Harcolj úgy, mintha igazad lenne, hallgass úgy, mintha tévednél

Több kutatás jutott arra a következtetésre, hogy a pszichológiai biztonság érzete fontos összetevő egy ütőképes csapat életében. Kb. úgy lehetne leírni, hogy a vezető olyan környezetet teremt, melyben a csapattagok magabiztosan vállalhatják fel a véleményüket vagy végezhetik a munkát; anélkül, hogy tartaniuk kellene attól, hogy valaki ellenük fordítja, ha tévednek vagy büntetést kapnak, ha tévednek. A pszichológiai biztonság érzete lehetővé teszi, hogy bátran és nyíltan megkérdőjelezzük a hiedelmeket, véleményeket vagy épp azokat a módszereket, ahogyan a dolgokat csináljuk. Ha fontosak számunkra ezek a dolgok, akkor érdemes megtanulni ügyesen egyensúlyozni a magabiztosság és a kétkedés között. Tapasztalatom szerint, egy egészséges mennyiségű kételkedés magunkban megóvhat bennünket attól, hogy arrogáns seggfejek legyünk. Vagy ahogyan egy ősi japán közmondás tartja: kevésbé vagyunk idegesítők, ha befogjuk a pofánkat. :)
wise owl

Bármennyire is kedveljük az okos vezetőket, azt tapasztalhatjuk, hogy jellemzően nem tudnak pszichológiailag biztonságos környezetet teremteni maguk körül. Nem szükségszerűen jelent ez problémát, mindössze annyi nehézség adódik, hogy mindenben neki kell döntenie és előbb-utóbb szűk keresztmetszetté válik. Így lesz egy okos ember a fejlődés gátja.

Az okos főnök magabiztosan dönt az alapján, amit tud. Kevés kétség ébred benne a hiedelmeivel vagy a viselkedésével kapcsolatban.

Ezzel szemben a bölcs főnök: magabiztosan dönt az alapján, amit tud és megkérdőjelezi a hiedelmeket, feltételezéseket és a viselkedését. A bölcs vezetők tudják, hogy mit nem tudnak. Bátran építenek az adott pillanatban rendelkezésre álló adatokra, tényekre, egyúttal keresik a tévedés jeleit. Kritikusan gondolkodnak saját véleményükről.

Ha közelebbről megnézzük szemmel is észrevehető különbségeket fedezhetünk fel az okos és a bölcs vezetők között:

  • Az okos szélsőségekben beszél, kijelenti a frankót, míg a bölcs úgy fogalmaz meg állításokat, hogy bizonytalanság van benne. 
  • Az okos megválaszolja a kérdéseket (akár azokat is, amiket fel sem tettek  még), a bölcs inkább kérdez. 
  • Az okos jól beszél, míg a bölcs jól hallgat. 
  • Az okos vezető segít, de nem kér és elutasítja a segítséget, ezzel szemben a bölcs segít, segítséget kér és elfogadja azt, ha felajánlják. 
  • Az okos jellemzően védekezik és ragaszkodik az elképzeléseihez, erős véleményt fogalmaz meg, a bölcs kétséget ébreszt és felülvizsgálja a saját elképzeléseit, erős véleményt fogalmaz meg, de nem ragaszkodik hozzá.

Leginkább kérdésekkel lehet információhoz jutni, faramuci módon mégis ezt használjuk a legkevésbé. Ha sokat okoskodunk, a kollégák nem vagy csak nehezen mondják el a véleményüket. Kb. olyan, mint a szobában csendben játszó gyerek: inkább gyanús, mint megnyugtató.

Érthetően nem könnyű “bölcsként viselkedni”, hiszen ez gyakran azt eredményezi, hogy esetleg bosszantó kezdeményezéseket kell támogatnunk. Pl. hagyni kell, hogy alapvetéseket kérdőjelezzenek meg a kollégák vagy épp felrúgjanak megkövült szokásokat.

Mégis hogyan lehetne bölcsebben viselkedni, hogyan lehetne biztonságosabb környezetet teremteni a kollégák számára? Összeszedtem néhány tippet, hátha segít: 

  • Ne kezdj el harcolni addig, amíg nem érti mindenki, hogy mi a kihívás, mivel álltok szemben.
  • Ne vitatkozz miközben ötleteket vagy megoldásokat gyűjtötök. Teremts biztonságos környezetet akár az őrült ötleteknek is. Majd kiszórjátok a rosszakat, ha már összegyűt pár. 
  • Ha kellemetlenkednek egymással a kollégák, állj meg egy pillanatra és kérd meg őket, hogy halkítsanak magukon. Szentelj külön figyelmet az önjelölt standup comedy-seknek, akik a viccelődéseikkel inzultálják a többieket. 
  • Hallgasd meg azokat is, akik kevesebbet beszélnek és így háttérbe szorulnak. Nem szükségeszűen le…rom arcok, lehet, hogy csak introvertáltabbak. Udvariasan némítsd le azokat, akik sokat beszélnek. 
  • Hívj meg olyanokat is a meetingekre, akiknek majd csinálniuk kell, amit kitaláltok. Az ő szerszámukkal veritek a pépet, talán tudnak segíteni, hogy nekik hogy esne jobban. Vagy kevésbé rosszul. 
  • Kérdezz többet: Mi van akkor, ha…? Megnézzük-e azt, hogy…? Milyen adatok támasztják alá…? Vannak-e kutatások, melyek cáfolják vagy megkérdőjelezik…? 
  • Ne csak a szavakra figyelj, hanem a nonverbális jelekre is. Mosolyognak? Tényleg figyelnek? Forgatják a szemüket? Mi az, amit nem mondanak el? 
  • A színfalak mögött, csillapítsd le azokat, akik esetleg személyes inzultusnak élték meg a vitát vagy akiknek az ötleteit leszavazták. 
  • Ha a vitát feloldottátok, győződj meg arról, hogy a konfliktus és a kritizálás abbamaradt. Ne hagyj teret a “lelőtték az ötletem” áldozatszerepnek.

Mindezen erőfeszítések ellenére persze lesznek olyanok, akik túl érzékenyek a vitához vagy épp kellemetlen alakok. Célszerű lehet kihagyni őket az ütközetekből, mert előfordulhat, hogy épp miattuk nem tud konstruktív beszélgetés kibontakozni.

 – 

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

More blog posts:

The willpower trap

When we see others achieve their desires, their goals, we often admire their character or their determination they have been blessed with. We may think that if we are really committed to do something, we will succeed. Unfortunately, however, we oversimplify the nature of change when we conclude that it is only through willpower that we can achieve the goal we set out to achieve. If we fail to lose weight, can’t resist sweets or regularly work late from home, or have a notorious shopping compulsion, we simply say we couldn’t resist. But it’s too easy. What if there are other things beyond willpower that play a role in our failures or even our successes?

Read more »

What’s wrong with a “bring the solution, not the problem” attitude?

It is quite understandable that we don’t want our colleagues to keep complaining to us about problems and not take responsibility for the solution. But if we expect them to come to us only when they have the solution as well, they may be afraid to tell us and withhold problems that we should be aware of. Fortunately, it’s not that difficult to avoid the constant whining by creating a safe environment for colleagues to feel free to tell us their problems and bad news:

Read more »