Minden nagyszerű dolog tákolással indul, csak nem ott fejeződik be

Megfigyelésem szerint van néhány igen elterjedt gyakorlat és tévhit, ami megakadályozza az embereket abban, hogy nagyszerű dolgokat hozzanak létre. Az egyik ilyen az igénytelenség, melynek megnyilvánulásaként még azokat az egyszerű feladatokat is szarul végzik el, amit nem sokkal több erőfeszítéssel vagy gondolkodással egészen jól meg lehetne csinálni. Mindenki találkozott már a “jóvanazúgy” jelenség tipikus megnyilvánulásaival. Ennek a skálának a másik pólusán helyezkedik el az az attitűd, hogy rögtön világszínvonalút szeretnénk létrehozni, az viszont sajnos nemigen reális. Azok, akik erre képessé váltak, legyen szó technológiáról, üzletről, sportról vagy művészetekről, évtized(ek)ben mérhető gyakorlással, kísérletezéssel, közbülső mérföldkövekkel, irányváltásokkal, újbóli nekifutásokkal, kapcsolatok építésével, szerencsés eseményekkel (amiket persze részben maguk tettek lehetővé) és kitartó munkálkodással jutottak el odáig. Csak erről nem mindig szól a fáma, illetve nem látszik, mi van a jéghegy csúcsa alatt.

Igen elterjedt tévhit továbbá az, hogy leginkább egy nagyszerű ötletre van szükség. Nem véletlenül írja azonban a Behance Network alapítója, Scott Belsky könyvébe, hogy 1% ötlet, 99% megvalósítás áll a sikerek mögött. Jó ötletből van bőségesen. Megcsinálni, na az már macerás. Nekem személyesen már jó párszor volt alkalmam ezek az úton végigmenni életem során, és újra és újra megtapasztalni ennek igazságát. Könnyű volt kitalálni, hogy “írni kéne egy könyvet erről és erről”. Aztán mire abból odáig jutottunk, hogy elkészült, ISBN száma lett, és kaphatóvá vált a boltokban vagy letölthető lett mondjuk az Apple Books-ról ingyenesen, elég hosszú út vezetett. De az is onnan indult, hogy post-it-okra vagy a telefonos jegyzetekbe felírásra kerültek címszavakban a fejezetek. 

A mára multicégek leányvállalatainál és akár központjában is futó Act2Manage app deszkamodellje úgy nézett ki 2014-ben, hogy Dobay kolléga rajzoltatott a fejlesztőcégünk grafikusával egy tucat screenshot-ot egy nem létező applikációból, és ezeket egy prezentációba bedobálva mutattuk meg a Telekomnak a javasolt megoldást az általuk megfogalmazot igényére. Akkor tanultam meg a “deszkamodell” kifejezést. Aztán az MVP-t (minimum viable product), azaz a már működő és nyomkodható terméket egy év alatt sikerült összehoznunk és bevezetnünk az ügyfélnél 600 vezető számára, elképesztő mennyiségű munkával, és az eredmény kb. olyan volt akkor a maga nemében, mint a képen látható legelső Apple számítógép, amit Wozniak úr összekalapált.

Azt is rohadt könnyű volt kitalálni tavaly február 9-én, hogy kéne a pedagógusoknak szervezni ingyenes coaching támogatást. De ahhoz elég sok embertől kellett jó sok munka, hogy kb. 3 hónappal később 250 igénylő meg is kapja ezt a segítséget országszerte, függetlenül attól, hogy Szegeden, Debrecen környékén vagy épp az északnyugati régióban él.

Még egy szálat behoznék ide, miszerint az emberek többsége már azelőtt lebeszéli magát a cselekvésről, hogy egyáltalán egy kapavágást tenne az ötlet megvalósítása érdekében. Például Molnár Peti barátunkat Kovács Ildivel nem tudom hány éven át győzködtük arról, hogy valósítsa meg kiváló elképzelését papír alapon is, amit a Facebookon már sokak örömére művelt évek óta: építőipari helyszínekről származó, csodás és szokatlan nézőpontból készített képeit “ezospiri” stílusú bullshit-ekkel (vagy éppen valós nagy életbölcsességekkel?) látja el. Az első deszkamodellel, amit összerakott, én speciel nem voltam még elégedett, de aztán szerencsére belépett egy profi grafikus a képbe, és pár hónap alatt megvalósult a szép album, aminek első nyomtatott példányai napok alatt elfogytak, lehetett rögtön a következő nyomást szervezni. Mindehhez arra volt szükség, hogy végre a “miért nem” üzemmódból fejben átváltson a “hogyan igen”-re.

Szóval azt mondom én mindenkinek, hogy bátran tákoljon valami kézzel foghatót az ötletéből, mert az ötlet önmagában szart se ér. Aztán ne hagyja abba tákolmány fázisban, hanem szép fokozatosan, apró lépésekkel csiszolgassa, javítgassa, fejlesztgesse, aztán adott esetben hajítsa ki az egészet és kezdje újra egy magasabb szinten. Álmomban se gondoltam volna, hogy az Act2Manage appot harmadszor (!) fogják a NULLÁRÓL újraírni, mire a tényleg fasza, korszerű és nemzetközi szinten is büszkén vállalható 4.0 verzióhoz eljutunk az ötlettől számított 9 év alatt. És még mennyi jó ötletünk van, ami már “csak” a megvalósításra vár… 😀 😀 😀

 

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

 

More blog posts:

Pszichológiai biztonság földlakóknak

Korábban is írtam már arról, hogy milyen fontos lenne emberközpontú megközelítést alkalmazni a munkahelyeken. Nyilván eddig is fontos lett volna, mára azonban elkerülhetetlenné vált. A pszichológiailag biztonságos munkakörnyezet megteremtése egyik fontos alappillére annak, hogy a kollégáink elkötelezetten dolgozzanak velünk.

Read more »

Miért nem csinálja, ha érti? – a deklaratív és a procedurális memória rejtelmei

Nagy kerek szemeket tudnak mereszteni az emberek amiatt, hogy hiába oktattak másokat egy eszköz vagy módszer használatára, inkább az számít kivételnek, ha valaki alkalmazza. A többségen nem sok nyomot hagyott, hogy alaposan elmagyarázták neki. Bármennyire is tudják, mit kéne tenniük, akárhányszor hallották már a kívánatos gyakorlatot vagy viselkedést, mégse látszik ez meg a napi működésükön, még akkor se, ha értik, akár egyet is értenek vele, sőt, képesek visszaismételni a tudnivalókat szükség esetén.

Read more »

Hogyan változtassuk meg mások gondolkodását?

A viselkedéstudományból elég sok mindent megtudhattunk már az ember működésével kapcsolatban. Kezdjük azzal, hogy igénye van a szabadságra és az autonómiára. Ami már az övé, annak nagyobb értéket tulajdonít, legyen szó akár tárgyakról, akár meggyőződésekről. Ragaszkodik a fennálló helyzethez a változtatással szemben (status quo bias).

Read more »