Miért kell a vezetőknek megállni és bevárni a többieket?

Itt a nyár, jönnek sorra a biciklis elmélkedések, eszmecserék és analógiák a Tudatos Vezetés blogon. Megyünk négyen a szokásos reggeli körünkre, elöl a vezérürü, akit az egyszerűség kedvéért nevezzünk Bélának (persze az sem lényegtelen szempont, hogy ez a neve). Igazi vezető, lendületes vállalkozó, erősen orientálja a teljesítmény, úgyhogy tolja neki rendesen.

Igyekszünk lépést tartani vele, nagyjából sikerül is, úgy nyolcvan-száz méter távolságban. Egyszer csak elénk bukkan egy forgalmi akadály, talán egy kukásautó, és ahogy odaérünk, pont jönnek is szembe. Ráadásul még egy dülöngélő szaktársat is jó szélesen ki kell kerülnünk. Vezetőnk tehát több száz méteres előnyre tesz szert, de hátra se néz, azzal van elfoglalva, hogy tartsa a megcélzott pulzustartományt. A célpontig gyakorlatilag esélyünk sincs behozni ezt a tulajdonképpen nem is jelentős lemaradást. Illetve talán nem lenne lehetetlen, de az akkora energiaégetéssel járna, hogy utána nem maradna erőnk tartani a sebességet. Ezért aztán nincs is rá motivációnk, meg se próbáljuk, megyünk a saját tempónkban. Az elöl haladó máskor egyértelműen megtapasztalt húzóereje ebből a távolságból már nem érzékelhető, így a távolság és a lemaradás egyre nő.

Eszembe juttatta ez az élmény mindazoknak a vezetőknek a példáját, akik valamiféle változást igyekeznek elérni a szervezetükben, miután már jól megemésztették a helyzetet vagy kielemezték az előttük álló lehetőséget, kitalálták a stratégiát, és nekiállnak implementálni. A többiek, még a legjobbak és a legmotiváltabbak is, jelentős időbeli eltolódásban vannak, amikor a vezetőjük nagy lelkesen csörtet előre a bozótosban. Még csak ott tartanak, hogy kezdik megérteni a szituációt, és akár tagadják is a változás szükségességét. Vagy amikor belátják, hogy nincs más választás, gyászolják a megszokott, biztonságosnak tűnő múltbeli felállást. A vezető meg csak értetlenkedik, hogy mit akadékoskodnak ezek most itt, tisztán látszik, merre van az előre. Igen, neki már egyértelmű, mert előrébb jár ugyanazon az úton. Ha nem néz hátra, nem lassít be, és megy vissza a többiekért, akkor a kollégáknak nem sok sanszuk van rá, hogy valaha is utólérjék. Ez pedig komoly frusztrációt és motivációvesztést idéz elő mindkét oldalon. A visszamenés azt jelenti, hogy meghallgatja az aggodalmakat, empátiát tanúsít a felmerülő érzésekkel kapcsolatban, megválaszolja a kérdéseket, és végigviszi a csapattagokat ugyanazon a gondolatmeneten, amit saját maga is végigment, igaz időben jóval korában. Ekkor van esély arra, hogy együtt folytassák az utat, közel a vezető által elvárt tempóban, megerősödött motivációval.

Természetesen előfordul, hogy nem mindenki akarja vagy tudja felvenni az elvárt sebességszintet. Ebben az esetben szükség lehet rá, hogy nehéz döntéseket hozzon a vezető. Adott esetben mindenkinek jobb, ha a fürge vitorlásról a cementes zsákok átkerülnek egy teherhajóra. De ez is csak akkor válik nyilvánvalóvá, ha a vezető visszamegy a többiekért, ahelyett, hogy azon bosszankodna, hogy milyen lassú itt mindenki.

A fotóért köszönet: Ceglédi Ferenc és Molnár Péter

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás legújabb, Az emberi lények tanítása című ekönyvét.

Innen pedig Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című, szintén ingyenes ebookját tudod megszerezni.

More blog posts:

A közösségi média algoritmusok kinyírják a blogolást?

Sose gondoltam, hogy egyszer azon fogok töprengeni, érdemes-e folytatni a blogolást, pláne nem a Tudatos Vezetés blog közelgő tizedik születésnapja előtt pár hónappal. A Google mellett főleg a Facebook, de kisebb mértékben a LinkedIn is hosszú éveken át nagy segítségemre volt a forgalomterelésben, hálás köszönet érte. Szimbiózisban éltek a tartalomkészítők és az ingyenes közösségi média szolgáltatók, hiszen attól érdekes egy hírfolyam, hogy vannak benne értékes tartalmak.

Read more »

Út a hülyeségtől hülyeségig, és a magabiztosságtól magabiztosságig

Borozgattunk és beszélgettünk a hétvégén egy nagy tapasztalatú fejlesztőmérnök cimborámmal, és szóba került egyik kedvenc témám, amivel kapcsolatban Besenyő Pista bácsi alkotott anno maradandót felejthetetlen előadásában: hogy “mi hülyeség és mi nem az”. Barátom rávilágított, hogy érdemes csínján bánni a magas lóról hülyeségnek minősítéssel, hiszen könnyen lehet, hogy elég szűk vonatkoztatási rendszerhez képest tűnik valami hülyeségnek. Valóban, igen gyakran előfordul, hogy tudás-, ismeret- vagy tapasztalathiány van a háttérben, vagy egyszerűen csak a beszélő nézőpontjából nincs értelme valaminek.

Read more »

Mi mindent kaptam a TEDxEgertől?

Bár már sok éve nézegetek TED videókat, még csak most szombaton estem át a TED-tűzkeresztségen. Ez persze nem volt véletlen, valahogy eddig nem szántam rá magam, hogy egy egész délutánon keresztül előadásokat hallgassak, még akkor sem, ha több hazai rendezésű esemény szervezői és előadói között jó pár régi ismerősöm, kollégám is feltűnt már. Az előadásokkal ugyanis nem mondhatnám, hogy felhőtlen lenne a viszonyom. Életem során az előadásokon töltött nem kevés időm 95%-ában halálra untam magam.

Read more »