A pillanatban táncolva, élvezettel szörfözzünk a VUCA-hullámokon!

Régen nem írtam a blogra, meg előtte is elég ritkán, valami tudatalatti erő tart vissza attól, hogy tovább rontsam a levegőt ebben a fojtogató okosságszmogban, ami az elmúlt félévben minimálisra csökkentette az emberek látótávolságát. Úgy is mondhatom, hogy önkéntesen korlátozom a kibocsátási mennyiségemet, mint aki leteszi az autóját és átül a kerékpárjára, vagy csomagolás nélkül vásárolja az élelmiszereket.

Mivel én afféle tervezős csávó vagyok, aki abban hisz, hogy a dolgokat érdemes jól kitalálni, rendesen összerakni, majd a gyakorlatban megvalósítva csiszolgatni, nem mondhatom, hogy nekem való lenne az a világ, amiben most kénytelenek vagyunk valahogy lavírozni. Bár nagyszerű bullshit-szólamokat lehet megfogalmazni arra, hogy milyen csodás módon kovácsolhatunk lehetőséget a nyakunkba permeteződő zaftos fekáliából (lásd a cikk címét), a valóságban inkább azt figyelem meg, hogy az emberek inkább igyekeznek a maguk módján túlélni ezt az időszakot. Előre nincs sok értelme gondolkodni, mert bármikor keresztbevághatja az élet a terveinket. A magam részéről már 1-3 hónapra előre is csak ceruzával, ötven százalékos valószínűséggel tervezek, a következő heti naptáramban még tudok hinni valamennyire, de a figyelmemet leginkább arra összpontosítom, hogy mi lesz holnap, és azt hogy tudom a legjobban megcsinálni. Tehát az orrom előtt nem sokkal van a fókusz.

Azt veszem észre, hogy egyre gyakrabban merül fel, hogy a lécet a körülmények okán leeresztik, tekintve, hogy még mindig jobb valahogy, mint sehogy. A maximalistáknak igen nehéz ilyen felfogással együtt élni. Lovagolhatunk mi a hullámokon, táncolhatunk a pillanatban, de az improvizált, gátló körülményekkel korlátozott, először és utoljára elővezetett produktum elég ritkán lesz magas színvonalú. A Momentán Társulatnál az tud lenni, de ők épp azt gyakorolták már sok ezerszer, hogy miként kell kiválóan improvizálni. De értem, és egyet is értek vele, hogy a semmittevéssel nem lehet előremozdulni, tehát vágjunk bele. Ünnepelni azért nem ünnepelném, hogy milyen szuper, itt a “new (ab)normal”.

Nem tudom nem észrevenni, ahogy az emberek ragaszkodnak a találkozáshoz. Persze ha nincs más választás, vegyük elő az online verziót, benne vannak abban is fegyelmezetten. De ha megcsillan a lehetőség, akkor tartsunk távolságot, akár vegyünk maszkot, csak legyen személyes.

Attól tartok, hogy nem a rugalmasságot és az örömteli egyensúlyozást tanuljuk meg mostanában, hanem a rövidtávot, a beszűkült fókuszt, az alacsonyabb sztenderdet, a kiszolgáltatottsághoz való kényszerű alkalmazkodást, a beletörődést abba, amire nincs hatásunk, a fásult legyintést az újabb kellemetlenségekre. Egyúttal viszont azt is újra be tudjuk bizonyítani, hogy nem adjuk fel, nem papírból vagyunk hajtogatva, és ha kell, a metszőfogunkkal rágjuk át magunkat a falon. Bár ez kétségkívül kevésbé elegáns és látványos, mint a szörfözés.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

More blog posts:

Miért nem szeretünk tanulni? – 2. rész: a munkahely

A poszt első részében egy picit más szemszögből is ránéztünk arra, hogyan öli ki belőlünk az iskola a tanulás iránti vágyat, hogyan válnak a gyerekeink a branding eszközévé. Gondolhatnánk, hogy oké-oké, túl kell élni és kész. Akár lehetne, csakhogy az iskola befejeztével nincs vége a megpróbáltatásainknak.

Read more »

Hogyan segítheted elő, hogy a beváljon az új csapattag?

Manapság egyre több vezető érti meg, mennyire fontos a munkatársak megtartása, nemcsak azoknál, akik régebben velük dolgoznak, hanem az újonnan érkezetteknél is. Rájöttek, mekkora macera, idő és költség újrakezdeni a keresést, ha emberünk nem válik be a próbaidőben, és az is egyre jobban fáj, hogy valakinek addig is végeznie kell azt a munkát, amin az idejekorán elküldött/lepattanó kolléga ténykedett volna, vagy ha új tevékenységekről van szó, azok elkezdése még tovább fog csúszni.

Read more »

Hogyan konstruálja meg az agyunk az érzelmeket?

Harmadik, az érzelmek idegtudományi hátterét körbejáró cikkemet, melyet Lisa Feldman Barrett How Emotions are Made című könyve alapján írtam, valahol ott hagytam abba, hogy a világ dolgainak érzékelése és az érzelmek mögött is mentális koncepcióink állnak. A szerző a könyv következő fejezetében a téma fejlődéslélektani és biológiai hátterét fejtegeti tovább.

Read more »