Mi teszi a kritikát és a tanácsot hiteltelenné?

Van egy kedvenc régi történetem, jó pár alkalommal hivatkoztam már rá a kollégáimmal folytatott beszélgetésekben, és most már ők is idézgetik, amikor a helyzetet jól leírja. Egy gyerekkori barátomtól származik, aki mellesleg sok éven át dolgozott vezetőként, nem túl szofisztikált munkakörnyezetben. De ez a sztori magánéleti, nem a melóhoz kapcsolódik.

Ez a cimborám egy lakótelepi lakásban élt családjával, amit falun élő, rendkívül dolgos, klasszikus kendős nagymamája segítségével vásároltak meg korábban. Nagyon szoros kapcsolatban voltak a mamával, gyakran látogatta, segített neki a ház körül és a kertjében. Mivel édesanyját sajnos hamar elvesztette, a mama töltött ki valamennyit az űrből számára. A szeretet mellett kettejük kommunikációját a direkt stílus jellemezte, egyik sem kertelt különösebben, nem volt túl PC. Történt egyszer, hogy a barátom nagyobb, kertes házra vágyott, ahogy bővült a család. El is kezdett keresgélni a kisváros környéki településeken. Ami megtetszett neki, megmutatta a mamának is, tekintve, hogy haszonélvezeti joga volt a lakótelepi lakásra, amit az új ingatlanra helyeztek volna át. A mama azonban meglehetősen húzta a száját minden szóba jövő háznál. A barátomnak az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor a számára legvonzóbb épület esetében a mama a fürdőszoba kivitelét és állapotát kezdte el kritizálni. Erre az unoka dühösen felhorkant: “MAMA, TE MONDOD, AMIKOR VÖDÖRBE SZARSZ?????” (Gondolom arra hivatkozva, hogy télen, amikor a budiba kéne kimenni a kert végébe mínusz tíz fokban, akkor inkább ezt az alternatívát szokta választani.)

Szóval a kritikát és a tanácsokat egyaránt hiteltelenné teszi, ha a forrása “vödörbe szarik”, mint például

  • vezetőfejlesztés gyanánt divatos újdonságokkal javasolja szórakoztatni a menedzsment tagokat, amikor azok még az alap dolgokat se csinálják rendesen, így 50%-os a fluktuáció
  • megmondja a tutit egy képzéssel kapcsolatban, amikor arra se képes, hogy azokat úgy megszervezze, hogy a résztvevők tudják hol lesz megtartva, ne legyen se ötven se tizenöt fok a teremben, vagy mondjuk akadjon a flipchartra papír
  • az egyórás megbeszélésből negyvenöt percet késik, nem is szól a résztvevőknek, hogy valami közbejött, majd utána “minőségbiztosítási” témában foglal állást, ítélkezik, tesz javaslatot
  • beosztottait fikázza változatos területeken, miközben a saját vezetői munkáját semmivel sem végzi igényesebben, mint a csapattagjai az övéket
  • a fizikai dolgozóktól elvárja a szigorú szünetrend betartását, de ő maga félóránként bukkan fel a dohányzóban
  • “teal” szervezeti kultúráról meg agilitásról papolnak, de adott esetben személyesen ontják ki a belét annak a vezetőtársuknak, aki rálép a lábukra, pontosan megmutatva, melyik kultúrafejlettségi szinten áll a szervezetük jelenleg

És még hosszasan lehetne sorolni. A tetteink sokkal hangosabban kiabálnak, mint ahogy üvölteni tudjuk a szavainkat…

Ahogy a mondás tartja, mindenki jó valamire. Ha másra nem is, elrettentő példának. 🙂

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Egy szakajtó menedzsment haiku című, legújabb e-könyvét

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál?című ekönyvét!

More blog posts:

Minden nagyszerű dolog tákolással indul, csak nem ott fejeződik be

Megfigyelésem szerint van néhány igen elterjedt gyakorlat és tévhit, ami megakadályozza az embereket abban, hogy nagyszerű dolgokat hozzanak létre. Az egyik ilyen az igénytelenség, melynek megnyilvánulásaként még azokat az egyszerű feladatokat is szarul végzik el, amit nem sokkal több erőfeszítéssel vagy gondolkodással egészen jól meg lehetne csinálni. Mindenki találkozott már a “jóvanazúgy” jelenség tipikus megnyilvánulásaival. Ennek a skálának a másik pólusán helyezkedik el az az attitűd, hogy rögtön világszínvonalút szeretnénk létrehozni, az viszont sajnos nemigen reális. Azok, akik erre képessé váltak, legyen szó technológiáról, üzletről, sportról vagy művészetekről, évtized(ek)ben mérhető gyakorlással, kísérletezéssel, közbülső mérföldkövekkel, irányváltásokkal, újbóli nekifutásokkal, kapcsolatok építésével, szerencsés eseményekkel (amiket persze részben maguk tettek lehetővé) és kitartó munkálkodással jutottak el odáig. Csak erről nem mindig szól a fáma, illetve nem látszik, mi van a jéghegy csúcsa alatt.

Read more »

Why is there little learning when coaching others?

Listening is a very powerful tool for a good manager. A good coach does not give advice, only asks questions. Coaching mindset, operating with questions, is essential to be a successful manager. All sound pretty good, in theory, but I don’t share that view honestly. I do agree that it is very annoying to be an asshole who has answers for all the questions, even to those ones that have not been raised. On the other hand, going by questions alone leaves little room to develop others. Let’s think about it…

Read more »

How can we de-frustrate performance appraisals?

Several studies show that people are becoming increasingly frustrated with such classification systems or deficit focused evaluations. A survey of the Institute for Corporate Productivity found that only 19% of job seekers thought their performance management system was valuable for them.

Read more »