Odáig jutottunk, hogy a szerző tudományos alapossággal szétbombázta a korábbi meggyőződést, miszerint az érzelmek univerzálisak volnának és nagyjából ugyanúgy fejeződnének ki. Ehelyett magunk konstruáljuk őket, a kontextus és a meglévő tapasztalataink alapján. De mielőtt még ide eljutnánk, a könyv következő fejezete az érzések (feelings) eredetét járja körbe.
Be kell valljam, hogy kifejezetten nagy erőfeszítésembe telt, hogy nagyjából felfogjam, hogyan történik az agyunkban az érzékszerveinkből érkező külső, valamint a testünk többi alkotórészéből jövő belső impulzusok értelmezése. Mindjárt leírom az okosságot, de nekem akkor állt össze a kép, amikor eszembe jutott az év elején begyűjtött, teljesen szürreális saját élményem. Épp a műtőasztalon feküdtem, szarrá tört csuklóm bevasalására várva, nem sokkal azután, hogy az aneszteziológus a nyakam magasságában elinjekciózta a jobb karomban az ideget érzéstelenítés gyanánt. Mielőtt elbódítottak volna (tehát ekkor még teljesen tudatomnál voltam), a műtőssegéd a testem mellől áthelyezte a karomat a vágóhídra, merőlegesen a testemre. A szemem és a látókérgem mindezt érzékelte, de nem jött a lebénított karomból visszajelzés arról, hogy ténylegesen odébb került volna a kérdéses végtag. Így aztán azt “láttam”, hogy a karom még mindig mellettem van, és valaki másé várja a trancsírozást oldalra kiterítve. Ez a tapasztalat segített megérteni (ami nem valami intuitív magyarázat), miszerint az agyunk első lépésben előrejelzi (predicts) a tapasztalatok és a kontextus alapján, hogy miként értelmezi, amit lát, hall, szagol vagy érez, majd pedig ezt az előrejelzést erősítik meg vagy cáfolják az érzékszervekből (vagy akár a testen belülről érkező) ingerek. Persze ez bazi gyorsan történik, így számunkra nem feltűnő a sorrend, és nagy magabiztossággal állapítjuk meg, hogy az érzékelésünkkel reális képet kapunk a valóságról. Pedig az csak a saját valóságunk.
Az elmúlt napokat a Strand Fesztiválon töltve eszembe jutott még egy példa egy másik érzékszervünkkel, a hallással kapcsolatban. Valószínűleg te is megtapasztaltad már, hogy ha egy koncerten szar a hangosítás, és nem ismered a számokat, semmit se értesz a szövegből. Ha azonban ismered valamelyik dalt a sorban, akkor érdekes módon annál mégiscsak érted, amit énekelnek. A tudásod alapján az agyad megkonstruálja a hallás szimulációját.
Barrett onnan indít, hogy a kellemes és a kellemetlen érzések, amik már egyébként valóban születésünktől kezdve velünk vannak, egy szünet nélkül működő belső folyamatunkból erednek. A neve interocepció, ami arra vonatkozik, ahogyan az agyunk értelmezi a belső szervekből, szövetekből, a vérben lévő hormonokból és az immunrendszerből jövő érzeteket. (Hasonlóan a percepcióhoz, ami a kívülről érkező impulzusok értelmezésére vonatkozik.) Az interocepció a komplexebb érzelmek fontos alkotóeleme, de az innen érkező érzések sokkal egyszerűbbek (kellemes/kellemetlen, nyugodt/izgatott).
Az agyunk folyamatosan aktív, születésünktől a halálunkig. Az úgynevezett “intrinsic brain network” felelős a szívverés, a légzés és egyéb belső alapfunkciók irányításáért, de az álmokért, az álmodozásért, a képzeletért és az elménk kóborlásáért is, továbbá az összes érzékelési tapasztalatért, beleértve az interoceptív érzékleteket. Korábban egyszer már írtam itt a blogon az agyi hálózatokról (large scale brain networks), és említést tettem az alaphálózatról (default network) és a külső és belső kiugró történéseket monitorozó hálózatról (salience network). Na ezek mindketten az interoceptív hálózat részei.
A koponyánk sötétjébe zárt agyunk jobb híján a múltbeli tapasztalatokat használja fel arra, hogy előrejelzéseket tegyen azzal kapcsolatban, hogy mi történik a világban körülöttünk, és mit tegyen annak érdekében, hogy életben, sőt jó állapotban maradjunk. Az agy alapműködését előrejelzések millióinak nonstop előállítása jellemzi. Az előrejelzéseken keresztül konstruálja meg az agyunk azt, ahogy a világot megtapasztaljuk magunk körül. Azt gondolnánk, hogy a percepciónkat a külvilágban történő dolgok vezérlik, de a valóságban az előrejelzéseinkből indulunk ki, és az érzékszervi input csak megerősíti vagy cáfolja őket. Az előrejelzés és a korrigálás segítségével az agyunk folyamatosan alkotja meg és finomítja a világgal kapcsolatos mentális modellünket. Ez a hatalmas, folyamatos szimuláció hozza létre mindazt, amit érzékelünk, és határozza meg a cselekedeteinket is. Amikor az előrejelzésünk nem válik be, akkor az agyunk kétféle megoldás közül választhat. Az egyik, hogy az érzékszervi input alapján változtat az előrejelzésén, a másik, hogy az érzékelést szűri meg oly módon, hogy az előrejelzéssel konzisztens legyen.
Az agy egyik legfontosabb előrejelző funkciója a testünk energiaigényének becslése. Bármilyen mozgást végzünk, a testünkben is változások történnek. Ha valami elől el kell ugranunk, megnő a pulzusszámunk, kitágulnak a vérerek, hogy gyorsan glükózt juttassanak az izmainkhoz. Az agy érzékeli és értelmezi ezeket a történéseket, mint korábban említettem, ez az interocepció. Ebből pedig létrejönnek az egyszerű érzések, mint a kellemesség, a kellemetlenség vagy az izgatottság, de adott esetben komplexebb érzelmek is keletkezhetnek. Az energiakészlet kezelése kritikus az életben maradáshoz. Ahhoz, hogy az energiafelhasználás és a töltekezés egyensúlyban legyen, az agyunknak állandóan előre kell jeleznie a test energiaszükségletét. Hogy ez miért fontos az érzelmek viszonylatában? – kérdezi Barrett. Azért, mert az összes olyan agyterület, amit az érzelmekkel összefüggésbe hoznak, az interoceptív hálózatunk része. Három dolgot végez párhuzamosan az interoceptív hálózat: kontrollálja a testünket, kezeli az energiafelhasználást, és értelmezi a belső érzékleteket.
Ami még nagyon érdekes, hogy nincs szükségünk fizikai történésekre vagy mozgásra ahhoz, hogy energiát égessünk el. Ha megpillantunk valakit, akivel kapcsolatban negatív tapasztalataink vannak, az ugyanúgy kiváltja a testünkben a fiziológiai változásokat. Sőt, még fényképek vagy filmek megtekintése is alkalmas erre. Mi több, az is elegendő, ha elképzelünk egy számunkra zavaró személyt vagy történést, a gyomrunk össze tud rándulni, a szívverésünk szaporább lesz, emelkedik a vérnyomásunk, stb. Az agyunk interoceptív hálózata pedig egyúttal létrehozza a kellemetlen érzetet.
Azt gondoljuk, hogy a mindennapokban azok a dolgok, amiket látunk vagy hallunk, befolyásolja az érzéseinket, de többnyire ez pont fordítva van. Amit érzel, az változtatja meg az érzékelés értelmezését. Feltételezzük, hogy racionális lények vagyunk, akik mérlegelik a pro és kontra érveket, és utána döntenek. Az agyunk azonban az energiamenedzsmentre figyel elsősorban, amikor a döntéseket meghozza. Barrett odáig megy, hogy az emberi agy anatómiai struktúrája miatt semmiféle döntés vagy cselekvés nem lehet független az interocepciótól és a kiváltott érzésektől, akármennyire hülyítik magukat az emberek azzal, hogy milyen racionálisak. A jelenbeli testi érzéseink befolyásolják, hogy miként fogjuk érezni magunkat és miket teszünk a jövőben.
Az interoceptív előrejelzéseink, amelyek az egyszerűbb érzéseket (kellemesség/kellemetlenség, nyugalom/izgatottság) kiváltják, meghatározzák, hogy az adott pillanatban mi érdekel bennünket és mi nem. Az agy nézőpontjából az bír jelentőséggel, ami hatással van az energiamenedzsmentre, a többi nem számít. Így aztán, attól függően, hogy milyen inputot engedünk be és mit hagyunk figyelmen kívül, alkotjuk meg a környezetünket, a világunkat, amiben élünk.
Erős megállapítások, lehet emésztgetni.
—
Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!
Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál?című ekönyvét!Mene
