A tudás jó árfolyamon váltható készpénzre

Pár éve átszoktam a telefonon keresztüli zenehallgatásra az autóban, ami azt a luxust biztosítja, hogy szinte bármilyen előadó vagy zeneszám azonnal elérhető. A minap beugrott egyik réges-régi kedvenc együttesem, a Foreigner, úgyhogy rá is böktem azonnal. Mintha valami időgépbe szálltam volna, nyomban visszarepültem 1993-ba, ahogy este hét körül az egri Főposta előtti buszmegállóban várom a tizenkettest, fülembe üvöltetve a Walkman segítségével a lengyelpiacon újított Foreigner kazettát, mert persze ilyesmit nem lehetett kapni a hazai boltokban, legalábbis Egerben biztos nem.

Így ütöttem el az időt, midőn a hűvös őszi estéken baktattam hazafelé, első éves, angolszakos főiskolásként, gyerekekhez házhoz menő magánóráim után. Nagyon királynak éreztem, hogy egy-egy óra alatt annyi pénz ütötte a markomat, mint amennyit egy egész nap alatt kerestem előző nyáron, amikor szakács barátom kisegítő konyhai kisegítőnek hívott be a pizzériába, mert mindenki más kiesett épp az adott napon. Nem beszélve arról, hogy a Walkman-ből olyan minőségben szólt a zene, ami kvantumugrásnak számított a hordozható magnetofonhoz képest.

Talán még egy év sem telt el, és egy csoporttársam közbenjárásával az egyik nyelviskola nem létező katedrájánál találtam magam, majd valahogy minden kurzus lejárta után újabbat vagy újabbakat kínáltak az oktatásszervezők számomra. Bővülő tudásommal a csoportos tanítás magasabb óradíját kaphattam, ráadásul a főiskola utolsó évében már több órát tartottam, mint amennyire jártam, pedig én az a csávó voltam, aki bement még az értelmetlen előadásokra is. A fősuli után igazából egy dolgot tudtam felmutatni a mellékesen megszerzett nyelvtanítási tapasztalatokon kívül: egész jó angoltudással rendelkeztem. Ez pontosan elég volt arra a kilencvenes években, hogy a Budapesten, az üzleti világban bizalmat szavazzanak nekem, rögtön mélyvízbe dobás technikájával. De ez a tudás három-négyszeres fizetést ért nettóban a kezdő főiskolai tanársegédi bruttó fizetéshez képest, amit akkor az első főállású munkahely alternatív opciójaként ajánlottak számomra.

Azóta is minden, amit tapasztalati úton, képzésen vagy könyvekből tanultam, újra és újra készpénzre válthatónak bizonyult. Lett belőle előléptetés, vállalkozás, új termék, jobb termék, visszatérő ügyfél, újrarendelés, stb. Természetesen nem állítom, hogy tudás helyett a például a “semmiből” vagy összeköttetésekből ne lehetne ugyanúgy pénzt csinálni, vagy viszonylag kevés szakmai tudással is ügyesen kereskedni-üzletelni, továbbá azt sem, hogy a tudást mindenkinek sikerül anyagi javakká transzformálnia. Csak annyit mondok, hogy az embereknek általában lehetősége nyílik jobb árfolyamon értékesítenie a saját idejét-energiáját, ha magasabb tudásszintre kerül. Bár már manapság a diszkontáruházak árufeltöltő-pénztárosait vagy a betanított sori dolgozókat is sokkal jobban megbecsülik mint korábban, boltvezető-helyettesként, műszakvezetőként vagy technikusként számottevően emelkedik a jövedelme, nem beszélve arról, ha rászánja magát felsőfokú tanulmányokra. Ez utóbbira számos példát láttam a gyártóiparban tevékenykedő ügyfeleimnél. De nem feltétlenül van szükség hozzá formális képzésekre. Szoftverfejlesztő céget vezető barátomtól hallom, hogy akár már a középiskola vége felé járó srácokat is felvesz programozónak, akik közül egyesek már akkor képesek kiváló munkateljesítményt nyújtani. Aztán vagy mennek egyetemre közben, vagy nem, de az önálló tanulás és a munkában szerzett tapasztalatok komoly tudást adnak számukra, és ezt bizony a boríték vastagsága is jól kifejezi hó elején.

A folyamatosan bővülő tudás tehát versenyelőny forrása, és növeli az esélyt az egységnyi idő alatt, becsületes munkával megszerezhető nagyobb jövedelemre. Érdemes ezt megfontolni.

More blog posts:

What’s wrong with a “bring the solution, not the problem” attitude?

It is quite understandable that we don’t want our colleagues to keep complaining to us about problems and not take responsibility for the solution. But if we expect them to come to us only when they have the solution as well, they may be afraid to tell us and withhold problems that we should be aware of. Fortunately, it’s not that difficult to avoid the constant whining by creating a safe environment for colleagues to feel free to tell us their problems and bad news:

Read more »

Minden nagyszerű dolog tákolással indul, csak nem ott fejeződik be

Megfigyelésem szerint van néhány igen elterjedt gyakorlat és tévhit, ami megakadályozza az embereket abban, hogy nagyszerű dolgokat hozzanak létre. Az egyik ilyen az igénytelenség, melynek megnyilvánulásaként még azokat az egyszerű feladatokat is szarul végzik el, amit nem sokkal több erőfeszítéssel vagy gondolkodással egészen jól meg lehetne csinálni. Mindenki találkozott már a “jóvanazúgy” jelenség tipikus megnyilvánulásaival. Ennek a skálának a másik pólusán helyezkedik el az az attitűd, hogy rögtön világszínvonalút szeretnénk létrehozni, az viszont sajnos nemigen reális. Azok, akik erre képessé váltak, legyen szó technológiáról, üzletről, sportról vagy művészetekről, évtized(ek)ben mérhető gyakorlással, kísérletezéssel, közbülső mérföldkövekkel, irányváltásokkal, újbóli nekifutásokkal, kapcsolatok építésével, szerencsés eseményekkel (amiket persze részben maguk tettek lehetővé) és kitartó munkálkodással jutottak el odáig. Csak erről nem mindig szól a fáma, illetve nem látszik, mi van a jéghegy csúcsa alatt.

Read more »

Why is there little learning when coaching others?

Listening is a very powerful tool for a good manager. A good coach does not give advice, only asks questions. Coaching mindset, operating with questions, is essential to be a successful manager. All sound pretty good, in theory, but I don’t share that view honestly. I do agree that it is very annoying to be an asshole who has answers for all the questions, even to those ones that have not been raised. On the other hand, going by questions alone leaves little room to develop others. Let’s think about it…

Read more »