Megpróbáltad-e már egyáltalán, és hányszor?

Munkám során folyamatosan találkozom azokkal a különféle nehézségekkel, amikkel a vezetők küzdenek a mindennapokban. Nem meglepő módon ezek a kihívások jelentős arányban kötődnek emberekhez, legyenek azok beosztottak, középvezetők, vezetőtársak, felettesek vagy épp külföldi kollégák. Gyakran tapasztalom, hogy idejekorán feladják a próbálkozást, hogy nekifeszüljenek a probléma megoldásának.

Sok esetben már a nulladik ponton elakad a dolog, amikor megindokolják, hogy mi minden miatt esélytelen. Leginkább feltételezésekbe bocsátkoznak, amelyek viszonylag gyenge lábakon állnak: a másik emberrel kapcsolatos, más szituációkban megfigyelt viselkedésekre vagy vélt személyiségjegyekre épülnek. Tehát gyakorlatilag meg se kísérlik a kérést, a nemet mondást vagy a visszajelzést. A másik tipikus jelenség, hogy egyetlen sikertelen beavatkozás után állapítják meg, hogy ők ezt már próbálták, nem működik. Pedig elég irreális azt várni, hogy egy kolléga a saját érdekeivel, meggyőződéseivel, szokásaival vagy szocializációjának eredményével szembeforduljon egy darab külső inputnak köszönhetően. Ha valakire hatást szeretnénk gyakorolni, abba bizony komoly energiát kell invesztálni, azon szisztematikusan kell dolgozni, és csak akkor feladni, ha már tényleg minden lehetőséggel kitartóan próbálkoztunk. Nyilván olyan témákra gondolunk itt, ahol számunkra az ügy is és az ember is fontos.

A hétvégén megfigyeltem egy látványos példát arra, hogy milyen az, amikor valaki, illetve valakik nem adják fel, pedig minden ellenük szól. Az idei női kézilabda Európa-bajnokságra úgy érkezett meg a szerb válogatott, hogy több kerettag játékosukat is kivonták a forgalomból pozitív teszteredménye miatt, továbbá a szobatársaiknak is karanténba kellett vonulni. Az első mérkőzésüket megelőzően egy héten keresztül egyáltalán nem is tudtak edzeni, mert a csapatot is elkülönítették. Az utolsó pillanatban derült csak ki a döntés, hogy egyáltalán játszhatnak, ráadásul a hollandok ellen, akik tavaly világbajnokságot nyertek, nagyjából ugyanezzel az összetételű csapattal. Az első félidőben már 6 góllal vezetett a holland csapat, és a szünet előtt a szerbek egyik meghatározó játékosa Achilles-szakadást szenvedett egy rossz lépés után. A második félidő elején a szakkommentátor azt mondta, hogy vélhetően ezt a meccset már el fogja engedni, az eleve hiányos, megfogyatkozott, edzés nélkül pályára lépő csapat, és majd inkább a következő mérőzésre koncentrálnak.

A szerb válogatott és a szövetségi kapitány azonban másképp gondolta. 19-re lapot húzva az úgynevezett “hét a hat ellen” játékot nyomták, azaz kapus nélkül támadtak a teljes második félidőben. Ez igen kockázatos, mert ha labdát vesztenek, könnyű az üres kapuba gyors gólokat lőni az ellenfélnek. Erre volt is néhány példa, de nem engedtek a taktikából, ami elkezdett működni. Egyértelműen sokkal esélyesebb ellenfelük pedig elbizonytalanodott. A hátrányt ledolgozták, végül pedig 4 góllal megnyerték a mérkőzést. Nem adták fel a próbálkozást, bármilyen kevés esélyük volt, akármennyire húzta még az ág is őket, és hiába voltak hátrányban. Bátran, kockáztatva, jelentős energiákat mozgósítva küzdöttek, aztán pedig a sors is jobbnak látta, ha melléjük szegődik aznap.

Érdemes tehát feltennünk a kérdést, amikor nehézségekkel, kellemetlenségekkel állunk szemben, hogy megpróbáltunk-e egyáltalán változtatni a dolgon, és ezt hányszor, milyen kitartóan tettük. Tapasztalataim szerint a komolyabb kihívásoknál hetek szisztematikus munkájára van szükség, hogy egyáltalán látni kezdjünk bármiféle elmozdulást, és hónapokra, hogy megforduljon egy-egy problémásabb kolléga vagy együttműködésben nem jeleskedő csapat, és változtasson a viselkedésén, megszokott működési gyakorlatán. Aztán magunk is elcsodálkozunk, hogy sikerült.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

More blog posts:

Nem menekülhetsz el az életfeladatod elől

Olyan jó lenne úgy kezdeni, hogy világ életemben tanár szerettem volna lenni. De eszemben se volt, több okból. Először is, az iskolában végigunatkozott tizenöt év során tanáraim 95%-ától egyáltalán nem vágytam tanulni, így ez a pálya végképp nem vonzott. Másrészt szüleim, akik elkötelezett, szigorú, de mégis kedvelt közép- és főiskolai tanárok voltak, egyetlen szakmától intettek óva, a sajátjuktól. Harmadrészt, nem szerettem volna én is úgy élni, hogy számolgatni kelljen a mindennapi kiadásokat, vagy hogy tizenöt évente vehessek egy új autót, karrierem során mindösszesen kettőt.

Read more »

A fejünkben se mindegy, miből főzünk

Azt hiszem, nem sokan vitatkoznának azon, hogy egy jó bográcsgulyásnál egyáltalán nem mindegy, milyen alapanyagokból főzöd. Lehetsz akármilyen gumiabroncs-csillagos séf, vagy tiszteletet parancsoló kiterjedésű, és az üstök világában emberöltőnyi tapasztalatot felhalmozó szakács néni, avas szalonnából, egy hete az ábécé hűtőpultjában szomorúan árválkodó mócsingos gulyáshúsból, vagy a tárolás során megfagyott krumpliból nem fogsz tudni értékelhető ebédet varázsolni.

Read more »

A közösségi média algoritmusok kinyírják a blogolást?

Sose gondoltam, hogy egyszer azon fogok töprengeni, érdemes-e folytatni a blogolást, pláne nem a Tudatos Vezetés blog közelgő tizedik születésnapja előtt pár hónappal. A Google mellett főleg a Facebook, de kisebb mértékben a LinkedIn is hosszú éveken át nagy segítségemre volt a forgalomterelésben, hálás köszönet érte. Szimbiózisban éltek a tartalomkészítők és az ingyenes közösségi média szolgáltatók, hiszen attól érdekes egy hírfolyam, hogy vannak benne értékes tartalmak.

Read more »

Stay updated!

Subscribe to our newsletter!