Választás az autopilot és tudatos működés között

Gurulok a jól bevált útvonalamon Szentendre felé, jön egy kereszteződés, ahol kábé soha nem szoktak balról érkezni. De most mégis jön onnan egy autó, elég lendületesen. Mire mindezt felfogom, az ujjaim már rég behúzták a féket, simán meg tudtam állni.

Rögtön eszembe jutott, milyen jó is, hogy van nekünk kétféle gondolkodási rendszerünk, ahogy azt Daniel Kahneman leírta számunkra. Az 1-es számú rendszer “automatikusan, és gyorsan dolgozik, kevés erőfeszítéssel vagy anélkül, és tevékenységéhez nem társul a tudatos kontroll élménye.” Ahogy ezeket a sorokat másoltam, ki sem tekintettem a Gyors és lassú gondolkodás című könyvből, bármiféle gépelési előtanulmányok nélkül csak verem be a betűket a számítógépbe, és egyet sem hibázom, mindaddig, amíg el nem bizonytalanodok, és nem kezdem tudatosan figyelni, hogy milyen betűket is ütök le. “A 2-es rendszer azokra az erőfeszítést igénylő mentális tevékenységekre összpontosítja a figyelmet, amelyeknél erre szükség van.” Számoláskor, folyamatok végiggondolásakor, tudatos választások esetén ezt használjuk, és az akaratlagossággal és a koncentrálással van összefüggésben. Ez utóbbi viszont nagy energiaigényű, fárasztó tevékenység.

Egyre többször eszembe jut, milyen sokat segít(ene) nekünk, ha jól választjuk meg, mikor hagyatkozzunk az autopilotra, a sok év alatt összegyűjtött mintázat-felismerésünkre (intuíció), az automatikussá gyakorolt képességeinkre, amit a tudatos odafigyeléssel inkább csak megzavarunk, és mikor érdemes inkább megállni, végiggondolni, mérlegelni a pro és kontra érveket, felmérni a kockázatokat, kidolgozni a terveket, kontrollálni a reakciónkat.

Azt már mindannyian megfigyelhettük, hogy a közlekedés, a sport és egyéb játékok során a testünk sokkal hamarabb cselekszik, mint ahogy ezt tudatosan felfognánk. Jó pár éve szórakozom a fent már említett  vakon gépeléssel, amire nyugodtan rábízhatom magam, de a szűk helyekre parkolásnál is rájöttem, hogy érdemesebb a személyes robotpilótámra bízni a betolatást, és minél kevésbé agyalni rajta, hogy miként fogok benavigálni. A munkám során pedig arra jöttem rá, hogy a tudatos gondolkodást a keretek megtervezésénél célszerű elővenni, megfontolni, hogy milyen megközelítésnek lenne a tapasztalataim szerint értelme, utána viszont úgysem tudom megtervezni a résztvevők teljesen kiszámíthatatlan reakcióira adott potenciális válaszaimat. Bíznom kell benne, hogy ott és akkor hagyatkozhatok majd a gyors és automatikus gondolkodásomra, a helyzetértékelés és az arra adott válaszaim tekintetében is. Hinni benne, hogy ha odafigyelek, fel fogom tudni ismerni a mintázatokat, és eszembe fog jutni a megfelelő reakció. Érdekes tapasztalat volt például, amikor úgy éreztem, meg kell erősítenem egy ügyfelemet abban, hogy mielőbb kezdeményezze az elválást egy munkatársától. Persze ez nem egy kellemes dolog, mások sorsa felett ismeretlenül befolyást gyakorolni. A rendelkezésre álló információk alapján azonban egyértelműnek tűnt a helyzet, ezért bíztam a megérzésben. Pár nappal később, amikor megtörtént a dolog, óriási csontvázak borultak ki a szekrényből, ami még inkább megerősítette a vezetői döntés helyességét és sürgősségének indokoltságát. Természetesen óvatosságra is szükség van, amikor a megérzéseinkre építünk, mert kognitív torzítások tucatjai vezethetnek bennünket félre. 

Olyan szituációk is vannak továbbá, ahol az a célunk, hogy az eddigi zsigeri, automatikus válaszainkat felülírjuk. Ott pedig pont az ellentétes irányba kell tolni magunkat: tudatosítani, hogy mik azok a helyzetek, ahol változtatni szeretnénk, észrevenni ezeket a mindennapokban, majd pedig lassítani és a kívánatosabb alternatívát választani. Mondjuk meghallgatni a kollégánkat ahelyett, hogy befejeznénk helyette a mondatait, kikérni a véleményét ahelyett, hogy azonnal osztanánk neki az észt, tízig elszámolni, mielőtt feldúltan reagálnánk, átgondolási időt kérni a komplexebb problémák esetén a válaszadásra, vagy nem mondani kapásból igent arra, amire inkább nemet kéne. Egy cégtulajdonos barátom például azt tanulta meg tapasztalati úton, hogy mindenképp érdemes építenie az 1-es rendszer által produkált megérzéseire, de mielőtt megvalósítaná az adott ötletet, előbb kiszámoltatja az analitikusabb gondolkodású kollégáival. Nekem is van egyébként egy ilyen szokásom: megmondom a munkatársaknak, amit üzen a megérzésem, de azt is hozzáteszem, hogy nem tudom logikusan végigvezetni hozzá az érvelést. Aztán ha ők találnak hozzá értelmes, alátámasztó gondolatmenetet vagy éppen cáfolatot, akkor mindannyian megnyugszunk, hogy jó döntést tudunk hozni.

Minél jobban értjük, hogy melyik szituációban melyik gondolkodási rendszerünk szolgál bennünket inkább, annál előnyösebben tudjuk megválasztani, hogy melyikre hagyatkozzunk.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

More blog posts:

Developing Collaboration: A Deeper Dive

Over the past decades, numerous approaches have been tested in the world of training folklore to enhance collaboration in organizations. Perhaps the most widespread approach involves the leadership team attending a “team-building training,” where they engage in various playful exercises to experience the difference between collaboration and competition or work together in training activities that are supposed to foster “aha” moments. Examples include trust falls, helping each other through spiderweb-like structures made of ropes, building rafts from plastic bottles or bridges from spaghetti, walking on fire, or participating in fun games in a forest clearing. The experiences gathered “then and there” are discussed afterwards, and everyone hopes that once back at work, all friction or siloing will be resolved for good. Unfortunately, that’s rarely the case.

Read more »

Home office szerencsekártya: Lépj vissza a Start mezőre!

Mindig érdekes kicsit szélesebb perspektívából rátekinteni a dolgokra, amikor már túl vagyunk az “aktuális HR trendeken” és egyéb hasonló finghevítéseken.
Kb. másfél-két évtizede még annyira ritka volt a home office, hogy egy kis tanácsadócég résztulajdonosaként saját magam számára is csak összeszorult gyomorral vezettem be a szerdánként otthonról dolgozást. Nem azért, mert ne bíztunk volna a kollégákban, akiknek amúgy se volt munkaidejük, szabadon mozoghattak, hanem amiatt, hogy vajon miként élik meg majd a csapattagok, hogy Tamás “lóg” minden héten egy napot az irodából. Pedig nagy mértékben növelte a hatékonyságot: az otthoni napomon baromi jól haladtam az önállóan végzendő tevékenységekkel, megúsztam 1-1 óra bumlizást oda-vissza a Moszkva térre a dugóban, és sokkal jobban feltöltődve, motiváltabban csináltam az ügyfélmunkát hétfő-kedden, valamint csütörtök-pénteken.

Read more »