Ne higgy az alkalmi oktatások ígéreteinek!

A 21. században sem tapasztalhatunk észrevehető változás azzal a meggyőződéssel kapcsolatban, hogy ha új tudásra vagy képességekre van szükség, akkor be kell utalni az embereket egy oktatásra, ahol majd jól megokosítják őket. Az észosztó figura a rendelkezésére álló tudomány minél nagyobb hányadával nyakon önti a hallgatóságát, majd pedig mindenki abban bízik, hogy a résztvevők a hallottak alapján varázsütésre megváltoztatják a gondolkodásmódjukat, hiedelemrendszerüket, viselkedésüket és szokásaikat, sőt, fejlődni fognak a képességeik. Aztán kerek szemekkel csodálkozik mindenki, hogy az ég világon semmi nem változik.

Az elmúlt hónapokban sokat tanulmányoztam a kapcsolódó szakirodalmat, különös tekintettel a tanulás neurobiológiai hátterére. A témát részletesen fogom taglalni rövidesen megjelenő új e-könyvemben, most csak annyit vennék belőle elő, hogy az idegpályák tartós megerősödéséhez inkább arra van szükség, hogy sokszor, rövidebb időtartamban foglalkozzunk a témával, és fokozatosan növekvő időeltolódással ismételjük/gyakoroljuk a tanultakat újra és újra.

A folyamatos otthon tartózkodás most nagyszerű lehetőségeket biztosít számomra a saját gyermekeim fejlődésének megfigyelésére, különféle témákban. Nagyjából egy hónap alatt jól látható előrelépéseket értem tetten három területen, amiket a kisfiammal szinte napi rendszerességgel végzünk együtt: a gitározás, a pingpong és az angol nyelv. Két éve tanul gitározni a suliban, zenetanártól, heti két alkalommal. Az akkordkísérettel ott nem foglalkoztak, de érdekelte a dolog. Ezért megtanítottam szép fokozatosan, 6-8 harmónia felhasználásával vagy tíz dal kíséretére, amiket furulyán el tudok játszani. Naponta átlagosan egy alkalommal, mondjuk negyedórát zenélünk. Egy hónap elég volt rá, hogy a nulláról eljusson oda, hogy egész jól váltogatja a tanult akkordokat. Pingpongot akkor játszunk, amikor az időjárás megengedi, mondjuk heti 4-5-ször, naponta egy-kétszer félórát. Március közepén még csak egyeneseket ütött, mára már viszonylag stabilan pörget és nyes, kifejezetten élvezetes vele játszani, pedig még csak tízéves. Az angolozást később kezdtük, mondjuk két hete, minden iskolanapon egy tanórányi időkeretben. Az óra felében ismételgetjük a korábban tanultakat, a másik felében mondjuk öt új szót tanítok neki, meg pár alkalmanként valami nyelvtanba ágyazzuk a szavakat. Elsőre nehezen jegyzi meg őket, de két-három nappal később már emlékszik a tanultakra. Saját maga is megfogalmazta, hogy legyenek olyan órák, amikor csak gyakorlunk, és nincs semmi újdonság. Mindegyik területen egyértelműen érződik, amikor már elfáradt a figyelésben, akkor lekerekítem és abbahagyjuk. Semmi értelme túltolni sem az egyes alkalmakkor feldolgozott mennyiséget, sem a rászánt időt, sem pedig a tempót. A motivációval sincs gond, mindig szívesen vállalkozik a következő gyakorlásra. Van egyébként még egy terület, amivel az utóbbi egy hónapban látványos sikert értünk el, ez pedig az önálló olvasás. Korábban legfeljebb néhány oldalt olvasott el egy könyvből, amit ő maga választott, aztán abbahagyta. Most minden tanítási napon az egyik “tanórája” könyvolvasás, és már 130 oldal felett jár. Természetesen ez is egy pozitív spirál: minél könnyebben megy, annál élvezetesebb, és minél több élményt ad a tevékenység, annál szívesebben fog neki.

Nem csak a gyerekeknél működik a “sok kicsi sokra megy” megközelítés. Néhány éve úgy tanultam meg a nulláról vagy 100 db népdalt elfurulyázni, hogy azokon a reggeleken rászántam egy fél órát, amikor otthonról dolgoztam. Az írást pedig azzal gyakoroltam tíz éven át, hogy heti egy vagy két blogbejegyzést készítettem, és ugyanennek a tevékenységnek a keretei között végeztem a szakmai továbbtanulásomat: a postokhoz vagy kétszáz szakkönyvet és jó pár száz cikket olvastam el.

Arra bíztatlak tehát, hogy amikor tanulásról van szó, akár a sajátodéról, akár valaki máséról, inkább a rendszerességet és a kisebb dózisokat válaszd, ne az egyszeri nagy nekilendülésektől, eseti oktatási alkalmaktól várd a csodát!

More blog posts:

wise owl

Fight as if you are right, listen as if you are wrong

Several studies have concluded that a sense of psychological safety is an important component of a successful team. It could be roughly described as the leader creating an environment in which team members can feel confident to speak up or get the job done without fear of being turned against if they are wrong or punished if they are wrong. A sense of psychological safety allows us to openly and frankly question beliefs, opinions or even the way we do things.
If these issues are important to us, then it is worth learning to balance confidence and doubt. In my experience, a healthy amount of self-doubt can keep us from being arrogant assholes. Or as the ancient Japanese proverb goes: we are less annoying if we keep our mouths shut. 🙂

Read more »
lajhár

Lajhárok és gazellák a munka világában

Még 2016-ban írtam egy cikket itt a Tudatos Vezetés blogon, egy 600 ezer fős nagymintás kutatás alapján arról, hogy a tudásmunkások körében a teljesítmény nem haranggörbe szerint oszlik el, hanem hatványfüggvénynek megfelelően. Ennek az a jelentősége, hogy a felső 5% hozza az összteljesítmény negyedét, a top 1% pedig az átlagnál tízszer eredményesebb. Azaz van egy szűk réteg, aki tényleg kiemelkedő, összesen legfeljebb 20%, aki még egész jó, a többiek teljesítménye ehhez képest igen szerény. Ugyanezt igazolták vissza a Google saját kutatásai is, ahol vagy kétszázezren dolgoznak, és nem szűkölködnek az adatfeldolgozási és elemzési technológiában és erőforrásokban.

Read more »