Hogyan tudod az áhított változtatás elérésének valószínűségét fokozni?

Amikor néhány éve azzal szórakoztam, hogy különféle okosságokat próbáltam 17 szótagban, haiku formában megfogalmazni, ezt a szösszenetet követtem el a viselkedésváltoztatással kapcsolatban: A változáshoz szokásaidat kell majd újra cserélned.

Amilyen könnyű ezt kimondani vagy leírni, olyan nehéz megvalósítani. A 21. századi viselkedéstudomány megállapítása szerint (nem, nem brit tudósok publikálták a Blikkben) ha valamire nagyon motiváltak vagyunk, akkor tűzön-vízen át megvalósítjuk, még akkor is, ha akadályokba ütközünk. Amikor rád jön a szaporafosás, nem izgat, hogy ki mit fog szólni, ha félrelököd az útból, és a mellékhelyiség színvonalával kapcsolatos averzióid is eltörpülnek. Akkor azonban, ha a motivációnk mérsékeltebb a cselekvésre, mondjuk azért, mert rövid távon sokkal vonzóbb nem csinálni semmit, vagy mást csinálni, dacára a hosszú távú előnyöknek, két másik lényeges tényezőre érdemes fókuszálni a cselekvés kiváltásához és a kezdeti, tudatos ismétlésen keresztüli szokássá alakításához.

Az egyik, hogy a lehető legjobban meg kell könnyíteni a döntést és a cselekvést (lásd ingyenes előfizetés az első hónapban, visszafordíthatóság / visszaküldési lehetőség / egyszerű lemondás, impulse vásárlást megkönnyítő termékkihelyezések a pénztárnál, egyetlen kattintással kivitelezhető cselekvés, apró kérés arra vonatkozóan, hogy hozzál magaddal még egy embert, minimális mennyiségű fekvőtámasz, a következő lépés meghatározása egy ijesztően nagy projektnél, stb.)

A másik kulcstényező a jó trigger, azaz a cselekvést begyújtó inger. Ami belülről jön, mint a biológiai késztetések, azzal most kevésbé foglalkoznék, tekintve, hogy az irányításuk bajosabb, bár az sem lehetetlen. A kívülről érkezőknek két típusa van, az egyik a kontextuális, amikor a környezetünkből érkezik a böködés a tervezett cselekvésre (digitális emlékeztető, naptárbejegyzés, más embertől érkező impulzus, push notification, email üzenet, pop-up ablak, stb.). A másik, amikor meglévő rutinhoz párosítjuk az újonnan kialakítani tervezett szokást, és ez még az előzőnél is hatékonyabb. Azt azonban nem feltétlenül könnyű eltalálni kapásból, hogy melyik fog beválni.

A fiam szeretett volna egy kicsit erősíteni az edzéseken kívül is. Arra gondoltunk, hogy kezdhetné kicsiben, fekvőtámaszokkal. A napon belül este már fáradtan nem sok esélyét láttuk rá, napközben suliban van, ezért a reggelbe gondoltuk beilleszteni, tekintve, hogy pár percről beszélünk csupán. 7:30-ra beállítottuk a telefont még december elején, hogy szóljon. El is indult a dolog valamennyire, de jött 3 hét szünet, amikor én reggelente hallgattam a csipogást, aztán mire felkelt, már rég elfelejtettük a fekvőtámaszt. Kapott viszont egy húzódzkodó rudat karácsonyra, ami ajtóra szerelhető. Feltettük a nappali és az étkező közé, és azt találtuk ki, hogy amikor elmegy alatta és van kedve, felhúzza magát egyszer-kétszer. Ez a trigger sokkal jobban bevált, néhány héttel később már 5-ös sorozatokat nyomat, naponta többször is, napszaktól függetlenül.

Nem a korlátozott mennyiségű akaraterőre érdemes építeni tehát, hanem a cselekvés megkönnyítésére és a testre szabott trigger kikísérletezésére, amikor új szokásokra gyúrunk. Ez olyan brutálisan jó technológia, látszólagos egyszerűsége ellenére, ami így elsőre talán nem is jön át. De effélékkel operálnak mindazok, akik bennünket üzleti vagy egyéb célból rendszeresen manipulálnak. Miért ne lehetne ezt a tudást a saját magunk hasznára fordítani, és a mi viselkedésváltoztatási törekvéseinket elősegíteni? Semmi gond, ha nem hisz valaki benne vagy más a “véleménye”, lehet nyugodtan tovább tolni a raklapot a földön, és hagyni a békát azokra a hülyékre, akik kifizetnek érte több százezer forintot! 🙂 

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

More blog posts:

Nem menekülhetsz el az életfeladatod elől

Olyan jó lenne úgy kezdeni, hogy világ életemben tanár szerettem volna lenni. De eszemben se volt, több okból. Először is, az iskolában végigunatkozott tizenöt év során tanáraim 95%-ától egyáltalán nem vágytam tanulni, így ez a pálya végképp nem vonzott. Másrészt szüleim, akik elkötelezett, szigorú, de mégis kedvelt közép- és főiskolai tanárok voltak, egyetlen szakmától intettek óva, a sajátjuktól. Harmadrészt, nem szerettem volna én is úgy élni, hogy számolgatni kelljen a mindennapi kiadásokat, vagy hogy tizenöt évente vehessek egy új autót, karrierem során mindösszesen kettőt.

Read more »

A fejünkben se mindegy, miből főzünk

Azt hiszem, nem sokan vitatkoznának azon, hogy egy jó bográcsgulyásnál egyáltalán nem mindegy, milyen alapanyagokból főzöd. Lehetsz akármilyen gumiabroncs-csillagos séf, vagy tiszteletet parancsoló kiterjedésű, és az üstök világában emberöltőnyi tapasztalatot felhalmozó szakács néni, avas szalonnából, egy hete az ábécé hűtőpultjában szomorúan árválkodó mócsingos gulyáshúsból, vagy a tárolás során megfagyott krumpliból nem fogsz tudni értékelhető ebédet varázsolni.

Read more »

A közösségi média algoritmusok kinyírják a blogolást?

Sose gondoltam, hogy egyszer azon fogok töprengeni, érdemes-e folytatni a blogolást, pláne nem a Tudatos Vezetés blog közelgő tizedik születésnapja előtt pár hónappal. A Google mellett főleg a Facebook, de kisebb mértékben a LinkedIn is hosszú éveken át nagy segítségemre volt a forgalomterelésben, hálás köszönet érte. Szimbiózisban éltek a tartalomkészítők és az ingyenes közösségi média szolgáltatók, hiszen attól érdekes egy hírfolyam, hogy vannak benne értékes tartalmak.

Read more »