Mennyire vagy termelékeny?

Tavaly pont ilyentájt, a nyár végén indított egy felmérést Bob Pozen és csapata az MIT-ről személyes termelékenység (personal productivity) témában a Harvard Business Review honlapján kitölthető kérdőív segítségével, az eredményeketpedig idén tavasszal publikálták ugyanott.

Közel húszezren töltötték ki a 21 elemű kérdéssort, a kutatók pedig megnézegették, hogy milyen demográfiai tényezőkkel van összefüggésben a termelékenység. De mielőtt erre rátérnénk, érdemes végigvenni azt a hét területet, amelyeket az MIT-s szakemberek relevánsnak tartottak. Ezek a napi rutinok kialakítása, az időbeosztás megtervezése, megküzdés a bejövő üzenetekkel, a nagy mennyiségű teendő elvégzése, a hatékony megbeszélésvezetés, a kapcsolódó kommunikációs készségek, valamint a delegálás. A kérdőívet egyébként most is ki lehet még tölteni, nekem a 85 pont jött ki az elérhető 105-ből, ami a nemzetközi peer group-omban (életkor, szenioritás) közepes eredménynek számít.

Milyen hatékonysági szokásokat vizsgáltak?

Például hogy alszol-e legalább 7 órát naponta, van-e két órányi képernyő- és telefonfüggetlen szabadidőd minden nap, vagy rutinná alakítasz-e olyan tevékenységeket, amiken nem érdemes sokat gondolkodni? Ránézel-e előző este a másnapi beosztásodra, felírod-e mit akarsz kihozni az egyes megbeszélésekből, beteszel-e két üres blokkot a napjaidba a váratlan események kezeléséhez? Óránként maximum egyszer nézed-e meg az emailjedet, skippeled-e az emailek 60%-át a küldő vagy a tárgy alapján, és azonnal megválaszolod-e a fontos és sürgető leveleket? Lebontod-e a projekteket kis lépésekre, hogy ne halogasd őket, törekszel-e a jelentős projektekben a lehető leghamarabb azonosítani a kritikus tényezőket és levonni az első következtetéseket, és vajon inkább az elért eredményekre fókuszálsz-e az irodában töltött idő helyett? Körbeküldöd-e a napirendi pontokat 24 órával a megbeszélések előtt, engeded-e 90 percnél hosszabbra a megbeszéléseket, és minden megbeszélés végén megállapodtok-e a következő lépésekben? Átgondolod-e minden anyag elolvasása előtt, hogy mit akarsz vele kezdeni, készítesz-e vázlatot a néhány bekezdésnél hosszabb irományaidhoz, és a prezentációkat is vázlat alapján tartod-e? Végül: képes vagy-e delegálni fontos feladatokat mikromenedzselés nélkül, megállapodtok-e a csapattagokkal előre a célokban és az eredmény mérésében, és hibák esetén gondoskodtok-e arról, hogy azok ne ismétlődhessenek meg (ahelyett, hogy keménykednél)?

A konklúzió

Az első konklúzió a húszezres mintából az volt, hogy a sok munkaóra önmagában nem feltétlenül eredményez több eredményt. Ezt mondjuk sejtettem. A második, hogy az életkor és a szenioritás nagy mértékben korrelál a személyes hatékonysággal. Úgy tűnik, legalábbis átlagosan, hogy a kor és a pozíciószint emelkedésével egyre rutinosabb rókák leszünk, vagy épp kénytelenek vagyunk azzá válni. A harmadik pedig az, hogy a nők és a férfiak között összességében nem nagyon van különbség (mint ahogy mi az összes saját kutatásunknál tapasztaltuk). Egyes területeken viszont vannak eltérések. A nők például a megbeszéléshatékonyság terén erősebbek, jellemzőbb rájuk, hogy előző este átnézik a következő napi beosztást, és az is, hogy azonnal megválaszolják a nagyon fontos emaileket. A férfiak viszont átlagosan jobbak az email-cunami kezelésében, hajlamosabbak üres sávokat hagyni a naptárjukban, és vázlatot is inkább írnak.

Ha van kedved és kíváncsi vagy az eredményre, töltsd ki a kérdőívet (angolul)! Ha nincs, akkor végiggondolhatod a második bekezdésben felsorolt kérdéseket, hogy melyik nem nagyon jellemző rád jelenleg, de nem ártana ezen változtatni. Tűzz ki magadnak egy konkrét vállalást a kipróbáláshoz a következő egy hétre, és nézd meg, mi történik!

More blog posts:

Why is there little learning when coaching others?

Listening is a very powerful tool for a good manager. A good coach does not give advice, only asks questions. Coaching mindset, operating with questions, is essential to be a successful manager. All sound pretty good, in theory, but I don’t share that view honestly. I do agree that it is very annoying to be an asshole who has answers for all the questions, even to those ones that have not been raised. On the other hand, going by questions alone leaves little room to develop others. Let’s think about it…

Read more »

How can we de-frustrate performance appraisals?

Several studies show that people are becoming increasingly frustrated with such classification systems or deficit focused evaluations. A survey of the Institute for Corporate Productivity found that only 19% of job seekers thought their performance management system was valuable for them.

Read more »

Munkatársak fejlesztése hibrid környezetben

Egy-két éve a legtöbb vállalat hibrid munkakörnyezetben karistol, így rendelkezésünkre áll némi tapasztalat, hogy milyen előnyökkel és kihívásokkal szembesülünk, amikor valamilyen leosztásban amortizálódunk a munkahelyünk és az otthonunk között.

Láthattuk, hogy szép számmal vannak olyan munkakörök, amiket otthonról is tökéletesen el lehet látni; olykor még környezeti, fenntarthatósági vagy gazdasági előnyök is jelentkeznek mellékhatásként. Sok vállalatnál már az alkalmazottak megtartásához, a szervezet sikerességéhez is szükség van a hibrid munkakörnyezetben való munkavégzés támogatására. A sok finomság mellett, új kihívásokkal is szembesülnek a munkatársak, amikhez megfelelő támogatásra, fejlesztésre van szükségük.

Read more »

Stay updated!

Subscribe to our newsletter!