A túlzott magabiztosságról, avagy mindannyian átlag felettiek vagyunk

Legalábbis azt gondoljuk magunkról, tisztelet a kivételnek. Pedig nem kell hozzá túl komoly matematikai felkészültség, hogy belássuk: ez lehetetlen. Richard Thaler, a viselkedési közgazdaságtan egyik nagy spílere, Nudge (2008) című alapművében egy nagy kupac kutatást lapátolt össze arra vonatkozóan, hogy az emberek többsége túlértékeli esélyeit és saját magát egy csomó témában.

MBA hallgatói közül például, akikkel a kurzus elején töltet ki kérdőívet a várható teljesítményükkel kapcsolatban, mindössze 5% várja a csoportátlag alattinak a sajátját. Több mint 50% pedig úgy gondolja, hogy a felső húsz százalékba fog tartozni. Egyéb kutatások is ezt a képességeket túlértékelő tendenciát támasztják alá. Az autóvezetők 90%-a átlagon felüli sofőrnek tartja magát. Az egyik nagy egyetem professzorainak 94%-a véli úgy, hogy az átlag egyetemi oktatónál jobban végzi a dolgát. De a házasulandó pároknak is nagyjából nulla százaléka gondolja, hogy frigyük válással végződhet, bár köztudott, hogy sajnos a házasságok több mint fele így fejeződik be. Kábé ugyanezek az arányok jellemzik a frissen indított vállalkozások alapítóit. Két kérdést tettek fel nekik a kutatók: A tiédhez hasonló vállalkozásoknak milyen esélyük van a sikerre? Milyen esélyei vannak a tiédnek a sikerre? Az elsőre 50%, a másodikra 90% a jellemző válasz, sőt, sokan felelnek az utóbbira 100%-ot. Persze értem én, hogy nem nagyon lehet úgy házasodni vagy céget indítani, hogy nem a sikert vizionáljuk, a realitás azonban ez, a számok makacs dolgok. Amikor diákokat kérdeznek róla, hogy milyen esélyük van rá, hogy a jövőben kirúgják őket a munkahelyükről, szívinfarktust kapjanak, rákbetegségben szenvedjenek, vagy italproblémáik legyenek, sokkal alacsonyabb értéket adnak maguknak, mint az osztálytársaiknak.

Természetesen vannak önbizalomhiányos emberek, akik kevéssé bíznak a saját képességeikben vagy esélyeikben, a többségre mégis a túlértékelés a jellemző. Bár az önbizalom jó szolgálatunkra van általában az életben, nem árt vele tisztában lenni, hogy könnyen meg tud bennünket tréfálni fontos döntések esetén. Leginkább abban, hogy túlzott kockázatokat vállalunk, amiket aztán később megbánunk. Elkártyázzuk a fizetést tizedikén, megtakarításainkat eltapsoljuk nagy lelkesen egy kétes befektetéssel vagy vállalkozással, vagy eszetlenül veszélyeztetjük testi épségünket, egészségünket.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

More blog posts:

The Big Leadership Development Myth

Over the last couple of decades, the training industry, hand in hand with corporate HR has developed the following myth: if managers go offsite for a training session once or a couple of times a year, they listen to some smart stuff or play a few games yielding “aha” experiences, gain insights about themselves and others, they go back to work, take a U-turn and change from autocratic assholes to ideal people managers.

Read more »

Why most initiatives fail to increase employee engagement?

Last week, I attended an CHRO meeting where the debate was about employee engagement. Many companies talked about implementing health programs, flexplaces, table soccer, LTIs, dogs at workplace and many creative ideas. But still, almost all of them complained of high attrition rate, especially in the first year of the employment.

Read more »

A single e-mail is good for nothing

I frequently experience that a manager is awfully surprised when his people fail to deliver what he expects from them in the way he prefers, no matter if they belong to his own team, they are peer managers, project team members or colleagues from other departments.

Read more »