Arra már régen rájöttem, két évtizedet vállalkozóként töltve, hogy egy adott havi forgalom egy kis cégben egyáltalán nem indikál semmit. Elképzelhető, hogy a következő hónapban háromszor annyit, vagy éppen pont a felét fogjuk számlázni. Ráadásul emögött lehetnek teljesen prózai, adminisztratív okok is, nem csak a megrendelések ingadozása. Arra jutottam elég hamar, hogy éves szinten nagyjából értelmesen nyomon követhető a számok alakulása, látni lehet az előremozdulást vagy a fejlődést egyik esztendőről a másikra. Az is megfigyelhető azonban, hogy a forgalom jelentősen fluktuál, nem feltétlenül követ egy lineárisan vagy exponenciálisan emelkedő trendet: van egy-egy kiemelkedően sikeres év, néha beütnek bénábbak, de azért összességében látszik, hogyha sok éve, becsülettel nyomunk valamit, akkor az azért fejlődik, még ha dimbes-dombos is az a grafikon.
Vegyük például azt a sokak számára valószínű forgatókönyvet, hogy ez az év elég gatya lesz, legalábbis a naptári évet tekintve. Ha viszont nekünk is eltérő időpontban fordulna az üzleti évünk, mint jó pár nemzetközi cégnél, akkor akár egészen mást is mutathatna majd számunkra a 2019-2020-2021-es üzleti évek összehasonlítása. Még izgalmasabb lehetne, ha megvizsgálnánk idén szilveszterkor, hogy az elmúlt három évünk eredménye hogyan alakult az azt megelőző háromhoz viszonyítva. Könnyen lehet, hogy tetszene a kép. Vessünk ezzel össze egy másik időablakot ugyanebből a periódusból: a 2020 második negyedévét, és mindjárt tökön is szúrjuk magunkat. Nagyon nem mindegy, hogy egy irgalmatlan méretű ülepet vizsgálunk egészen közelről, vagy tíz métert hátralépve megpillantjuk a csodálatos paripát, aki annak a tulajdonosa.
Az emberi lények meg vannak áldva egy tulajdonsággal, amit úgy neveznek, hogy habituáció. A lényege, hogy megszokjuk a dolgokat, a rosszakat is, de a jókat pláne. Normálissá és természetessé válik, ha van egy klassz családunk, elégedettségre okot adó jövedelmünk, számunkra kívánatos lakókörnyezetünk, jófej kollégáink. Ezekhez hozzászokunk, és onnantól minimumelvárásként jelennek meg számunkra. Amikor bármelyik kiesik közülük, mondjuk egy munkahely elvesztése, egy válás vagy betegség okán, akkor mérjük csak fel, milyen nagy értéket képviseltek számunkra. És az is jellemző ránk, hogy néhány éve még egy alacsonyabb jövedelmi vagy életminőségi szintet is megfelelőnek ítéltünk, de ha annál jobban kerestünk az elmúlt egy-két évben, akkor azt a nívót húzzuk be magunknak alapnak. A visszaesés viszont csak akkor fájdalmasan szembetűnő, ha az időablakot a tavalyi és az idei évekre nyitjuk.
Amikor nagyon gáznak tűnik a helyzet, érdemes lehet kihúzni a fejünket a ló seggéből, számot vetni azzal, hogy milyen sok, igazán fontos dolog maradt meg érintetlenül számunkra, továbbá visszatekinteni, hogy az elmúlt három-öt-tíz évben mi minden valósult meg a korábbi vágyakból, tervekből. Aztán amikor három vagy öt év múlva ismét visszatekintünk, gyanúm szerint ki fognak simulni a lepedő jelenleg hegyvidéknek tetsző ráncai.
