Te naponta hány órát érsz rá dolgozni?

Pár éve átestem egy eléggé kimerítő időszakán az életemnek, ami segített helyre tenni mi mennyire fontos. Az történt, hogy felvállaltam, sőt, inkább magamra rántottam egy problémás nagyprojektet. Önbizalmam túlértékelte teljesítőképességemet, mert kiderült, hogy ezt a projektet nem, hogy én, de nagyon más sem tudta volna megmenteni. Volt ugyanis a bajoknak egy kivédhetetlen forrása a szerződésben, amit én nem ismertem.

Az ügyfél mindenféle sikerkritérium előzetes definiálása nélkül íratta alá az általam is képviselt céggel a szerződést és a nemzetközi áttétek miatt időbe telt, míg erre fény derült.

Na de, nem az elkövetett projektmenedzsment vagy üzletkötési hibákat akarom kielemezni, hanem a helyzet feloldása után tett felfedezéseimet.

Miután lezártam ezt a lehetetlen projektet és „belenéztem a tükörbe“, kénytelen voltam észrevenni, milyen károkat okoztam magamnak, a családomnak, a barátaimnak és a munkatársaimnak is. Feltűnt, milyen jelentős mértékben elhanyagoltam azon kapcsolataimat, amelyekre ép szellemi állapotban azt mondjuk, „a legfontosabbak“ és azt is láttam, milyen károkat okoztam azoknak is, akik velem küzdöttek. Persze utólag az ember mindig okosabb, de megtanultam, az az ár, amit fizettem és fizettettem velük, elvesztegetett ráfordítás volt, ha nem kapok érte semmit cserébe.

Pusztán az, hogy visszatértem az „élők“ sorába, nem elegendő. Mi van még? Rájöttem, csak a tanulsággal kárpótolhatom magam, amely a jövőben megvéd hasonló helyzetektől.

Hogyan védhetem ki ezt legközelebb?

Egy reggel fogtam és összeírtam, melyek életem legfontosabb feladatai, család, munka, hobby, stb., majd ezeket lebontottam napi rutinokra. Végiggondoltam mit teszek, amikor velük foglalkozom és fontossági sorrendben feltöltöttem a napomat az összegyűlt tevékenységekkel. (Egy jó coach ilyenkor azt kérdezné: Mit tennék, ha rendesen élném az életem, hogy nézne ki egy napom?).

Bizonyára ismerős az iskolai kísérlet, amikor a tanár kikészít egy edényt, mellette egy halom kavicsot, egy pohár homokot és egy pohár vizet.

A feladat az, hogy helyezzünk ebből annyit az edénybe, amennyi csak belefér.

Az eredmény azon múlik, ki milyen sorrendet választ.

Az egyik diák elkezdi a vízzel majd a homokkal és a második kavics már kilóg és melléfolyik a víz. Kimarad egy halom kavics.

Erre a tanár bemutatja, hogy ha fordítva kezded, a kavicsok közé befér a homok, annak szemei közt van hely a víz jó részének és ha eléggé ügyes volt a tanár a kiméréskor, szembetűnő lesz a különbség, vagyis belefér minden, túlcsorgás nélkül. 

https://www.youtube.com/watch?v=fmV0gXpXwDU

Bár a példa az apró és nagyobb napi teendők sorrendjéről szól, jól alkalmazható életünk fontos és még fontosabb dolgaira is.

Hagy utaljak vissza a címre. Sokunk számára azt sugallhatja, hogy a munka nem fontos. Nos, ez reméljük nem igaz sokunknál, ebből tartjuk el életünk fontos részeit, jól érezzük benne magunkat (szerencsés esetben) és valami fontos dolog létrehozásán, fenntartásán ügyködünk (ez meg az, amit vezetőink igyekeznek sugallni és szintén szerencsés, aki látja ezt a munkájában).

Visszatérve a saját történetemhez, azt tapasztaltam, hogy az én életem kavicsai azok a tevékenységek, amelyekkel önmagamról és családomról gondoskodom: a sport, meditáció, jóga, a tanulás, az elmélkedés, a tervezgetés, a családommal töltött idő és az, amit együtt teszünk.

Az én homokszemeim ezután a munka, mint pénzkeresés olyan tevékenységek révén amelyek szívből jönnek és jó energia járja át.

A víz minden más, úgy hívom „adminisztratív teendő“, amelyekkel főként mások igényeit támogatom.

Mi történik ha nem fér be egy napba minden, ami „víz“? – Befér a következőbe…

Egy biztos: a „kavicsokat“ teszem be elsőnek.

Végeredményként az jött ki hogy napi 2×2 óra összefüggő klasszikus „munka“ férne bele egy napomba, ha mindent a leírt prioritások mentén tennék. Ez akkor nem volt megvalósítható, de mindenesetre egyértelműen eldőlt, hogyan fogok viselkedni a következő „mission impossible“ típusú projektfelkérés esetén és a mindennapjaim fontossági sorrendjét is egyértelműen eldöntöttem.

Neked mik a legfontosabb területei az életednek és hogyan biztosítod, hogy más területek ne vegyék el a rájuk szánt időt?

Te naponta hány órát érsz rá dolgozni?

More blog posts:

What’s wrong with a “bring the solution, not the problem” attitude?

It is quite understandable that we don’t want our colleagues to keep complaining to us about problems and not take responsibility for the solution. But if we expect them to come to us only when they have the solution as well, they may be afraid to tell us and withhold problems that we should be aware of. Fortunately, it’s not that difficult to avoid the constant whining by creating a safe environment for colleagues to feel free to tell us their problems and bad news:

Read more »

Minden nagyszerű dolog tákolással indul, csak nem ott fejeződik be

Megfigyelésem szerint van néhány igen elterjedt gyakorlat és tévhit, ami megakadályozza az embereket abban, hogy nagyszerű dolgokat hozzanak létre. Az egyik ilyen az igénytelenség, melynek megnyilvánulásaként még azokat az egyszerű feladatokat is szarul végzik el, amit nem sokkal több erőfeszítéssel vagy gondolkodással egészen jól meg lehetne csinálni. Mindenki találkozott már a “jóvanazúgy” jelenség tipikus megnyilvánulásaival. Ennek a skálának a másik pólusán helyezkedik el az az attitűd, hogy rögtön világszínvonalút szeretnénk létrehozni, az viszont sajnos nemigen reális. Azok, akik erre képessé váltak, legyen szó technológiáról, üzletről, sportról vagy művészetekről, évtized(ek)ben mérhető gyakorlással, kísérletezéssel, közbülső mérföldkövekkel, irányváltásokkal, újbóli nekifutásokkal, kapcsolatok építésével, szerencsés eseményekkel (amiket persze részben maguk tettek lehetővé) és kitartó munkálkodással jutottak el odáig. Csak erről nem mindig szól a fáma, illetve nem látszik, mi van a jéghegy csúcsa alatt.

Read more »

Why is there little learning when coaching others?

Listening is a very powerful tool for a good manager. A good coach does not give advice, only asks questions. Coaching mindset, operating with questions, is essential to be a successful manager. All sound pretty good, in theory, but I don’t share that view honestly. I do agree that it is very annoying to be an asshole who has answers for all the questions, even to those ones that have not been raised. On the other hand, going by questions alone leaves little room to develop others. Let’s think about it…

Read more »