Néhány éve, magam sem tudom, milyen indíttatásból, jó ötletnek tartottam egy ősi japán versformában, 5-7-5 szótagos sorokban megfogalmazni vezetéssel kapcsolatos okosságokat, úgyhogy írtam vagy kétszáz “menedzsment haikut”. Azt hiszem ennél rövidebben ma sem tudnám kifejezni, hogy miért lehet vezetőként viselkedni akkor is, ha nincs az embernek formális kinevezése, és nem rendelkezik beosztotti csapattal:
Ahhoz, hogy egy új viselkedésforma megszilárduljon, szükség van arra, hogy újra és újra beváljon számunkra, és jó érzéssel töltsön el, miután elvégeztük. Így gyökereznek meg a jó szokásaink és a rosszak egyaránt. A viselkedéstudomány szerint a szokások fenntartásában a későbbiekben a változó jutalmak (variable rewards) még erőteljesebb hatást gyakorolnak ránk. Nem annak a változatosságnak van jelentősége, hogy mindig más legyen a jutalom, hanem annak, hogy kiszámíthatatlanul érkezzen.
Bár a magyar nyelvben jellemzően a jutalom kifejezést használjuk mindkettőre, a viselkedéstudomány angolul megkülönbözteti a “reward” és az “incentive” fogalmát. Hogy miért van ennek jelentősége? Azért, mert az agyunk eltérő területeivel vannak összefüggésben, és más-más funkciókat töltenek be. Ahogy erről már többször értekeztem a Tudatos Vezetés blogon, a viselkedésünket nagyobb részben szokásaink vezérlik, és kevesebbszer fordul elő, hogy átgondolt, tudatos döntéseket hozunk a mindennapi cselekvések előtt. Akkor is, ha hízelgőbb fordítva gondolni erre. Az autopilot üzemmóddal rengeteg energiát takarít meg ugyanis az agyunk, így nem füstöl el olyan gyorsan.
Szeretek újraolvasni, vagy más formában ismét feldolgozni értékes tartalmakat. Három évvel ezelőtt Barbara Oakley és Terrence Sejnowski professzorok Learning How to Learn nevezetű, idegtudomány-alapú MOOC kurzusa inspirált arra, hogy megírjam ötödik, ingyenesen letölthető e-könyvemet Az emberi lények tanítása címmel. Pár hónapja belebotlottam könyv formában is az Oakley-Sejnowski forrásba, ráadásul magyarra fordítva, és mint kiderült, diákokat megcélozva, rájuk szabott nyelvezettel (A tanulás tanulása). Két nap alatt, emlékeztető gyanánt beporszívóztam, és erről jutott eszembe, hogy írhatnék egy rövid, kifejezetten napjaink felnőttképzésére kihegyezett összefoglaló cikket arról, hogy minek nem kéne bedőlnie a cégvezetőknek és a HR-eseknek, amikor a munkatársak fejlesztésében gondolkodnak. Már ha számít, amit tudunk az agy működéséről.
Életünk során mélyen bevésődnek a fejünkbe azok a történetek, melyek során a szegénylegény nekivág az útnak, kiállja a három próbát, aztán elnyeri méltó jutalmát. Azt várjuk tehát, hogy a sikerek lineárisak: nyomjuk, nyomjuk, aztán egyszer csak beköszönt, már akinek összejön. A többiek meg kénytelenek beérni a kudarccal. A valóság azonban ennél lényegesen összetettebb, sokkal kiszámíthatatlanabb hullámvasút. Mégis tartja magát a meggyőződés, hogy elindulsz egy úton, aztán hamar kiderül, hogy vagy a sikeresek vagy a lúzerek táborát szaporítod.
Igen gyakran felbukkanó idézet az apró, nagy fülű, de annál bölcsebb Star Wars karaktertől, hogy “Do. Or do not. There is no try.”, miszerint vagy csináld vagy ne csináld, olyan nincs, hogy próbálod. Értem én persze az üzenetét az öregnek, fontosak az egyértelmű elhatározások, valamint a hit abban, aminek nekifogunk. De azt is gondolom ezzel együtt, hogy ha kezdeményezel, újat alkotsz vagy az élére állsz bárminek, akkor az egy büdös nagy kísérletezés lesz.
