Esettanulmány: Belső trénerek fejlesztése a pénzügyi szektorban

Többéves együttműködésünk során egy pénzügyi szolgáltatóval, 2024-ben elérkezett az ideje annak, hogy újragondolják, hogyan fejlesztik, képezik kollégáikat a belsős mentorok, trénerek. A következő rövid szösszenet arról szól, miként segítettünk nekik előrelépni e téren.

Eredetileg, 2021-től vezetőiket a működési kiválóság mentén igyekezték továbbfejleszteni, ehhez kérték csapatunk közreműködését (Tudatos Lean Vezetés program). A lean vezetési gyakorlatok adaptálása során került sorra ez a téma is.

I. A kontextus

Fussuk át először is, mik a belső fejlesztőprogramok, tréningek jellegzetességei:

  1. Olyan szakemberek tartják, akik “gyárilag” nem képzett trénerek, viszont a saját szakmájukhoz elég jól értenek.
  2. Tanítási “ismereteiket” főképp a közoktatásban megvigyelt módszerekből szerezék.
  3. A rájuk vonatkozó ösztönzőrendszer arra a feltételezésre épít, hogy ha az ember jelen van és az anyagot “leadják”, akkor az “át is megy”.

Tehát kiszemelték ezeket a szakembereket arra, hogy átadják tapasztalataikat másoknak, azért, hogy kollégáik is olyan ügyesek lehessenek majd egy nap, mint ők. Nos, ehhez érdemes átgondolni pár alapvető összefüggést, amelyek javarészt szembe mennek a fenti peremfeltételekkel. Nézzük mik ezek:

Attól, hogy te ügyes vagy, nem biztos, hogy át is tudod adni. A tanításnak megvannak a maga tudományosan is alátámasztott összefüggései. Új információk megtanulásához szükséges a jelenlét, ez nem kérdés, de ez nem elég. Kell még osztatlan figyelem, lehetőség az új információk értelmezésére, és az sem árt, ha 5-15 percen túl nem toljuk az egyirányú információáramot. Szükségünk van a kipróbálásra, a megvitatásra. Pl. úgy, hogy felelevenítünk kapcsolódó tapasztalatokat, és ezt megvitatjuk egymással. Ettől még nem fogunk emlékezni rá egy-két nap múlva, de legalább nem dőlünk ki a padból az első 20 perc után, és néhány további módszerrel az emlékezés és a képességfejlődés útjára is ráléphetünk.

A felnőttkori tanulás esetén domináns sikerkritérium a gyakorlatba ültetés. Fontos tehát tisztázni, hogy tanítványunk hol és mikor fogja hasznát venni az újonnan megszerzett információknak, és hogy valamivel emlékeztesse magát az adott helyzetben, hogy elővegye a tanultakat. Ezt kifejezetten nehezíti, ha több napon át kell “iskolapadban” ülni és újabb információkat befogadni, sokkal jobb, ha apróbb szeletekben adagolják a tudnivalót, és közben azokat azonnal hasznosítani tudjuk a mindennapokban.

A jó teljesítmény nem következik tehát pusztán abból, amit a legtöbb tréningen mérünk: hogy jelen voltál-e. A jelenlét nem jelent odafigyelést, és a figyelemből nem következik sem a megértés, sem a megjegyzés. Az emlékezés nem jelent képességet, és a profi teljesítményhez is szükség van még pár dologra.

II. A megoldás: Tudatos Tanítás program

Résztvevőinkkel a program elején kitűztük saját céljukat: miben szeretnék látni, hogy az általuk tartott képzések tekintetében ügyesednek. Volt, aki egy jobb felépítést, több kérdést, nagyobb résztvevői eltökéltséget, és olyan is, aki több mosolygós arcot szeretett volna látni. A személyes motivációk tisztázása élesítette a figyelmüket, hogy megtalálják a “szerszámosládából” azokat az eszközöket, amivel a kívánt hatást erősíthetik.

A számukra biztosított Tudatos Tanítás program három workshopból és utánkövető coachingokból állt. Áttekintettük a tanulás neurobiológiai mechanizmusait, motivációs hátterét és azokat a tréneri, tanítási módszereket, amelyek kombinálásával növelni tudják a figyelemfenntartás és a tanulás esélyeit. Végigvezettük őket egy tervezési folyamaton, amely figyelembe veszi a fenti összefüggéseket, majd ráirányítottuk a figyelmet a gyakorlatba ültetés néhány fontos tényezőjére, amelyek segíthetik hallgatóikat a tanulásban. A modulok között párokban dolgozva számoltak be egymásnak és a facilitátornak a (re-)design során megtett lépéseikről, tapasztalásaikról.

A program végére a csapat 70%-a már éles helyzetben szerzett tapasztalatokról számolt be. Többek között ilyen visszajelzéseket hallottunk tőlük:

“A program segített érdekesebbé tenni az anyag leadását. A tanultak megvitatása, a kétoldalú kommunikáció színesítette a folyamatot. Hallgatóim nem csak jobban élvezik, de több mindenre is emlékeznek a végén…”

“Tudatosan kerestem kapcsolódó történeteket az egyes elméleti részekhez, amelyek megkönnyítik a tanultak előhívását az emlékek közül, úgy tűnik elég jól sikerült…”

“Az, hogy a folyamat elején tisztázzuk, ki miért van itt és leíratom velük a céljaikat, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy jobban figyelnek és többet kérdeznek…”

“Azt szerettem volna, hogy jegyzeteljenek, de nem csinálták, végül megkérdeztem: miért nem. Megmondták, túl nehéz és túl sok, amit le kéne írni. Végül úgy döntöttünk, hogy kinyomtatom nekik a vázlatot és ők beleírják azt, amire még szükségük van… Ez működik…”

Összegzésképp azt mondanám: jó, hogy ennyi mindent tudunk, de még jobb, ha ezt szisztematikusan fel is használjuk arra, amire való, jelen esetben az emberi lények tanítására. Köszönet Cservenyák Tominak a kutatásáért és a tudáskurátori tevékenységéért, amivel létrehozta ezt a rendszert. Olvassátok el a témába vágó könyvét is! 

Act2Manage Application

An interactive, gamification-based, practice-oriented leadership development application that provides immediate help and enables follow-up to the most common dilemmas.

Get info and request a free trial!

More blog posts:

Research Study: Breakthrough in leadership program participant engagement

At last, we have the data! But before sharing our research results with you, I would like to offer some background information and context. For over a decade, we have been dedicated to find ways how we can influence managers to change their people management habits for the better, benefiting their subordinates, the company and themselves at the same time. HR professionals and even training providers have had to observe with disappointment that neither business school programs, nor corporate training events were successful in igniting lasting behavioural change.

Read more »

Motivation with Punishment? – 4 Questions and Answers

I often get the question from leadership development program participants if people can be motivated by punishment. I thought it would make sense to put together a self-interview here to share my own experience as well as related thoughts coming from my leadership and psychology readings.

Read more »