how participants liked the venue or the snacks, it’s about measuring both the effectiveness of putting knowledge into practice and the impact on the business. And HR’s role is to design the right conditions and frameworks for this to happen.

So the message is clear: it will work well if all stakeholders do their part conscientiously to promote learning in the workplace.

More blog posts:

itt a piros játék

Eredményes vállalati tanulás és képzés: ne hagyd, hogy átverjenek!

Szeretek újraolvasni, vagy más formában ismét feldolgozni értékes tartalmakat. Három évvel ezelőtt Barbara Oakley és Terrence Sejnowski professzorok Learning How to Learn nevezetű, idegtudomány-alapú MOOC kurzusa inspirált arra, hogy megírjam ötödik, ingyenesen letölthető e-könyvemet Az emberi lények tanítása címmel. Pár hónapja belebotlottam könyv formában is az Oakley-Sejnowski forrásba, ráadásul magyarra fordítva, és mint kiderült, diákokat megcélozva, rájuk szabott nyelvezettel (A tanulás tanulása). Két nap alatt, emlékeztető gyanánt beporszívóztam, és erről jutott eszembe, hogy írhatnék egy rövid, kifejezetten napjaink felnőttképzésére kihegyezett összefoglaló cikket arról, hogy minek nem kéne bedőlnie a cégvezetőknek és a HR-eseknek, amikor a munkatársak fejlesztésében gondolkodnak. Már ha számít, amit tudunk az agy működéséről.

Read more »
wise owl

Harcolj úgy, mintha igazad lenne, hallgass úgy, mintha tévednél

Több kutatás jutott arra a következtetésre, hogy a pszichológiai biztonság érzete fontos összetevő egy ütőképes csapat életében. Kb. úgy lehetne leírni, hogy a vezető olyan környezetet teremt, melyben a csapattagok magabiztosan vállalhatják fel a véleményüket vagy végezhetik a munkát; anélkül, hogy tartaniuk kellene attól, hogy valaki ellenük fordítja, ha tévednek vagy büntetést kapnak, ha tévednek. A pszichológiai biztonság érzete lehetővé teszi, hogy bátran és nyíltan megkérdőjelezzük a hiedelmeket, véleményeket vagy épp azokat a módszereket, ahogyan a dolgokat csináljuk.
Ha fontosak számunkra ezek a dolgok, akkor érdemes megtanulni ügyesen egyensúlyozni a magabiztosság és a kétkedés között. Tapasztalatom szerint, egy egészséges mennyiségű kételkedés magunkban megóvhat bennünket attól, hogy arrogáns seggfejek legyünk. Vagy ahogyan egy ősi japán közmondás tartja: kevésbé vagyunk idegesítők, ha befogjuk a pofánkat. 🙂

Read more »
vízilabda

Ha még a világ legjobbjai is feszt botladoznak, mi másra számítanánk mi?

Életünk során mélyen bevésődnek a fejünkbe azok a történetek, melyek során a szegénylegény nekivág az útnak, kiállja a három próbát, aztán elnyeri méltó jutalmát. Azt várjuk tehát, hogy a sikerek lineárisak: nyomjuk, nyomjuk, aztán egyszer csak beköszönt, már akinek összejön. A többiek meg kénytelenek beérni a kudarccal. A valóság azonban ennél lényegesen összetettebb, sokkal kiszámíthatatlanabb hullámvasút. Mégis tartja magát a meggyőződés, hogy elindulsz egy úton, aztán hamar kiderül, hogy vagy a sikeresek vagy a lúzerek táborát szaporítod.

Read more »