Hogyan csökkenthetjük a megbolondulás valószínűségét?

A jelenlegi járványhelyzet nem egyforma módon érinti az aktív korú, felnőtt lakosságot. Vannak, akiknek továbbra is helyt kell állniuk a munkában, jelentősen keményebb és veszélyesebb körülmények között. Számukra a nehezítő tényezők és a kockázatok általi nyomás elviselése a legnagyobb megterhelés. Egyikükkel sem cserélnék szívesen. A másik kategóriába tartoznak, akik továbbra is végezhetik a munkájukat, csak otthonról (legalábbis egyelőre).

Nekik a távmunka megszokása, az izoláció, valamint a többi otthon lévő családtag mellett a feladataikra való összpontosítás okozza vélhetően a kihívást. A harmadik szituáció az, amikor a munkavégzést ellehetetlenítik a korlátozások. Be kell zárni a rendelőt vagy az üzletet, szüneteltetni kell a tevékenységet, mert nem mehetsz az ügyfélhez, vagy ők nem jöhetnek hozzád. Ha alkalmazott az illető, de nem tudnak neki munkát adni, akkor vagy elbocsátják, vagy nagyon takarékon foglalkoztatják, hogy megmaradhasson a munkaviszonya. Ha vállalkozó, akkor egy csomó fix költséget (pl. bérleti díj, előfizetések, eszközök fenntartása, stb.), közterhet és adót továbbra is fizetnie kell, továbbá amennyi munkatársat megtart vagy nem küld kényszerszabadságra, azoknak a bérköltsége vagy részbeni bérköltsége ezután is jelentkezik. Amennyiben a bevétel nulla, akkor egy rövid ideig lehet a költségekre és közterhekre cash fedezete, de utána legfeljebb a saját megtakarításait élheti fel pillanatok alatt a veszteséges hónapok során (már amennyi van neki), nem elfelejtve, hogy a nulla jövedelem ütötte lyukat a családja megélhetésében is ugyanebből a keretből kell fedeznie, ki tudja, meddig. Vállalkozóként én a legutolsó kategóriába tartozom, tehát a hasonszőrűek megbolondulási valószínűség-csökkentésére tudok néhány ötlettel szolgálni. Néhány javaslat az otthonról dolgozókra is alkalmazható (az élesben helytállókat pedig tanács helyett inkább kalapemelés és nagy köszönet illeti). Nekem eddig ezek váltak be:

1. Eloltani gyorsan a tüzeket, elvarrni a szálakat

Ezen remélhetőleg már túl is van a többségünk, ha még nem, akkor gyorsan meg kell csinálni. A folyamatban lévő munkákat lehetőség szerint befejezni, amit lehet még kiszámlázni, takaréklángos működésre átállni, ügyfelekkel egyeztetni, vendégeket lemondani, stb. Legalább olyan dolgok ne nyomasszanak tovább bennünket, amiket még el lehet intézni korrekt módon az elején.

2. Napirendben megállapodni a családdal

Életbevágó kérdés, hogy csökkentsük a súrlódási felületeket, és mindenki számára kiszámíthatóvá tegyük a hétköznapokat. Ez amiatt is lényeges, hogy a limitált eszköz- és nyugis helyiség mennyiséget el tudjuk osztani a családtagok között, illetve lehetőleg egyszerre legyünk kussban. Hiszen ha folyamatosan zsizseg valaki, akkor senki nem tud koncentrálni a dolgára.

3. A gyerekekkel olyanokat csinálni, ami nekik és nekünk is öröm

A gyerekek baszogatása vagy az iskolai feladataikon való összeveszés értelemszerűen nem számít ide. Én személy szerint kétféle tevékenységet találtam, amiben egyszerre leljük örömünket: a pingpongozás vagy egyéb közös mozgás, valamint az együtt zenélés. Az egyikőnk bedobja, és ha a másiknak is van kedve, akkor nekifogunk. Semmi kényszer.

4. Lecsökkenteni a hírfogyasztást, helyette inkább könyvet olvasni, tanulni

Még én is, aki évek óta teljesen leszokott a hírolvasásról, most megint rákaptam. Tudnunk kell, mit szabad tenni és mit nem, mire számíthatunk, mi alapján hozzuk meg a döntéseinket. Két hét alatt azért annyi kiderült számomra, hogy nagyjából fingja sincs senkinek, mi lesz, inkább nagy hangon spekulálnak. A szakértők és az orvosok is egymással szöges ellentétben álló tanácsokat adnak, lásd például a “mindenki viseljen maszkot, akármilyet is” vs. “csak a frontvonalban dolgozók, és ők is csak profi eszközöket”. Sokféle ellentmondó statisztikát és értelmezést olvashatunk. Eleve az adatminőség szar, emiatt az összehasonlításoknak végképp nincs értelmük. Tehát arra jutottam, hogy nem tudok hitelesen tájékozódni. Ebből napi egy alkalom is elég lenne. Egyes híroldalak összefoglalják a nap történéseit bulletpoint felsorolásban, az minden lényeges információt tartalmaz. Ahogy Stephen Covey javasolta, a lehető legnagyobb arányban azzal érdemes foglalkoznunk, amire vagy közvetlenül hatással vagyunk, vagy legalább befolyásolhatjuk. Azt, hogy hányan halnak meg, milyen lesz végül a terjedési görbe, hogyan bírja az egészségügyi rendszer, közvetlenül nem tudjuk befolyásolni. Illetve csak annyival, hogy betartjuk a hivatalos ajánlásokat, rendeleteket, azaz távolságot tartunk. Senkinek nem lesz jobb attól, ha naponta 50 cikket elolvasunk a témában, több órát töltünk hírfogyasztással. Tíz perc alatt átnézhetők a napi híradások, a felszabaduló időben inkább olvashatunk szakkönyvet, irodalmat. Online kurzusokba is bele lehet fogni, napi egy-egy órát rászánva. A közérzetünket drasztikusan megváltoztatja, hogy mire fókuszálunk.

5. Tevékenynek maradni

Folytatva az előző gondolatmenetet, a semmittevés vagy a passzív információbefogadás csak a tehetetlenség érzetét és a szorongást erősíti. Minél több időt töltünk azzal, hogy csinálunk valamit, annál jobban fogjuk érezni magunkat. Az emberek többségének vannak olyan teendői, amelyek régóta váratnak magukra, itt az ideje, hogy megcsináljuk őket. Ki lehet ganézni a fészert vagy az inboxot, rendet lehet rakni számos helyen, meg lehet javítani, ami elromlott, szebbé tudjuk varázsolni a környezetünket. Lehet szellemi és fizikai produktumokat kitalálni, megtervezni, elkészíteni. Én például felettébb utálom az összes gyakorlatias tevékenységet, de már van egy listánk a halasztgatott tételekről, és szépen haladunk velük előre. Az előző mondat begépelése után felálltam, kipucoltam a fürdőszobai mosdó alatti szifont, mert eléggé el volt dugulva.

6. Segíteni másoknak

Sokféleképp tudjuk ezt csinálni, kedvünk, képességeink és értékrendünk szerint. Segíthetünk a családtagoknak, a szomszédoknak, munkatársaknak, ismeretleneknek. Jómagam az utóbbi két hétben azon gondolkodtam sokat, és arról kutattam, hogy a kollégáim a lehető legjobb minőségben tudják folytatni a folyamatban lévő munkáikat, és ha lesz rá nyitottság az ügyfeleink részéről, akkor újakba lehessen belevágni, átmenetileg alkalmazott változtatásokkal. Egy volt évfolyamtársam, aki jógaoktató, a facebookon tart élő órákat tegnap óta. Az egyik barátom írt, hogy szívesen segít a kisvárosban élő édesanyámnak bevásárolni, ha igényli. A közelmúltban, nagy ráérésemben befejeztem ötödik e-könyvem kéziratát, amit szokás szerint ingyenesen fogok az érdeklődők számára átadni, amikor elkészül. Igyekszem besegíteni az értékesítési munkába is, amit egyéb esetekben meghagyok azoknak a kollégáknak, akiknek inkább vérében van ez a terület. Jó érzéssel tölt el, amikor olyanokkal foglalkozom, amikkel másokat támogathatok, akár rövidebb, akár hosszabb távon.

7. Néhány forgatókönyvet végiggondolni

Annak nem sok értelme van, ha azon lamentálunk folyamatosan, hogy mikor áll vissza a korábbi működés, mikor mehetünk újra rendesen dolgozni, mert ezekre nincs jelenleg hiteles válasz. Annak viszont már van létjogosultsága, hogy különféle scenariok esetén átgondoljuk, mit fogunk csinálni. Miként járunk el, ha mondjuk már májusban feloldják a korlátozásokat? Mit kell másképp tenni, ha csak júliusban kerül erre sor? Mi van akkor, ha csak szeptemberben? Milyen mozgásterünk van, ha az egész év így telne el? A sötétben tapogatózva rettegésnél sokkal többet ér, ha a lehetőségeinket mérlegeljük különböző időtávokon.

8. Vállalható munkavégzés-opciókat kitalálni

Az én szakmámban, a felnőttképzésben egyes szolgáltatók egyik napról a másikra közölték, hogy mindent tudnak faszán folytatni online. Szerintem ez így ebben a formában nem igaz. Illetve akkor igaz, ha eddig is középszarul csinálták. A frontális előadásokat, az eseti észosztást könnyen át lehet tenni digitális platformra. Koltányi Gergely szerint, aki két évtizede foglalkozik digitális oktatással, a mai képzések 95%-a olyan (alacsony) tanításmódszertani színvonalon valósul meg, hogy azok veszteség nélkül áttehetők digitális térbe. A normálisan felépített programok viszont, amelyek tényleg jól és korszerűen ki vannak találva, kb.70-75%-os hatásfokkal ültethetők át a személyes megvalósítással összehasonlítva. Nagyon egyetértettem vele. Két hete azon töröm a fejem, és arról törpölünk a kollégáimmal, hogy miképpen lehet a legkisebb veszteség mellett egy olyan fejlesztőprogramot megvalósítani online, ami jól átgondolt tanulási folyamat, nagy mértékben épít a facilitátor által személyesen gyakorolt hatásra és a résztvevők közötti interakciókra, és többféleképp is része a tapasztalati tanulás (= a mi Tudatos Vezetés programjaink). Ennyi idő és munka kellett hozzá, hogy magamat is meg tudjam győzni arról, hogy miként lehet a veszteséget egy számunkra is elfogadható szintre mérsékelni. Vannak szakterületek, ahol ezt könnyebb megvalósítani. Például 1/1-es coaching üléseket eddig is lehetett Skype-on tartani, bár ott is argumentálnék amellett, hogy a személyessel összevetve limitáltabb a hatás. Nem csak a gondolataink és a szavaink hatnak ugyanis egymásra. A fodrásznál vagy a fogorvosnál nem nagyon tudnék egyelőre ötleteket mondani vállalható munkavégzés-opciókra, ha nincsenek egy helyen a vendéggel/pácienssel. Akinek nincsenek tartalékai, az rákényszerülhet akár arra is, hogy alkalmi vagy időszakos munkát vállaljon a normál tevékenysége helyett. Elképzelhető, hogy elmegy az élelmiszerkereskedelembe dolgozni, mert ott most méginkább kell az ember, vagy nemrég olyat is láttam, hogy egy tapasztalt multis szakember online angolórákat kezdett tartani. Tudása van hozzá, ideje is, és el tudom képzelni, hogy kereslet is akad majd rá.

9. Napi rendszerességgel végezni testmozgást

Lehet kint, lehet bent, lehet napi fél órát vagy másfelet, kinek mi fér bele, és mire bírja rávenni magát. Hatalmas segítség a megbolondulás elkerülésére. Ráadásul ha kint és önállóan, akkor az egy kis énidőt is biztosít.

10. Tartani a kapcsolatot a kollégákkal, rokonokkal, barátokkal

Mi minden nap felhívjuk a nagyszülőket, egyszer a felnőttek, egyszer a gyerekek, és az is előfordul, hogy kihangosítva együtt. A kollégákkal bekapcsoljuk a kamerát is a Teams Meetingeknél, korábban erre nem helyeztünk hangsúlyt. Most szerveződik, hogy minden héten legyen “csak úgy” egy videós beszélgetés, ami nem konkrét munkatémák megvitatására szolgál. A múlt héten kipróbáltunk egy virtuális koccintást a Messengeren rokonokkal és barátokkal, nagyon sokat nevettünk, illetve amiről már írtam, egy egész estés vacsorát is teszteltünk, ugyanazt főzve és iszogatva. Sokat dob a mindennapokon, megéri csinálni. Ráadásul nem kerül semmibe, ha van otthon vezetékes internet.

+1 Nem rácsúszni a közösségi médiás okoskodásra, a zabálásra és az ivásra

Mindenképp sok újfajta feszültség került az életünkbe. Félünk a fertőzés kockázatától, és akár a legrosszabb kimeneteltől is. Féltjük a családtagjainkat. Tartunk tőle, hogy nem lesz mit enni, és nem lesz mivel kitörölni a seggünket (bár ez utóbbi, harácsolás-okozta krízis talán már rendeződött). Nem tudjuk, mikor kereshetünk pénzt újra, és meddig kell vagy lehet egyáltalán a tartalékokból kitartani. Be vagyunk falazva. Összezárva a családdal, sokkal többet, mint máskor. A digitális oktatás vagy még nagyobb terhet ró a gyerekekre és a szülőkre, mint amit eddig, vagy más esetekben nagyobb szabadságot ad, és a home-schooling rendszerét kell a semmiből kitalálni. Ez a sokféle presszió könnyen terel bennünket az egyszerű és addiktív feszültségcsökkentő megoldások felé: nyomkodni a telefont órákon át, hogy ne kelljen gondolkodni, gyors örömök az evésen keresztül, vagy az agyunk tompítása alkohollal, esetleg egyéb cuccokkal. Nem mondom, hogy ezeket mind el kellene utasítanunk, inkább csak arra hívom fel itt a figyelmet, hogy vigyázni kell velük, mert könnyen nyakig merülünk bennünk egy ilyen időszakban, és erre nincs szükségünk. Ezeket nem felülről okoskodom, saját bőrömön szerzett megéléseket írtam ide.

Tartsunk ki, lesz ez jobb is! 🙂

More blog posts:

Miért nem szeretünk tanulni? – 2. rész: a munkahely

A poszt első részében egy picit más szemszögből is ránéztünk arra, hogyan öli ki belőlünk az iskola a tanulás iránti vágyat, hogyan válnak a gyerekeink a branding eszközévé. Gondolhatnánk, hogy oké-oké, túl kell élni és kész. Akár lehetne, csakhogy az iskola befejeztével nincs vége a megpróbáltatásainknak.

Read more »

Hogyan segítheted elő, hogy a beváljon az új csapattag?

Manapság egyre több vezető érti meg, mennyire fontos a munkatársak megtartása, nemcsak azoknál, akik régebben velük dolgoznak, hanem az újonnan érkezetteknél is. Rájöttek, mekkora macera, idő és költség újrakezdeni a keresést, ha emberünk nem válik be a próbaidőben, és az is egyre jobban fáj, hogy valakinek addig is végeznie kell azt a munkát, amin az idejekorán elküldött/lepattanó kolléga ténykedett volna, vagy ha új tevékenységekről van szó, azok elkezdése még tovább fog csúszni.

Read more »

Hogyan konstruálja meg az agyunk az érzelmeket?

Harmadik, az érzelmek idegtudományi hátterét körbejáró cikkemet, melyet Lisa Feldman Barrett How Emotions are Made című könyve alapján írtam, valahol ott hagytam abba, hogy a világ dolgainak érzékelése és az érzelmek mögött is mentális koncepcióink állnak. A szerző a könyv következő fejezetében a téma fejlődéslélektani és biológiai hátterét fejtegeti tovább.

Read more »