Félreértitek, amit írok!

Az a helyzet, hogy félreértitek, amit írok, és az igazat megvallva, azt is félre szoktátok érteni, amit mondok. Na jó, ez egyáltalán nem így van, csak egy jelenségre szeretném felhívni a figyelmet ezzel a kattintásvadász címmel és kezdéssel. :-) Gyakran látom, hogy sikertelen kommunikációs kísérlet esetén a közlő a fogadó félre hárítja a kudarc teljes felelősségét.

Én elmondtam, leírtam értelmesen, aztán rajtad volt a sor, hogy megértsd. Mivel ez nem jött össze, egyetlen ok állhat a háttérben: te értetted félre. Így aztán az ehetetlen torta tetejére még fújunk egy kis plusz habot megsavanyodott tejszínből, a felelősségáthárítással odaverve egyet a kapcsolatnak is.

Viszonylag egypontnullás kommunikációs alapelv (általában ezzel nyitnak a “Bevezetés a…” című észosztásokon), hogy kettőn áll a vásár: a közlő és a fogadó félen, és az előbbi jól belekódolja a csatornába az üzenetét, osztán aztat fejti meg az utóbbi. Könnyen előfordulhat tehát az is, hogy az a fránya kódolás nem kerekedett olyan faszára, hogy a kommunikációs partnerünk pont azt hámozza ki belőle, ami a szándékunk volt.

Bár elmotoroztam már egy pár órát egyéni és csoportos fejlesztési helyzetekben, és alaposan ki is van találva, hogy mikor mit szeretnék csináltatni a résztvevőimmel, alkalmanként velem is előfordul, hogy nem az történik az instrukciók kiadása után, amit elterveztem, majd pedig közölni próbáltam. Amikor ezt megtapasztalom, akkor gyorsan megállapítom magamban, hogy “apukám, ezt nem sikerült valami jól elmondanod”. Megállítom a tevékenységet, elnézést kérek, és a résztvevőkkel is közlöm, hogy nem sikerült jól instruálnom őket, úgyhogy nekifutok mégegyszer. Olyan is van, hogy pontosító kérdést tesznek fel ilyenkor. Csodák csodájára a második nekifutásnál már mindenki szépen teszi a dolgát.

Természetesen az is megesik, hogy a kommunikációs partner nem figyel oda, vagy az írott anyagot nem olvassa át alaposan, ezért nem érti, amit közölnénk vele. És az is előfordul, hogy úgy néz ki, mint aki érti, de mivel erről nem bizonyosodunk meg, később derül ki, hogy nem értette. Az egyéb esetekben azonban a közlő felelőssége, hogy úgy válassza meg a kommunikációs csatornát, olyan módon fogalmazzon, és annyiszor ismételje el az üzenetet, amit a megértés elérése megkíván. Továbbá a fontos üzeneteknél érdemes erről meg is bizonyosodni, mindkét fél érdekében. Nagyszerű módja ennek az értő figyelem kölcsönös és rendszeres alkalmazása, amikor is a saját szavainkkal összefoglaljuk, ami megértettünk a másik mondókájából.

Egy biztos, ha valaki nem érti, amit üzenni kívánunk neki, az abszolút nem az ő egyszemélyes sara.

More blog posts:

Hogyan vesztettem el a MOOC-szüzességemet?

Bár már több mint 12 éve biztosítanak nagy nevű külföldi egyetemek nyitott, ingyenes, vagy nagyon kedvező árú online kurzusokat, a formális oktatással szembeni averzióm mindeddig nem vitt rá, hogy bármelyikre is beiratkozzak. Pedig azért elég vonzó, hogy igazán nagy spílerek képzéseit lehet elvégezni, olyanokét, akiknek az ember a könyveit olvassa, olyan intézményekben, amelyekbe sosem fogok járni. Így aztán, csak most jutottam oda, hogy kipróbáljak egy MOOC kurzust (Massive Open Online Course), amire három dolog késztetett.

Read more »

A nők vagy a férfiak a jobb vezetők?

Nőnap alkalmából a LinkedIn jócskán megfésülte a falamat olyan posztokkal, ahol a nők vezetői pozícióba kerülését szorgalmazták. Nem újkeletű az egyenlőség, a diverzitás kérdésköre, egyre több vállalat fektet hangsúlyt arra, hogy nagyobb esélyt biztosítson a nők számára, azonos eséllyel pályázhassanak meg vezetői pozíciókat, mint a férfiak.

Read more »

A csapatépítő nem békítő show!

Nemrég részt vettem egy szakmai rendezvényen, ahol egy tapasztalt, önkritikus, nagyvállalati HR igazgató osztotta meg őszintén saját, traumaként megélt kudarcélményét, amit még viszonylag kezdő vezetőként élt át. Az élmény olyan erős hatással volt rá annak idején, hogy elbizonytalanodott benne: egyáltalán jó ötlet-e vezetőként folytatni a pályafutását.

Read more »