Pszichológiai biztonság földlakóknak

Korábban is írtam már arról, hogy milyen fontos lenne emberközpontú megközelítést alkalmazni a munkahelyeken. Nyilván eddig is fontos lett volna, mára azonban elkerülhetetlenné vált. A pszichológiailag biztonságos munkakörnyezet megteremtése egyik fontos alappillére annak, hogy a kollégáink elkötelezetten dolgozzanak velünk.

Bár már 30 éves fogalomról van szó, azt tapasztalom, még mindig hasít a tekintélyelvű vezetés, a nyomásgyakorlás vagy épp a burkolt fenyegetés. Az a helyzet, hogy ezek az eszközök nem férnek össze azzal, amit a pszichológiailag biztonságos csapatok légköre megkövetel.

Azt már több kutatás bizonyította, hogy a munkavállalók nem lesznek hatékonyabbak attól, ha a főni fogait csattogtatva áll a hátuk mögött és megfélemlítéssel próbálja őket hajszolni. Mégis nagyon sok vállalatnál a félelemkeltés kiemelt helyet kap a vezetők roppant szűkre szabott eszköztárában, mint a teljesítmény növelésének legkézenfekvőbb módja. Nem gondolnám, hogy a menedzserek megátalkodott emberek lennének, egész egyszerűen a többség nem tudja, hogy hozhat létre biztonságos, kiszámítható környezetet a csapatában.

Miért jó ez a csapat számára?

A pszichológiailag biztonságos légkör olyan, melyben a csapattagok mernek hibázni (és felvállalni azt), bátran el tudják mondani kétségeiket és ötleteiket, mert a csapat biztonságos közeget nyújt számukra a személyes kockázatvállaláshoz.

Az ilyen csapatokban csökken a fluktuáció, nő a hatékonyság, nagyobb a lehetőség a személyes és csoportos fejlődésre, hiszen a dolgozók stressz-szintje jelentősen alacsonyabb.

Fasza, újabb buzzword?

Nem alaptalan felvetés. Egy szervezet kultúrájának megváltoztatása ijesztőnek tűnhet, illetve a megvalósítása is rettentő sok időt és energiát emészthet fel. Szerencsére nem szükségszerű az ország tortáját négyzetméterre elfogyasztani. Vegyünk egy kisebb egységet, pl. a csapatunkat… Érdemes kicsiben kezdeni, sokkal inkább lesz megvalósítható.

2019-ben az ADPRI készített egy globális tanulmányt a munkavállalók elkötelezettségéről és azt találták, hogy azok a munkavállalók, aki “valóban csapattagnak” érezték magukat 2.7-szer voltak teljesen elkötelezettek, háromszor rugalmasabban kezelték a változásokat és kétszer gyakrabban vallották azt, hogy a céghez tartoznak. Lehet, mégsem szimpla buzzword, de persze azt is értem, hogy a felszínes, teoretikus kinyilatkoztatással nem sok semmit tud kezdeni a csapatvezető.

Hogyan próbáljuk lehozni a földlakók számára?

Magától értetődőnek hangzik, mégis azt hallom a legtöbb vezetőtől, hogy „egy igazi csapatban nincs ÉN, hanem MI van”. Szimpatikusnak tűnhetnek elsőre az egy hajóban evezünk, mindenki egyforma és ehhez hasonló megnyilvánulások, azonban, ha két percnél többet gondolkodunk rajtuk, belátható, hogy tulajdonképpen arra emlékeztetjük a csapattagokat, hogy az egyén kevésbé fontos, mint a csapat egésze.

Úgy gondolom, hogy teljesen félreértjük a csapatmunkát. Nem azért „találták fel” a csapatokat, hogy emlékeztessük a tagokat arra, hogy nem fontosak annyira, mint a többiek. Éppen amiatt hozunk létre csapatokat, mert az együtt dolgozás a legjobb módja annak, hogy az emberek adottságaira, erősségeire, egyéniségére építeni tudjunk. Éppen amiatt hozunk létre csapatokat, hogy az „ÉN”-eket a legjobban ki tudjuk aknázni. Tulajdonképpen az „ÉN”-ek megfelelő koordinációját hívhatjuk csapatnak, melyben az egyéni kvalitások egymást kiegészítve jobb teljesítményt eredményeznek, mint egyenként.

Talán nem meglepő, hogy első lépésben a vezetőnek érdemes változtatnia viselkedésén, a figyelem biztosításával és az elfogadás megfelelő kommunikációjával. Első lépésben nekik kell felismerniük, hogy a csapatuk akkor fogja a legjobb teljesítmény nyújtani, ha a munkát úgy szervezik meg, hogy mindenki minden nap tudja használni az erősségeit. Azt a tippet adnám minden team leadernek, hogy igyekezzen minél jobban megismerni a kollégák erősségeit és segítsen nekik úgy alakítani a munkát, hogy minél jobban tudjanak egymás adottságaira építeni. Az ember sokkal magabiztosabb azokban a feladatokban, amik az erősségei, így nagyon sokat tehetünk hozzá a pszichológiai biztonságérzetükhöz.

Másrészről fontos, hogy a vezetők is fel merjék vállalni az ötleteiket, elismerjék hibáikat, példát mutatva ezzel a többiek számára is. Egy kísérletben véletlenszerűen megkértek néhány vezetőt, hogy kérjenek építő kritikát, visszajelzést a csapatuktól. Ennek hatására a következő hetekben a csapataik magasabb pszichológiai biztonságról számoltak be. Kész is lennénk? Kérjünk visszajelzést, kritikát és kipipáltunk a pszichológiai biztonság rubrikát?

Ahogy arra számítani lehetett, legtöbb esetben tartós változás nem következett be! Néhány vezető nem fogadta jól a kritikát és védekezésbe kezdett, mások haszontalannak találták a visszajelzést, illetve tehetetlennek érezték magukat, hogy annak megfelelően cselekedjenek, így többet nem is kértek visszajelzéseket.

De mi volt azokkal, akik már az első héten változtattak az építő kritikák hatására? Egy évvel később megkérték őket, hogy számoljanak be tapasztalataikról. Azzal, hogy a visszajelzések hatására gyakorlatilag nyíltan vállalták tökéletlenségeiket, saját sebezhetőségük megmutatásával arra ösztönözték a csapattagokat, hogy ők is vállalják saját hibáikat, nyíltabban tudtak beszélni saját küzdelmeikről, problémáikról. Az csapattagok egyre hasznosabb visszajelzéseket tudtak adni, mert látták, hogy a vezetők igyekeznek változtatni azok hatására. Nem csak a menedzserek munkája vált hatékonyabbá, az egyre kreatívabb fejlesztési javaslatoknak köszönhetően az egész csapatra hatással volt nyílt kommunikáció, a szabad véleményformálás lehetősége.

Arra következtethetünk ezekből, hogy nem az a megoldás, hogy kértünk visszajelzést, oszt jóságos lesz a pszichológiai biztonság izé. Látható, hogy nem egyszeri feladatról van szó, amit végrehajtunk, majd kipipáljuk; sokkal inkább szól hasznos szokások bevezetéséről a mindennapokba. A vezetők részéről magas szintű önismeretre van szükség ahhoz, hogy a gyakorlatban működni tudjon, de talán, ezekben az amúgy is teljesen bizonytalan időkben megéri erősfeszítést tenni abba, hogy legalább a csapatunkban pszichés biztonságot teremtünk a kollégák számára. A win-win helyzet pedig garantált, hiszen a vállalat hatékonyabb, lelkesebb, magabiztosabb csapatot kap, terhelhetőbb, eredményesebb munkavállalókkal.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál?című ekönyvét!

More blog posts:

Minden nagyszerű dolog tákolással indul, csak nem ott fejeződik be

Megfigyelésem szerint van néhány igen elterjedt gyakorlat és tévhit, ami megakadályozza az embereket abban, hogy nagyszerű dolgokat hozzanak létre. Az egyik ilyen az igénytelenség, melynek megnyilvánulásaként még azokat az egyszerű feladatokat is szarul végzik el, amit nem sokkal több erőfeszítéssel vagy gondolkodással egészen jól meg lehetne csinálni. Mindenki találkozott már a “jóvanazúgy” jelenség tipikus megnyilvánulásaival. Ennek a skálának a másik pólusán helyezkedik el az az attitűd, hogy rögtön világszínvonalút szeretnénk létrehozni, az viszont sajnos nemigen reális. Azok, akik erre képessé váltak, legyen szó technológiáról, üzletről, sportról vagy művészetekről, évtized(ek)ben mérhető gyakorlással, kísérletezéssel, közbülső mérföldkövekkel, irányváltásokkal, újbóli nekifutásokkal, kapcsolatok építésével, szerencsés eseményekkel (amiket persze részben maguk tettek lehetővé) és kitartó munkálkodással jutottak el odáig. Csak erről nem mindig szól a fáma, illetve nem látszik, mi van a jéghegy csúcsa alatt.

Read more »

Why is there little learning when coaching others?

Listening is a very powerful tool for a good manager. A good coach does not give advice, only asks questions. Coaching mindset, operating with questions, is essential to be a successful manager. All sound pretty good, in theory, but I don’t share that view honestly. I do agree that it is very annoying to be an asshole who has answers for all the questions, even to those ones that have not been raised. On the other hand, going by questions alone leaves little room to develop others. Let’s think about it…

Read more »

How can we de-frustrate performance appraisals?

Several studies show that people are becoming increasingly frustrated with such classification systems or deficit focused evaluations. A survey of the Institute for Corporate Productivity found that only 19% of job seekers thought their performance management system was valuable for them.

Read more »