A túlzott magabiztosságról, avagy mindannyian átlag felettiek vagyunk

Legalábbis azt gondoljuk magunkról, tisztelet a kivételnek. Pedig nem kell hozzá túl komoly matematikai felkészültség, hogy belássuk: ez lehetetlen. Richard Thaler, a viselkedési közgazdaságtan egyik nagy spílere, Nudge (2008) című alapművében egy nagy kupac kutatást lapátolt össze arra vonatkozóan, hogy az emberek többsége túlértékeli esélyeit és saját magát egy csomó témában.

MBA hallgatói közül például, akikkel a kurzus elején töltet ki kérdőívet a várható teljesítményükkel kapcsolatban, mindössze 5% várja a csoportátlag alattinak a sajátját. Több mint 50% pedig úgy gondolja, hogy a felső húsz százalékba fog tartozni. Egyéb kutatások is ezt a képességeket túlértékelő tendenciát támasztják alá. Az autóvezetők 90%-a átlagon felüli sofőrnek tartja magát. Az egyik nagy egyetem professzorainak 94%-a véli úgy, hogy az átlag egyetemi oktatónál jobban végzi a dolgát. De a házasulandó pároknak is nagyjából nulla százaléka gondolja, hogy frigyük válással végződhet, bár köztudott, hogy sajnos a házasságok több mint fele így fejeződik be. Kábé ugyanezek az arányok jellemzik a frissen indított vállalkozások alapítóit. Két kérdést tettek fel nekik a kutatók: A tiédhez hasonló vállalkozásoknak milyen esélyük van a sikerre? Milyen esélyei vannak a tiédnek a sikerre? Az elsőre 50%, a másodikra 90% a jellemző válasz, sőt, sokan felelnek az utóbbira 100%-ot. Persze értem én, hogy nem nagyon lehet úgy házasodni vagy céget indítani, hogy nem a sikert vizionáljuk, a realitás azonban ez, a számok makacs dolgok. Amikor diákokat kérdeznek róla, hogy milyen esélyük van rá, hogy a jövőben kirúgják őket a munkahelyükről, szívinfarktust kapjanak, rákbetegségben szenvedjenek, vagy italproblémáik legyenek, sokkal alacsonyabb értéket adnak maguknak, mint az osztálytársaiknak.

Természetesen vannak önbizalomhiányos emberek, akik kevéssé bíznak a saját képességeikben vagy esélyeikben, a többségre mégis a túlértékelés a jellemző. Bár az önbizalom jó szolgálatunkra van általában az életben, nem árt vele tisztában lenni, hogy könnyen meg tud bennünket tréfálni fontos döntések esetén. Leginkább abban, hogy túlzott kockázatokat vállalunk, amiket aztán később megbánunk. Elkártyázzuk a fizetést tizedikén, megtakarításainkat eltapsoljuk nagy lelkesen egy kétes befektetéssel vagy vállalkozással, vagy eszetlenül veszélyeztetjük testi épségünket, egészségünket.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

More blog posts:

What’s wrong with a “bring the solution, not the problem” attitude?

It is quite understandable that we don’t want our colleagues to keep complaining to us about problems and not take responsibility for the solution. But if we expect them to come to us only when they have the solution as well, they may be afraid to tell us and withhold problems that we should be aware of. Fortunately, it’s not that difficult to avoid the constant whining by creating a safe environment for colleagues to feel free to tell us their problems and bad news:

Read more »

Minden nagyszerű dolog tákolással indul, csak nem ott fejeződik be

Megfigyelésem szerint van néhány igen elterjedt gyakorlat és tévhit, ami megakadályozza az embereket abban, hogy nagyszerű dolgokat hozzanak létre. Az egyik ilyen az igénytelenség, melynek megnyilvánulásaként még azokat az egyszerű feladatokat is szarul végzik el, amit nem sokkal több erőfeszítéssel vagy gondolkodással egészen jól meg lehetne csinálni. Mindenki találkozott már a “jóvanazúgy” jelenség tipikus megnyilvánulásaival. Ennek a skálának a másik pólusán helyezkedik el az az attitűd, hogy rögtön világszínvonalút szeretnénk létrehozni, az viszont sajnos nemigen reális. Azok, akik erre képessé váltak, legyen szó technológiáról, üzletről, sportról vagy művészetekről, évtized(ek)ben mérhető gyakorlással, kísérletezéssel, közbülső mérföldkövekkel, irányváltásokkal, újbóli nekifutásokkal, kapcsolatok építésével, szerencsés eseményekkel (amiket persze részben maguk tettek lehetővé) és kitartó munkálkodással jutottak el odáig. Csak erről nem mindig szól a fáma, illetve nem látszik, mi van a jéghegy csúcsa alatt.

Read more »

Why is there little learning when coaching others?

Listening is a very powerful tool for a good manager. A good coach does not give advice, only asks questions. Coaching mindset, operating with questions, is essential to be a successful manager. All sound pretty good, in theory, but I don’t share that view honestly. I do agree that it is very annoying to be an asshole who has answers for all the questions, even to those ones that have not been raised. On the other hand, going by questions alone leaves little room to develop others. Let’s think about it…

Read more »