Ha nincs akarat, a legprofibb segítő is kevés lesz

A napokban tekintettük meg a Katonában a Háztűznéző című előadást, amit Gogol eredetileg Kérők címen kezdett el írni, több mint 180 évvel ezelőtt. A darabnak valószínűleg több rétege van, de engem az fogott meg, hogy az író milyen jól megragadja művében a felszínességet, a tehetetlenséget, a motiválatlan tengés-lengést, a sült galamb szájba repülésének igényét, persze nem megelégedve akármilyen fűszerezéssel. A kimondhatatlan vezetéknevű orosz hivatalvezető, ránézésre negyvenes agglegény nősülni “szándékozik”, bár a kerítő asszonyság három hónap alatt nem tudta elérni nála, hogy egyetlen célszemélyt is felkeressen.

Persze a szolgálója intézi a frakkot a szabónál, meg minden más egyebet, ami ebben az egész dologban a legkisebb erőfeszítést és elköteleződést kívánja a derék hivatalnoktól. Munka után fetrenghet naphosszat fürdőköpenyben a dzsuvás, rendetlen lakás egyetlen kanapéján, pattogtatva a szolgát, aki mérsékelt lelkesedéssel ugyan, de végrehajtja utasításait.

A házasságközvetítő már a feladás határán van, mikor is megjelenik a hivatalvezető barátja, elzavarja az asszonyt, és maga kezd neki a kiházasításnak. Az alany persze nem más, mint akit a kerítőnő hozott volna neki. A vérprofi kommunikátor, manipulátor és szarkavaró barát minden eszközt bevet, hogy a frigyet tető alá hozza. Hízeleg, motivál, lelkesít, helyretesz, leüvölti a fejét, jelenetet csinál, felrángatja a ruhát a cimborájára, ellökdösi háztűznézőbe, beszél helyette, érdeket képvisel, kényszerít, ármányok sokaságával megszabadul a konkurens kérőktől (akik mellesleg még sokkal defektesebbek, mint hősünk), és addig csűri-csavarja a szót, amíg a választásra képtelen ara végül egyetlen és legjobb opcióként a hivatalvezetőt látja. Sőt, kettesben hagyva őket tíz percre, egy teljesen tartalommentes beszélgetés után bele is szeret a menyecske a kérőbe. A barát gyorsítja az eseményeket, amennyire tudja, de nem tud elég gyors lenni: a főszereplő előbb meggyőzi magát arról, hogy micsoda nagyszerű dolog a házasság, de végül a menyasszony, a pap és a vendégsereg elől az ablakon át menekül el, visszatespedni igénytelen otthonába. Hiába a profizmus, az óriási energiabefektetés, vissza az első mezőre. Ami különösen fájó az egészben, hogy a két ember amúgy illene egymáshoz: szerények, jó szándékúak, tisztességesek, kellemes megjelenésűek, vonzónak találják egymást, tudnak viselkedni, találnak közös témát, a férfi pedig messze a legnormálisabb kérő az összes retardált közül. Mégse megy. Akarat kellett volna hozzá, legalább egy kicsi, és jöhetett volna a vélhetően hosszú, boldog házasélet.

Magunk is azt tapasztaljuk, hogy a tudatos tanulás elsődleges feltétele a szándék megléte. Természetesen véletlenül is lehet tanulni, például azt, hogy a fazék füle felforrósodik a gázon, de a tervezett tanulás akkor tud megvalósulni, ha a résztvevőben legalább egy kis akarat van erre. Ezért törekszünk mindig rá, hogy a Tudatos Vezetés programjaink önkéntesek legyenek. Ha nagyon muszáj, meg tudunk fordítani embereket, de jellemzően nagy energiabefektetéssel kis hozamot lehet elérni. Sokkal több értelme van azt az energiát és az anyagi erőforrásokat olyanok fejlesztésére fordítani, akiknél a tanulási görbe lényegesen meredekebben fog felfelé ívelni. Hasonlóan hamvába holt elképzelés, amikor egy vezető mellé coach-ot fogadnak, hogy szándéka ellenére megszerelje. A Gogol darab rendkívül látványosan mutatta be a nézők számára, hogy ennek a megközelítésnek mennyi értelme és eredménye van. 

Kép: Theater.hu

More blog posts:

Sikerek is vannak az élet közepén, nem csak válság

Ha mindenkit nem is, de nagyon sokakat utolér negyvenes éveinek közepe táján egyfajta munkával kapcsolatos tartós motiváció- és lendületvesztés, valamint a feszítő kérdés, hogy mi a fenét kezdjen magával a nyugdíjba menetelig még alsó hangon is közel két évtizedben.

Read more »

A ló túloldalán, avagy mi a gond az önkiszolgáló vállalati képzési rendszerrel?

Felütötte a fejét a közelmúltban egy tendencia a nagyobb cégek egy részénél, vélhetően a vállalati IT rendszerekhez is integrált LMS-ek (Learning Management System) térhódításával párhuzamosan, ami pont arra jó, hogy a fürdővízzel a gyereket is kiöntsék. Megígértem Filep Laci kollégámnak-barátomnak, hogy írok róla egy eszmefuttatást, miután társalogtunk egy jót a témáról a minap.

Read more »

Miért nem szeretünk tanulni? – 2. rész: a munkahely

A poszt első részében egy picit más szemszögből is ránéztünk arra, hogyan öli ki belőlünk az iskola a tanulás iránti vágyat, hogyan válnak a gyerekeink a branding eszközévé. Gondolhatnánk, hogy oké-oké, túl kell élni és kész. Akár lehetne, csakhogy az iskola befejeztével nincs vége a megpróbáltatásainknak.

Read more »

Stay updated!

Subscribe to our newsletter!