Hová tegyük a fókuszunkat ingoványos mindennapjainkban?

Épp újraolvasom Daniel Goleman Fókusz című könyvét, melyben egy rövid történetet mesél a szerző egy orvosról, aki a 2010-es haiti földrengés után Port-au-Prince egyetlen kórházába érkezett segítséget nyújtani. Nem volt se víz, se áram, se élelmiszer, helyette a kórház udvarán ezerötszáz ellátásra váró ember, köztük sokan nagyon elkeserítő kondícióban.

Az orvos beszámolt róla, hogy teljes figyelmüket arra fordították, amit az adott körülmények között tenni tudtak: lépésről lépésre nekifogtak a betegek végeláthatatlan sorát ellátni. Akármennyi figyelmet is szenteltek volna a keserves viszonyokra és az áldatlan állapotokra, annyival kevesebb pszichikus energiájuk jutott volna a feladataikra, és azt is kockáztatták volna, hogy lebénítják őket a külső impulzusok.

Az elmúlt évtizedekben valószínűleg mindenki élt meg egyénileg bizonytalan időket, amikor a történések kihúzták alóla a szőnyeget, akár anyagi szempontból, akár olyan élettörténések okán, amelyek kedvezőtlenek voltak számára. Először éljük ezt meg, legalábbis az elmúlt fél évszázadban, kollektív módon és tartósan, ráadásul úgy, hogy az elszabadult űrhajó vezérlőpultjához nem nagyon ért senki, nem is mernek már hozzányúlni, a klasszikus viccből merítve maximum a disznók etetéséről próbálnak gondoskodni. Egyre több ember fejébe kúszik bele a szorongás debilizáló fajtája, ami rányomja a bélyegét a döntéshozatalra és a cselekvőképességre, valamint a hangulatra és az életerőre is sajnos.

Azt hiszem, érdemes lenne tanulnunk a fent idézett orvostól, csak a feltétlenül szükséges mennyiséget venni magunkhoz napi szinten a félelemkeltő információkból, és arra összpontosítani, ami a feladatunk, amit meg tudunk tenni. A szabályok betartásán túl magunkat karbantartani, figyelmünk fókuszát pedig minél nagyobb arányban a teendőkön tartani, azokba teljes mértékben belemerülni. Az aggodalmat és a bizonytalanságot normál esetben jól tudja csökkenteni a messzebbre való előretekintés, de azt hiszem jelen szituációban nehéz látni biztos pontot, amiben gondolatilag megkapaszkodhatnánk. Ha valaki tud abban szilárdan hinni, hogy ő márpedig el fogja kerülni ezt a fenyegetést, illetve az nem fogja különösebben megborítani, vagy abban, hogy kap égi segítséget, ha szükséges, természetesen sokat tud hozzáadni a lelki talpon maradásához.

Amygdalánk folyamatosan szirénázik, a hírek pedig szünetmentes energiaforrást biztosítanak hozzá. Szegény kis homloklebenyünk vitorlái az érzelmek viharában nehezen állják a sarat, de van lehetőségünk a kormánylapát segítségével legalább részlegesen áttenni a figyelmünk fókuszát olyan tevékenységekre, amelyek egyszerre teremtenek értéket és lassítják az érzelmi kimerülés folyamatát. Good luck!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

More blog posts:

Developing Collaboration: A Deeper Dive

Over the past decades, numerous approaches have been tested in the world of training folklore to enhance collaboration in organizations. Perhaps the most widespread approach involves the leadership team attending a “team-building training,” where they engage in various playful exercises to experience the difference between collaboration and competition or work together in training activities that are supposed to foster “aha” moments. Examples include trust falls, helping each other through spiderweb-like structures made of ropes, building rafts from plastic bottles or bridges from spaghetti, walking on fire, or participating in fun games in a forest clearing. The experiences gathered “then and there” are discussed afterwards, and everyone hopes that once back at work, all friction or siloing will be resolved for good. Unfortunately, that’s rarely the case.

Read more »

Home office szerencsekártya: Lépj vissza a Start mezőre!

Mindig érdekes kicsit szélesebb perspektívából rátekinteni a dolgokra, amikor már túl vagyunk az “aktuális HR trendeken” és egyéb hasonló finghevítéseken.
Kb. másfél-két évtizede még annyira ritka volt a home office, hogy egy kis tanácsadócég résztulajdonosaként saját magam számára is csak összeszorult gyomorral vezettem be a szerdánként otthonról dolgozást. Nem azért, mert ne bíztunk volna a kollégákban, akiknek amúgy se volt munkaidejük, szabadon mozoghattak, hanem amiatt, hogy vajon miként élik meg majd a csapattagok, hogy Tamás “lóg” minden héten egy napot az irodából. Pedig nagy mértékben növelte a hatékonyságot: az otthoni napomon baromi jól haladtam az önállóan végzendő tevékenységekkel, megúsztam 1-1 óra bumlizást oda-vissza a Moszkva térre a dugóban, és sokkal jobban feltöltődve, motiváltabban csináltam az ügyfélmunkát hétfő-kedden, valamint csütörtök-pénteken.

Read more »