Miért küzdünk a sokszínűség munkahelyi bevezetésével?

Kutatások és szakmai beszélgetések számolnak be arról, hogy a sokszínűség hogyan növeli a nyereséget, a termelékenységet vagy az innovációt. A DEI (vagy divatosabban DEI&B) már évek óta egyértelműen a HR napirendjén van, de nem is kell mélyreható elemzést végeznünk, mert mindannyian tapasztaljuk, hogy milyen kihívás a DEI gondolatát keresztülvinni a vezetőkön.

Ha még mindig szükségesnek érezzük, hogy részt vegyünk konferenciákon, rendezvényeken, vagy elmenjünk workshopokra, ősrégi képzésekre, akkor gyanús, hogy ez elég tisztességes erőfeszítést igényel. De miért is van ez így, ha a koncepció olyannyira közérthető? Mi az, amit a vezetők nem értenek? Bár őszintén szólva, azt sem értik, amit a HR nem csinál.

 

Sok vita folyik például arról, hogy mennyire különböznek a nők és a férfiak. De az adatok nem látszanak alátámasztani ezt az elméletet. Egy több száz tanulmány [1] hatalmas metaanalízise szerint az esetek 22 százalékában a nők és a férfiak különböznek: a férfiak messzebbre és gyorsabban tudnak eldobni egy tárgyat, mint a nők; a férfiak gyakrabban maszturbálnak (vagy legalábbis hajlamosabbak erről beszámolni) és a férfiak általában pozitívabban viszonyulnak az alkalmi szexhez. De hacsak nem egy nagyon szokatlan iparágban dolgozunk, akkor egy vezetői pozíció valószínűleg nem követeli meg a vezetőtől, hogy szuperjó legyen a tárgyak eldobásában, az alkalmi szexben vagy az önkielégítésben.

Bár a sztereotip nemi különbségek, mint például, hogy a nők érzékenyebbek és gondoskodóbbak, míg a férfiak versengőbbek vagy fizikailag agresszívebbek, nagyrészt megfelelnek a kutatásnak – a férfiak és nők között több pszichológiai hasonlóság van, mint különbség. Még ha a statisztikai különbség azt is jelenti, hogy a csoportok nem egyformák, akkor is rengeteg hely marad a hasonlóságoknak a két csoportba tartozó egyének között. Például a férfiak általában magasabbak, mint a nők, de a világon sok nő magasabb, mint a legtöbb férfi [2]. Ugyanez a kognitív torzítás vezet félre minket, amikor azt magyarázzuk, hogy például a fiatalabb generációk nem tudnak papírtérképeket olvasni.

 

Sok általunk bevezetett megoldás még rosszabbá teszi a sokszínűségre vonatkozó törekvéseinket. Ha például formális kvótákat vezetünk be a nők számára egy olyan rendszerbe, amely megköveteli tőlük, hogy a siker érdekében inkább úgy viselkedjenek, mint a hozzá nem értő férfiak, az nem fogja korrigálni az embereknek a női vezetőkről alkotott igazságtalan sztereotípiáit. Hajlamosak vagyunk rossz következtetésre jutni a kutatási irodalmak olvasásakor is: nem a nemi vagy generációs sokféleség az, ami az üzleti eredményekhez vezet, hanem van egy mögöttes tényező: a készségek sokfélesége.

A vállalatok túlnyomó többsége kompetenciamodellezést alkalmaz. Ha közéjük tartozol, akkor Te is a probléma része vagy. Érthető vállalati történet, hogy a lehető legjobban ki kell használnunk az emberi erőforrásainkat, és pontosan meg kell határoznunk, hogy kikbe és hogyan fektessünk be. Nevezetesen, hogy kit nevezünk tehetségesnek vagy nagy potenciállal rendelkezőnek. Így az elmúlt évtizedekben egyre népszerűbbé vált a kompetenciamodellezés gyakorlata. Ennek lényege, hogy a munkakörben nyújtott kiváló teljesítményt a legkülönfélébb tulajdonságok, készségek, képességek, ismeretek, viselkedésmódok és felelősségek megfelelő csoportosításával határozzuk meg. A kompetenciák a munkavállalók teljesítményének és potenciáljának leírására használt nyelvezet, és elvárás, hogy egyértelmű kapcsolatot teremtsenek a szervezeti hatékonysággal. A kompetenciák lettek az a lencse, amelyen keresztül a vállalat az embereit látja, megérti és értékeli.

A valóságban mindannyiunknak megvan a saját definíciója, például a proaktivitás vagy az ügyfélközpontúság esetében. Azt mondhatjuk, hogy egy absztrakt minőség értelmezése nagyon sokféle. Nehéz megragadni a való világban létező skálát egy adott, személyenként eltérő képesség azonosításával. Lehetetlen bizonyítani vagy cáfolni, hogy mindenki, aki egy adott munkakörben kiemelkedő teljesítményt nyújt, a kompetenciák egy bizonyos készletével rendelkezik. Ugyanígy lehetetlen bebizonyítani, hogy azok az emberek, akik megszerezték a hiányzó kompetenciákat, felülmúlták azokat, akik nem [3]. Azon tűnődöm, hogy miért működik az, hogy egy önjelölt tanácsadó fing egy ötletet a 00-ás lisztbe, mi pedig szerte a világon megsütjük?

Ha jobban belegondolunk, az emberek kompetenciák alapján történő értékelése nem a sokszínűség irányába mozdít el minket. Éppen az ellenkezőjét teszi: egy nem létező, képzeletbeli bálvány felé tol minket és arra kényszerít, hogy hasonlítsunk rá, uniformizál minket. Ez eléggé megmagyarázza, hogy miért nem tudunk érdemi előrelépést elérni. Teljes gázzal szorgalmazzuk, de nem engedtük ki a kéziféket. Az eredmény pedig a nagy por, amely elzárja a tiszta kilátást.

 

Megfontolhatunk azonban néhány lehetőséget, amelyek segíthetnek jobb eredményeket elérni:

 

1.) Először is, nem a sokszínűséget kell megoldanunk, hanem a vezetés hatékonyságát. A jobb vezetők kiválasztására kellene összpontosítanunk, mivel ez a lépés a nemek közötti egyenlőtlenséget is orvosolná. Ha több nőt helyezünk vezetői pozícióba, az nem feltétlenül javítja a vezetés minőségét, míg ha több tehetséges vezetőt helyezünk vezetői pozícióba, az növeli a nők képviseletét. Érvelhetünk azzal, hogy a női vezetőkkel szemben igazságtalanul magasak a követelmények, de megfordíthatjuk az érvelést: a férfi vezetőkkel szemben támasztott követelmények nem elég magasak. A nők kiválasztásakor nem szabad csökkentenünk a követelményeket, de a férfiak kiválasztásakor emelnünk kell azokat!

2.) Másodszor, ha valóban sokszínűvé akarjuk alakítani a munkahelyeket, akkor nem a kitalált kompetenciák felé kell terelnünk a munkavállalókat, hanem segítenünk kell nekik azonosítani a tehetségüket, bátorítanunk kell őket, hogy építsenek rájuk, megértetni velük, hogyan járulnak hozzá a teljesítményhez, és milyen utak lehetségesek a továbbiakban. A kompetenciák minősítése azt az érzést kelti az emberekben, mintha foglalkoznának velük. Ha az erősségeikkel és egyediségükkel foglalkoznak, akkor úgy érzik, hogy megértették őket.

 

3.) Harmadszor, amikor kitalálunk egy történetet, és az embereknek egyetlen lehetőségként mutatjuk meg, majd újra és újra elismételjük, akkor azzá válunk. Az agyunk túlságosan is érzékeny az egyetlen történetre. Az egyetlen lehetőség felkínálása csak arra szolgál, hogy meggyőzzük a másikat az igazságunkról. A történetek eladnak, de az adatok elárulnak. Nem kellene felhajtást csinálnunk néhány általunk fontosnak tartott minőségi különbségből. Hatékonyabb a hasonlóságokra építeni. Ahelyett, hogy történeteinket a megbízhatatlan adatokra építjük, adhatunk egy másik történetet: ne diszkrimináljuk a nemeket, mert ez egyszerűen nem tisztességes. Ne diszkrimináljuk az etnikumokat, mivel ez egyszerűen nem tisztességes. Ne alkalmazzunk megkülönböztetést az életkorral szemben, mert ez egyszerűen nem tisztességes.

 

[1] Janet S. Hyde, “Gender Similarities and Differences”, Annual Review of Psychology 65, no. 3 (2014)

 

[2] Tomas Chamorro-Premuzic, “Why do so many incompetent men become leaders?”, Harvard Business Review Press, Chapter 5, 2019

 

[3] Marcus Buckingham, Ashley Goodall, “Nine lies about work”, Harvard Business Review Press, Lie #4, 2019

 

Act2Manage Application

An interactive, gamification-based, practice-oriented leadership development application that provides immediate help and enables follow-up to the most common dilemmas.

Get info and request a free trial!

More blog posts:

jutalom

Jutalmak és incentívek: miért van jelentősége a megkülönböztetésnek?

Bár a magyar nyelvben jellemzően a jutalom kifejezést használjuk mindkettőre, a viselkedéstudomány angolul megkülönbözteti a “reward” és az “incentive” fogalmát. Hogy miért van ennek jelentősége? Azért, mert az agyunk eltérő területeivel vannak összefüggésben, és más-más funkciókat töltenek be. Ahogy erről már többször értekeztem a Tudatos Vezetés blogon, a viselkedésünket nagyobb részben szokásaink vezérlik, és kevesebbszer fordul elő, hogy átgondolt, tudatos döntéseket hozunk a mindennapi cselekvések előtt. Akkor is, ha hízelgőbb fordítva gondolni erre. Az autopilot üzemmóddal rengeteg energiát takarít meg ugyanis az agyunk, így nem füstöl el olyan gyorsan.

Read more »
itt a piros játék

Eredményes vállalati tanulás és képzés: ne hagyd, hogy átverjenek!

Szeretek újraolvasni, vagy más formában ismét feldolgozni értékes tartalmakat. Három évvel ezelőtt Barbara Oakley és Terrence Sejnowski professzorok Learning How to Learn nevezetű, idegtudomány-alapú MOOC kurzusa inspirált arra, hogy megírjam ötödik, ingyenesen letölthető e-könyvemet Az emberi lények tanítása címmel. Pár hónapja belebotlottam könyv formában is az Oakley-Sejnowski forrásba, ráadásul magyarra fordítva, és mint kiderült, diákokat megcélozva, rájuk szabott nyelvezettel (A tanulás tanulása). Két nap alatt, emlékeztető gyanánt beporszívóztam, és erről jutott eszembe, hogy írhatnék egy rövid, kifejezetten napjaink felnőttképzésére kihegyezett összefoglaló cikket arról, hogy minek nem kéne bedőlnie a cégvezetőknek és a HR-eseknek, amikor a munkatársak fejlesztésében gondolkodnak. Már ha számít, amit tudunk az agy működéséről.

Read more »
wise owl

Harcolj úgy, mintha igazad lenne, hallgass úgy, mintha tévednél

Több kutatás jutott arra a következtetésre, hogy a pszichológiai biztonság érzete fontos összetevő egy ütőképes csapat életében. Kb. úgy lehetne leírni, hogy a vezető olyan környezetet teremt, melyben a csapattagok magabiztosan vállalhatják fel a véleményüket vagy végezhetik a munkát; anélkül, hogy tartaniuk kellene attól, hogy valaki ellenük fordítja, ha tévednek vagy büntetést kapnak, ha tévednek. A pszichológiai biztonság érzete lehetővé teszi, hogy bátran és nyíltan megkérdőjelezzük a hiedelmeket, véleményeket vagy épp azokat a módszereket, ahogyan a dolgokat csináljuk.
Ha fontosak számunkra ezek a dolgok, akkor érdemes megtanulni ügyesen egyensúlyozni a magabiztosság és a kétkedés között. Tapasztalatom szerint, egy egészséges mennyiségű kételkedés magunkban megóvhat bennünket attól, hogy arrogáns seggfejek legyünk. Vagy ahogyan egy ősi japán közmondás tartja: kevésbé vagyunk idegesítők, ha befogjuk a pofánkat. 🙂

Read more »

Stay updated!

Subscribe to our newsletter!