A ló túloldalán, avagy mi a gond az önkiszolgáló vállalati képzési rendszerrel?

Felütötte a fejét a közelmúltban egy tendencia a nagyobb cégek egy részénél, vélhetően a vállalati IT rendszerekhez is integrált LMS-ek (Learning Management System) térhódításával párhuzamosan, ami pont arra jó, hogy a fürdővízzel a gyereket is kiöntsék. Megígértem Filep Laci kollégámnak-barátomnak, hogy írok róla egy eszmefuttatást, miután társalogtunk egy jót a témáról a minap.

Kezdjük onnan, ami még a ló innenső oldala, hogy évtizedeken át a munkatársakat és a vezetőket leginkább beutalták a képzésekre, senki nem kérdezte meg tőlük, hogy szándékukban áll-e azokon részt venni. A programoknak egy része valóban szükséges is volt, valamennyi közülük tetszett a résztvevőknek, és megint csak egy bizonyos hányad hasznosult a munkában. Aztán persze bőségesen akadtak olyan képzések is, amiket csak azért szenvedtek végig a beutaltak, mert kötelező volt, se nem jó, se nem hasznos. Így aztán nem feltétlenül alakult ki jó híre a céges fejtágításoknak, tisztelet a kivételnek.

Aztán a későbbiekben, ha nem is nagy számban, de elkezdtek megjelenni a változás kezdeményezői, kritikusabban gondolkodó és eredményorientáltabb felső vezetők, HR-esek és szolgáltatók képében, és igyekeztek belekombinálni a programjaikba néhány olyan alapvetést, ami az emberi lények tanulását szignifikánsan befolyásolja. Mondok néhány példát:

  • Önmagában egy darab oktatás vagy tréningalkalom szart se ér (illetve finomabban fogalmazva igen alacsony a hatásfoka), muszáj kitalálni egyéni szintű utánkövetést a beépítés támogatásához.
  • Segíteni kell megtalálni a tanultak relevanciáját az egyén életére, munkájára vonatkozóan, valamint facilitálni és utánkövetni a kipróbálást és a gyakorlást. Így van esélye a viselkedésváltozásnak.
  • Legalább egy minimális szintű nyitottság és motiváció nélkül nincs tanulás, tehát az önkéntességnek nagy jelentősége van. Az vegyen részt, akinek szándékában áll tanulni. Ily módon sok kidobott pénzt lehet megspórolni.
  • Az embernek igénye van az autonómiára, hogy minél nagyobb mértékben ő dönthessen a saját dolgaival kapcsolatban.
  • Ha valakire ráférne a fejlődés, de nem áll szándékában, akkor az nem egy képzési, hanem egy teljesítménymenedzsment probléma, amit még bármiféle képzés előtt kell megoldani.
  • A tanulás szempontjából nagyon hasznos, ha a segítség “just in time” érkezik, tehát pont akkor, amikor a probléma felmerül, és szüksége van rá az illetőnek, nem hat hónappal korábban egy tréningen. Ehhez passzol kiválóan egy mobiltelefonos mikrotanulási applikáció például. (A miénket, az Act2Manage-et már olyan vállalatok használták/használják hazai és/vagy nemzetközi szinten, mint például az Unicredit Bank, az Audi, a Cargolux, a Fundamenta, az Allianz, a K&H, a KPMG, a TESCO, a Valeo, a Harman, a BorgWarner, az MVM Csoport, stb., és ugyebár annak idején az első verzióját a Magyar Telekommal együttműködésben fejlesztettük egyáltalán ki, nem nekünk pattant ki a fejünkből, hanem ügyféligény volt arra, hogy kéne nekik egy ilyesmi app a vezetői tanulás “in-situ” támogatására.)

Így aztán az utóbbi évtizedben szaporodni kezdtek azok a vállalati képzési kezdeményezések, amelyek a fent felsorolt alapelvek egyikét-másikát már igyekeztek figyelembe venni. Érzésem szerint még mindig kisebbségben vannak, de azért évről évre bővül az arányuk, és ez nagyszerű.

Látunk azonban egy olyan trendet is, ami mögött a jó szándék is abszolút jelen van, például az egyéni szintű motivációk és autonómia iránti igény tiszteletben tartása, vagy a személyes felelősségvállalás felé terelés a saját fejlődéssel kapcsolatban. A HR készít egy képzési portfoliót, katalógust, elektronikus brosúrát, melyben felsorolja a vállalatnál igénybe vehető képzéseket az általuk elfogadott beszállítók ajánlatai alapján. Innen tudnak egy önkiszolgáló rendszer segítségével választani a vezetők és a beosztottak olyan programokat maguknak, amelyekre el szeretnének menni. Van, ahol konkrét keretösszegből gazdálkodhat a munkatárs/vezető. A HR pedig email üzeneteken keresztül kommunikálja a lehetőséget, esetleg többször is. Ez nagyon szimpatikusan hangzik, de a valóságban gyakran az történik, hogy az emberek ingerküszöbét nem nagyon érik el ezek az emailek, nem bogarásszák végig a katalógust, van ezer más elfoglaltságuk. Így aztán nem gyűlnek össze a csoportok, nem valósulnak meg a képzések, vagy időben halasztódnak még egy félévet, még egy évet. Ha valaki azonban, például egy lelkes HR-es vagy agilis menedzser elunja a töketlenkedést és elkezdi facilitálni a dolgot, akkor mégis lesz belőle valami.

Szóval a ló túloldalán a munkatársi fejlesztésnek az efféle teljes szabadjára engedése pont ugyanannyira kevéssé hatékony, vagy ad absurdum lehet még rosszabb is, mint a régi beutalásos, atyáskodó rendszer. Van azonban ennél értelmesebb köztes megoldás. Richard Thaler viselkedéstudós Cass Sunstein-nel írt Nudge című könyvében szabadságelvű paternalizmusnak hívja azt a módszert, ahol az egyén az érdekében álló szakszerű javaslatot kap a viselkedésre, akár alapbeállításként kezelve ezt az opciót, de ő maga dönthet arról, hogy él-e vele, vagy mást választ. Mi már több mint egy évtizede csináljuk ezt így a Tudatos Vezetés programoknál az ügyfeleinkkel. A HR és a felettesek kiválasztják azokat a középvezetőket és potenciális vezetői utánpótlásként számon tartott kollégákat, akik a következő évben hasznát vennék szerintük a programnak. Nekik ajánlják fel a részvétel lehetőségét, és akkor kell jelentkezniük, ha szeretnének jönni, és a következő hat hónapban a munkaterhelésük előreláthatóan megengedi. Ezzel a folyamattal az a szempont is érvényesül, hogy olyan témában költsék el a képzési büdzsét, amit a felettes vezetők az üzleti célok figyelembe vételével kiemelten fontosnak tartanak. De lehetne itt szó targoncavezetői tanfolyamról is, vagy akármi másról.

Nincsenek illúzióim azzal kapcsolatban, hogy egy blogpost majd visszaülteti a lóra a nagyvállalatokat, akik ebbe az irányba indultak el, de hátha elgondolkodtat néhány vezetőt vagy HR-est, akik segíthetnek értelmesebbé alakítani ezt a nagyon fontos vállalati folyamatot. Különösen olyan időkben, amikor a munkatársak megtartása elsődleges prioritássá alakult. A fizetéssel más is tud (és mostanában hajlandó is) versenyezni. Azonban a fejlődés lehetősége is vastagon ott van a megtartó tényezők között, és azt nem olyan egyszerű a konkurens munkáltatóknak lekopizni, mint húsz százalékot rádobni az ajánlatra.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Egy szakajtó menedzsment haiku című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál?című ekönyvét!

More blog posts:

Can mobile learning contribute to business results?

It’s always great to see when L&D professionals make an effort to find data-based evidence for the effectiveness of various training and development initiatives. One day, Fuse, a digital learning tool provider (no, not LMS, but a totally different approach) joined forces with the AI Center of University College London to work for Carpetright, an international retailer with 420 outlets and 3000 employees. They wanted to find out if digital learning results in measurable performance improvement in sales.

Read more »

Two reasons why goal setting often fails

Over the past twenty years I have had a chance to see hundreds of performance appraisal documents that had a goal setting section. An incredibly high proportion contained low quality, vague goals, such as “keep up with the good work” or “develop communication skills”. All these managers missed an opportunity to actually carry out their primary responsibilities: improve the work performance and output of their people, and help them grow.

Read more »