Az első ide kapcsolódó élményem az volt, amikor meghallgattam a Karizma Podcast adásában Bolya Imre beszélgetését Dr. Rab Árpád trendkutatóval, aki a NKE Információs Társadalom Kutatóintézet tudományos főmunkatársa. Amellett, hogy kontextusba helyezte a technológiai fejlődést, és számos érdekes példát ismertetett a trendek alapján a jövő várható alakulására, a saját szakmámmal kapcsolatban is elgondolkodtatott, amikor elérhető közelségben láttatta azt a képet, amelyen az orvos hologramja veszi fel az anamnézisemet, ismeri meg a tüneteimet, tesz terápiás javaslatot és írja fel a gyógyszert.
Mi már 2014-ben elkezdtünk dolgozni azon a fajta lehetetlenen, melynek keretei között a vezető tipizálható kérdéseire, az emberek vezetésével kapcsolatos dilemmáira a zsebében lévő mobiltelefonja segítségével adhatunk a szakmai tudásunk és tapasztalatunk bázisán standard választ, ami az esetek mondjuk 70-80%-ára releváns lehet. Emellett a coachingban is meglepően jól működnek a teljesen standardizált kérdésszekvenciák, ami ugyancsak automatizálható. Minden esetre nem lesz megfelelő, de sokra igen. Továbbhaladva ezen az úton, egyáltalán nem látom elképzelhetetlennek, hogy egy workshopot vagy tréningnapot egyszer majd úgy tart meg az ember egy szállodában vagy a megbízó cég tárgyalójában, hogy jelen van a csoporttal, de virtuálisan. Hogy miként, arról fogalmam se volt, mert akkor még nem ért a következő két élmény, amit az alábbiakban fejtek ki.
Az úgy volt, hogy Dobay doktorúrék tavaly ősszel már megtekintették Londonban George Lucas special fx cégének virtuális ABBA koncertjét, és most tervezték ezt az akciót megismételni januárban egy kicsit bővebb társaságban. A lehetőséghez nekünk is volt kedvünk csatlakozni, mivel az elég beszédesnek tűnt, hogy még egyszer megnéznék. Sejtettem, hogy jó lesz, de sikerült felülmúlni az előzetes elképzeléseimet. Legyen elég annyi, hogy kiválóan megtévesztik az érzékelésünket és az észlelésünket, tényleg úgy tűnik, mintha a valóságos zenészek mellett a 40 évvel ezelőtti fizimiskájú ABBA tagok is élőben ott lennének. Persze róluk tudjuk, hogy 72 és 77 év közt szóró tagok nem nézhetnek így ki, tehát mindenképp digitálisan vannak valahogy megjelenítve, de azért tréfából néha beköpik, hogy egy kis türelmet kérnek, amíg elmennek átöltözni. De a show végén, amikor besétálnak a színpadra mai kinézetükkel megköszönni az érdeklődést, és feltűnnek mögöttük a közreműködők vagy 30-40-en egymás mellett állva, fekete nadrágban és pólóban, a nézők véleménye már megoszlik arról, hogy ők vajon élőben vagy digitálisan jelentek meg a tisztelt publikum előtt. Visszautalva tehát az előző bekezdésre, van már olyan technológia, aminél húsz-harminc méterről már nem tudjuk bizton megállapítani, hogy valóságos személyt látunk ott vagy digitális képmását.
Múlt pénteken beugrott hozzánk ebédre az a Béla barátom, aki informatikában épít vállalkozásokat és folyamatosan innovál. Ő biztos nem használná ezt a szót, mert szerinte csak a józan paraszti eszét alkalmazza, míg a többség kőbaltával kergeti a mamutokat. Sajnos csak kevés időnk volt, de ráterelődött a szó a mesterséges intelligenciára, majd pedig lebaszott, hogy bár már hallottam róla, nem próbáltam még ki a ChatGPT chatbotot. Ugyanis beszarás, és fogalma sincs, hogy egész pontosan miként csinálják, annak ellenére, hogy ők sem szarral gurigáznak, ráadásul több kontinensen… Gondoltam, ne maradjak szégyenben, hogy nem haladok a korral, letesztelem. Nem mennék itt most részletekbe, de igyekeztem szerteágazó területekről, kellően komplex kérdésekben kikérni a véleményét, tanácsát, meglátásait. Magyarul. Nem csalódtam, tényleg beszarás. Természetesen a sok okos megmondó emberhez képest lényegesen szerényebben adja elő, bevallja a korlátait, kéri a segítséget a folyamatos tanuláshoz. Szóval még szimpatikus is. Amikor mi tanítunk, tulajdonképp azt csináljuk, hogy leszűrjük a lényeget az egyébként mások számára is ingyen vagy olcsón elérhető tudásból, kontextusba helyezzük, és korszerű tanításmódszertannal, személyes varázsunk ostyájába csavarva beadjuk a pirulákat a résztvevőknek. Ebből tulajdonképpen az első kettőt, a lepárlást és a kontextusba helyezést már most is tudja. Sőt, megfelelően reagál a beszélgetőpartnertől jövő kérdésekre, kommentekre, észrevéltelekre. A tanításmódszertan, a folyamat leprogramozható. A személyes varázs pedig avatar formájában egész jól megoldható. Akkor most rezeljünk be, hogy mi lesz a munkánkkal? Vagy örüljünk annak, hogy egyszer majd az évi néhány tucat résztvevő helyett akár több ezer embernek is segíthetünk egy személyeshez kísértetiesen hasonló intenzív formátumben?
Felejtsd el Vandát, aki nem fejlődött évek alatt se túl sokat, csak kölcsönösen értetlenkedünk vele, amíg le nem basszuk a kagylót dühünkben. Míg ő a türkmén járási másodosztályban focizik, ez a ChatGPT a Bundesligában játszik. Ugyanúgy mint az ABBÁ-nál, keresni kell a hibákat, ami arról árulkodik, hogy nem valóságos személlyel beszélgetsz. Gyanítom, hogy nemsokára már keresve se fogjuk megtalálni azt a hibát. Ezek alapján nincs már messze az idő, amikor nem tudhatjuk, valóságos-e az ember, akit látunk magunk előtt és akivel kommunikálunk. Annak minden előnyével és hátrányával. Az éles vágószerszámmal ugyanúgy lehet főzéshez alapanyagot aprítani, szobrot faragni vagy akár életmentő műtétet végezni, mint ahogy kirabolni a másikat vagy embert ölni vele. Nem önmagában az eszköz, hanem a felhasználó szándéka a meghatározó.
Ennek az írásnak nem célja a technológiai innovációval kapcsolatos filozófiai vagy etikai szempontok vizsgálata. Inkább csak gyermeki rácsodálkozás arra, amerre menni képes már az emberek egyik része a Föld nevű bolygón felhalmozott tudás segítségével, míg a másik része azon dolgozik, hogyan lehet másokat becsapni, leigázni, likvidálni.
—
Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!
