Nem, nincs itt a digitális képzések forradalma!

Az utóbbi hetekben nem győztem kapkodni a fejem. Klasszikus tréningcégek pikk-pakk eltemették a saját iparágukat, majd a sírkert kapuján épphogy csak kifordulva büszkén számolnak be arról, hogy fénysebességgel hasítanak az online képzéseik. Ezalatt kábé azt kell érteni, persze tisztelet a kivételnek, hogy ugyanazt a PowerPoint-ot nem sok hatásfokvesztés mellett lehet a Zoom-on keresztül levetíteni a résztvevőknek, majd pedig a galéria-nézetet széles mosollyal postolni a közösségi médiában.

Csak éppen ennek semmi köze a digitális tanításhoz, ami nem nagy csoda, mert korábban egy kapavágást se tettek eme szolgáltatók a témában. Mi már hat éve lelkesen baszakodunk mobiltanulási termékfejlesztéssel (beleértve a használati statisztikák és a megrendelői/felhasználói visszajelzések elemzését), ezalatt elég jól körvonalazódott, hogy milyen lehetőségekkel tudnak nagyszerűen élni az ügyfelek és a felhasználók, és az is, hogy milyen korlátai vannak a technológiai megközelítésnek. Pontosan látható továbbá, és erre már egy kisebb kutatást is végeztünk nagyvállalati környezetben adat- és nem véleményalapon, hogy az úgynevezett “blended learning” során kölcsönösen erősíti egymást a személyesen végzett képzés és a digitális eszköz. Közben jártuk is a világot, Learning and Development konferenciákon vettünk részt Szingapúrtól Amsterdamon át Párizsig, Lisszabonig és Sevilláig, szondázva, hogy hol tartanak a nemzetközi vállalatok és szolgáltatók a témában. Egy dolog nem derült ki egyáltalán számunkra: a digitalizáció hatalomátvétele a képességfejlesztő képzések terén. Bár el tudom képzelni, hogy aki két hónapja foglalkozik a témával, és néhány megtartott online oktatás után nem tanácsolta el az ügyfél, az most rettentő lelkes. (A gazdasági kényszer oldalát természetesen értem, és könnyen tudok vele empatizálni, hiszen az én összes képzési programomnál is satuféket kellett nyomni.)

Hadd hozzak ide még néhány kijózanító adatot! Két nagynevű amerikai egyetem, a Massachusetts Institute of Technology és a Harvard University közös MOOC (Massive Open Online Courses) platformja, az edX esetében megvizsgálták 2012 és 2018 között 5.6 millió képzésrésztvevőjük több mint 12 millió elkezdett kurzusának adatait. Évenként eltérő mértékű, de mindössze 3 és 6% között volt azoknak az aránya, akik az elkezdett kurzusokat be is fejezték. Biztos sok oka van ennek, de nem úgy tűnik, hogy az emberek többsége a csak-online programokat végignyomná, ezáltal érdemlegesen tanulna belőle, kivéve azt a pár százalékot. És akkor még arról a sikamlósabb és sokkal kacifántosabban mérhető témáról nem is beszéltünk, hogy kezd-e bármit is vele.

Tapasztalataim szerint három hozzávalóra mindenképp szükség van ahhoz, hogy valóban eredményes képzések valósuljanak meg, ami a résztvevők számottevő hányadára tényleges hatást gyakorol, azaz a gyakorlatban alkalmazni kezdi a tanultakat és/vagy változik a viselkedése:

  • értelmes tanulási tartalom (ez jó pár helyen azért adott)
  • korszerű tanításmódszertan (ez viszonylag kevés helyen jellemző)
  • egy elkötelezett és felkészült, jó ember, aki személyesen foglalkozik a résztvevőkkel (itt vegyes a kép)

Természetesen, mint mindig, vannak kivételek. A tanulni vágyók néhány százaléka egy verssortól inspirálódva, vagy egy ezeroldalas szakkönyvet átbogarászva is képes fejlődni, tudásra szert tenni, változni. A többségre ez azonban nem igaz.

Ahogy fentebb írtam, “blended” programok keretei között a digitális eszközök kiválóan kiegészíthetik a személyesen végzett tanulási folyamatokat, leginkább az éles helyzetben való újbóli hozzáférés, az ismétlés, a gyakorlatba ültetés és a nyomon követés elősegítése révén. De nem úgy, hogy a személyes képzést videochat-en tartjuk, és egész nap ott ülnek a résztvevők a seggükön a számítógépre meredve. Ez egy átmeneti kényszermegoldás, jobb mint a semmi, meg lehet csinálni elfogadható szinten (átgondoltan, változatosan, breakout szobák használatával) amíg nincs mód találkozásra. Azzal viszont ne áltassa senki magát, hogy ez lenne a digitális átállás a képzések terén. Elég rápillantani a szülőknek a digitális közoktatásra, amiről a legjobb szándékkal is maximum azt állapíthatjuk meg, hogy a semminél meg az évismétlésnél mindenképp jobb.

Rövidesen megjelenő új e-könyvem, melynek címe “Az emberi lények tanítása”, a fenti felsorolásból a másodikban nyújt támpontot mindazoknak, akik mások képzésében szerepet vállalnak a munkahelyeken, témája a korszerű tanításmódszertan. Arra számítok, hogy az olvasók egy része lelkesen bólogat majd, míg másoknál várhatóan kiveri a biztosítékot.

More blog posts:

itt a piros játék

Eredményes vállalati tanulás és képzés: ne hagyd, hogy átverjenek!

Szeretek újraolvasni, vagy más formában ismét feldolgozni értékes tartalmakat. Három évvel ezelőtt Barbara Oakley és Terrence Sejnowski professzorok Learning How to Learn nevezetű, idegtudomány-alapú MOOC kurzusa inspirált arra, hogy megírjam ötödik, ingyenesen letölthető e-könyvemet Az emberi lények tanítása címmel. Pár hónapja belebotlottam könyv formában is az Oakley-Sejnowski forrásba, ráadásul magyarra fordítva, és mint kiderült, diákokat megcélozva, rájuk szabott nyelvezettel (A tanulás tanulása). Két nap alatt, emlékeztető gyanánt beporszívóztam, és erről jutott eszembe, hogy írhatnék egy rövid, kifejezetten napjaink felnőttképzésére kihegyezett összefoglaló cikket arról, hogy minek nem kéne bedőlnie a cégvezetőknek és a HR-eseknek, amikor a munkatársak fejlesztésében gondolkodnak. Már ha számít, amit tudunk az agy működéséről.

Read more »
wise owl

Harcolj úgy, mintha igazad lenne, hallgass úgy, mintha tévednél

Több kutatás jutott arra a következtetésre, hogy a pszichológiai biztonság érzete fontos összetevő egy ütőképes csapat életében. Kb. úgy lehetne leírni, hogy a vezető olyan környezetet teremt, melyben a csapattagok magabiztosan vállalhatják fel a véleményüket vagy végezhetik a munkát; anélkül, hogy tartaniuk kellene attól, hogy valaki ellenük fordítja, ha tévednek vagy büntetést kapnak, ha tévednek. A pszichológiai biztonság érzete lehetővé teszi, hogy bátran és nyíltan megkérdőjelezzük a hiedelmeket, véleményeket vagy épp azokat a módszereket, ahogyan a dolgokat csináljuk.
Ha fontosak számunkra ezek a dolgok, akkor érdemes megtanulni ügyesen egyensúlyozni a magabiztosság és a kétkedés között. Tapasztalatom szerint, egy egészséges mennyiségű kételkedés magunkban megóvhat bennünket attól, hogy arrogáns seggfejek legyünk. Vagy ahogyan egy ősi japán közmondás tartja: kevésbé vagyunk idegesítők, ha befogjuk a pofánkat. 🙂

Read more »
vízilabda

Ha még a világ legjobbjai is feszt botladoznak, mi másra számítanánk mi?

Életünk során mélyen bevésődnek a fejünkbe azok a történetek, melyek során a szegénylegény nekivág az útnak, kiállja a három próbát, aztán elnyeri méltó jutalmát. Azt várjuk tehát, hogy a sikerek lineárisak: nyomjuk, nyomjuk, aztán egyszer csak beköszönt, már akinek összejön. A többiek meg kénytelenek beérni a kudarccal. A valóság azonban ennél lényegesen összetettebb, sokkal kiszámíthatatlanabb hullámvasút. Mégis tartja magát a meggyőződés, hogy elindulsz egy úton, aztán hamar kiderül, hogy vagy a sikeresek vagy a lúzerek táborát szaporítod.

Read more »