Oktatni könnyű, tanítani nehéz

Az oktatás jellemzően abból indul ki, hogy van egy tájékozott személy, a tudomány birtokosa, és vannak a tudatlanok, akiknek át kell adni egy rakás információt. Ezeket a tudnivalókat többnyire tartalmazza egy valaki más által megírt tananyag, könyv, jegyzet vagy folyamatleírás, az oktatónak legfeljebb annyi a dolga, hogy lepárolja belőle a címszavakat, vázlatot készítsen, majd pedig tehetsége függvényében az okosságokat felolvassa, vagy alkalmanként a jegyzeteibe pillantva élő szóban ismertesse.

A résztvevő feladata, hogy a hallottakat gondosan lejegyzetelje, majd pedig rövid távú memóriájának közepébe belemagolja, hogy egy későbbi számonkérés alkalmával emlékezetébe tudja idézni. Ha mindez eredményes, akkor sikeresen “leoktattuk” a témát. Nem az embert, a témát. Sajnos kevés kivétellel az iskolai emlékeink az oktatásról szóltak, jóval kisebb arányban tanítottak nekünk meg bármit. Leginkább írni-olvasni, alapműveleteket végezni, jó esetben idegen nyelven beszélni. És persze a felnőttoktatásnak se véletlenül ez a neve. Megszoktuk a sok év alatt: lejegyzetelni, visszaismételni, elfelejteni.

A tanításnál ezzel szemben nem az anyagot oktatjuk le, hanem a résztvevő személy van a gondolkodásunk középponjában, és neki adjuk át a tudományt, nagyjából úgy, mint ahogy a Gelato Rosa fagyizóban felépítik azokat a szép kis rózsákat a tölcsér tetejére. Ha meg akarsz tanítani valakinek valamit, akkor számos kérdést át kell gondolni, a teljesség igénye nélkül például:

  • Az adott életkorú, előképzettségű, képességszintű résztvevő számára vajon milyen tartalom lenne hasznos, érthető, befogadható?
  • Mi lenne az a tanulási folyamat, ami a végén valós tudást, képességfejlődést vagy viselkedésváltozást eredményez?
  • Milyen méretű dózisokban van értelme adagolni a falatokat, hogy ne ürítse ki a tanuló az egészet emésztetlenül?
  • Miként tudom a tartalmat kontextusba helyezni?
  • Hogyan fogom felkelteni az érdeklődését a téma iránt?
  • Hogyan tudom fenntartani a figyelmét? Milyen tanítás-módszertani elemeket lehetne ehhez bevetni?
  • Miként tudnám elgondolkodtatni a résztvevőt?
  • Hogyan tudom elősegíteni, hogy a résztvevő a meglévő tudásával, képességével összekapcsolja az újonnan tanultakat?
  • Milyen feladatokat lehet adni, ahol gyakorolható vagy legalább kipróbálható, esetleg másokkal átbeszélhető a megtanult dolog?
  • Milyen módszerrel tudom támogatni azt, hogy valamire használja a megszerzett tudást vagy képességet a jövőben (különben gyors ütemben elpárolog a sosem használt tudomány)?

Nem mindegy, hogy horgolni vagy deriválni akarunk valakit megtanítani, netán az időgazdálkodásának eredményesebbé tételében kívánunk segítséget nyújtani. Egy dolog felől azonban nem sok kétségünk van: az egyirányú, tartalmi észosztás borzasztó alacsony hatékonyságú képzési forma, ráadásul nem látjuk, mitől lenne értékesebb, mint egy hangos könyv. Az utóbbi ráadásul kényelmesebb.

A kollégák szakképzésének és továbbképzésének jelentős része a munkahelyen történik, jellemzően a tapasztaltabb munkatársak, specialisták, belső trénerek és a feladatra vállalkozó vezetők bevonásával. Ezek az oktatók általában jól értenek a szakterülethez, de többnyire nem rendelkeznek az emberek tanulásával kapcsolatos korszerű ismeretekkel, sem tanításmódszertani felkészültséggel. Ennek következtében az oktatás eredményessége és a tanulás élménye is elmarad attól, amilyen lehetne. Tudatos Tanítás programunk célja, hogy ezt a hiányzó tudást pótolja, és támogatást nyújtson abban, hogy a résztvevők az általuk tartott képzéseknél testre szabva, a lehető legnagyobb mértékben alkalmazni tudják a megszerzett ismereteket.

További információkat a Tudatos Tanítás programról weboldalunkon találsz.

More blog posts:

Hogyan építsünk összetartó csapatot?

A bizonytalan üzleti környezetben, ahol a versenytársak lépései kiszámíthatatlanok a cégek számára, csupán egyetlen, általuk befolyásolható dolog maradt a versenyképesség megtartására: ütőképes és erős kohézióval, belső összetartó erővel rendelkező csapatot építeni és működtetni.

Read more »

Jövőbiztos??? Mikor látjuk már be, hogy fingunk sincs a jövőről?

Elég ironikus, de épp az elmúlt pár évben szaladtam sorra bele azokba a marketingüzenetekbe, ráadásul a saját szakmámban, ahol jövőbiztos cégeket, vezetőket, képességeket vagy szaktudást ígérgetnek. Most tényleg, komolyan mondja vagy hiszi el ezt bárki ezt a dumát, aki egy kicsit is elgondolkodik rajta? Szellemi vezetőm és képzeletbeli mentorom, Besenyő Pista bácsi egész biztosan feltenné a kérdést, hogy “Nooooormális???” (A fotó azon az emlékezetes előadásán készült, ahol végre megtudhattuk tőle, “mi hülyeség és mi nem az”.)

Read more »

Jó ötlet-e nyakló nélkül képezni a kócsokat?

Mielőtt még bárki infarktust kapna, szeretném rögtön itt az elején leszögezni, hogy egyfelől nagyon jó ötlet, másfelől kevésbé. Mint ahogy sok minden más is az életben, aminek van némi komplexitása, bizonyos szempontból kifejezetten előnyös, míg eltérő perspektívából tekintve rá már kicsit színesebb a kép. De mielőtt válaszolnék a saját magam által feltett kérdésre, hadd helyezzem a dolgot kontextusba, hogy miért veszem a bátorságot a témába foganatosított beleugatásnak.

Read more »