A ló túloldalán, avagy mi a gond az önkiszolgáló vállalati képzési rendszerrel?

Felütötte a fejét a közelmúltban egy tendencia a nagyobb cégek egy részénél, vélhetően a vállalati IT rendszerekhez is integrált LMS-ek (Learning Management System) térhódításával párhuzamosan, ami pont arra jó, hogy a fürdővízzel a gyereket is kiöntsék. Megígértem Filep Laci kollégámnak-barátomnak, hogy írok róla egy eszmefuttatást, miután társalogtunk egy jót a témáról a minap.

Kezdjük onnan, ami még a ló innenső oldala, hogy évtizedeken át a munkatársakat és a vezetőket leginkább beutalták a képzésekre, senki nem kérdezte meg tőlük, hogy szándékukban áll-e azokon részt venni. A programoknak egy része valóban szükséges is volt, valamennyi közülük tetszett a résztvevőknek, és megint csak egy bizonyos hányad hasznosult a munkában. Aztán persze bőségesen akadtak olyan képzések is, amiket csak azért szenvedtek végig a beutaltak, mert kötelező volt, se nem jó, se nem hasznos. Így aztán nem feltétlenül alakult ki jó híre a céges fejtágításoknak, tisztelet a kivételnek.

Aztán a későbbiekben, ha nem is nagy számban, de elkezdtek megjelenni a változás kezdeményezői, kritikusabban gondolkodó és eredményorientáltabb felső vezetők, HR-esek és szolgáltatók képében, és igyekeztek belekombinálni a programjaikba néhány olyan alapvetést, ami az emberi lények tanulását szignifikánsan befolyásolja. Mondok néhány példát:

  • Önmagában egy darab oktatás vagy tréningalkalom szart se ér (illetve finomabban fogalmazva igen alacsony a hatásfoka), muszáj kitalálni egyéni szintű utánkövetést a beépítés támogatásához.
  • Segíteni kell megtalálni a tanultak relevanciáját az egyén életére, munkájára vonatkozóan, valamint facilitálni és utánkövetni a kipróbálást és a gyakorlást. Így van esélye a viselkedésváltozásnak.
  • Legalább egy minimális szintű nyitottság és motiváció nélkül nincs tanulás, tehát az önkéntességnek nagy jelentősége van. Az vegyen részt, akinek szándékában áll tanulni. Ily módon sok kidobott pénzt lehet megspórolni.
  • Az embernek igénye van az autonómiára, hogy minél nagyobb mértékben ő dönthessen a saját dolgaival kapcsolatban.
  • Ha valakire ráférne a fejlődés, de nem áll szándékában, akkor az nem egy képzési, hanem egy teljesítménymenedzsment probléma, amit még bármiféle képzés előtt kell megoldani.
  • A tanulás szempontjából nagyon hasznos, ha a segítség “just in time” érkezik, tehát pont akkor, amikor a probléma felmerül, és szüksége van rá az illetőnek, nem hat hónappal korábban egy tréningen. Ehhez passzol kiválóan egy mobiltelefonos mikrotanulási applikáció például. (A miénket, az Act2Manage-et már olyan vállalatok használták/használják hazai és/vagy nemzetközi szinten, mint például az Unicredit Bank, az Audi, a Cargolux, a Fundamenta, az Allianz, a K&H, a KPMG, a TESCO, a Valeo, a Harman, a BorgWarner, az MVM Csoport, stb., és ugyebár annak idején az első verzióját a Magyar Telekommal együttműködésben fejlesztettük egyáltalán ki, nem nekünk pattant ki a fejünkből, hanem ügyféligény volt arra, hogy kéne nekik egy ilyesmi app a vezetői tanulás “in-situ” támogatására.)

Így aztán az utóbbi évtizedben szaporodni kezdtek azok a vállalati képzési kezdeményezések, amelyek a fent felsorolt alapelvek egyikét-másikát már igyekeztek figyelembe venni. Érzésem szerint még mindig kisebbségben vannak, de azért évről évre bővül az arányuk, és ez nagyszerű.

Látunk azonban egy olyan trendet is, ami mögött a jó szándék is abszolút jelen van, például az egyéni szintű motivációk és autonómia iránti igény tiszteletben tartása, vagy a személyes felelősségvállalás felé terelés a saját fejlődéssel kapcsolatban. A HR készít egy képzési portfoliót, katalógust, elektronikus brosúrát, melyben felsorolja a vállalatnál igénybe vehető képzéseket az általuk elfogadott beszállítók ajánlatai alapján. Innen tudnak egy önkiszolgáló rendszer segítségével választani a vezetők és a beosztottak olyan programokat maguknak, amelyekre el szeretnének menni. Van, ahol konkrét keretösszegből gazdálkodhat a munkatárs/vezető. A HR pedig email üzeneteken keresztül kommunikálja a lehetőséget, esetleg többször is. Ez nagyon szimpatikusan hangzik, de a valóságban gyakran az történik, hogy az emberek ingerküszöbét nem nagyon érik el ezek az emailek, nem bogarásszák végig a katalógust, van ezer más elfoglaltságuk. Így aztán nem gyűlnek össze a csoportok, nem valósulnak meg a képzések, vagy időben halasztódnak még egy félévet, még egy évet. Ha valaki azonban, például egy lelkes HR-es vagy agilis menedzser elunja a töketlenkedést és elkezdi facilitálni a dolgot, akkor mégis lesz belőle valami.

Szóval a ló túloldalán a munkatársi fejlesztésnek az efféle teljes szabadjára engedése pont ugyanannyira kevéssé hatékony, vagy ad absurdum lehet még rosszabb is, mint a régi beutalásos, atyáskodó rendszer. Van azonban ennél értelmesebb köztes megoldás. Richard Thaler viselkedéstudós Cass Sunstein-nel írt Nudge című könyvében szabadságelvű paternalizmusnak hívja azt a módszert, ahol az egyén az érdekében álló szakszerű javaslatot kap a viselkedésre, akár alapbeállításként kezelve ezt az opciót, de ő maga dönthet arról, hogy él-e vele, vagy mást választ. Mi már több mint egy évtizede csináljuk ezt így a Tudatos Vezetés programoknál az ügyfeleinkkel. A HR és a felettesek kiválasztják azokat a középvezetőket és potenciális vezetői utánpótlásként számon tartott kollégákat, akik a következő évben hasznát vennék szerintük a programnak. Nekik ajánlják fel a részvétel lehetőségét, és akkor kell jelentkezniük, ha szeretnének jönni, és a következő hat hónapban a munkaterhelésük előreláthatóan megengedi. Ezzel a folyamattal az a szempont is érvényesül, hogy olyan témában költsék el a képzési büdzsét, amit a felettes vezetők az üzleti célok figyelembe vételével kiemelten fontosnak tartanak. De lehetne itt szó targoncavezetői tanfolyamról is, vagy akármi másról.

Nincsenek illúzióim azzal kapcsolatban, hogy egy blogpost majd visszaülteti a lóra a nagyvállalatokat, akik ebbe az irányba indultak el, de hátha elgondolkodtat néhány vezetőt vagy HR-est, akik segíthetnek értelmesebbé alakítani ezt a nagyon fontos vállalati folyamatot. Különösen olyan időkben, amikor a munkatársak megtartása elsődleges prioritássá alakult. A fizetéssel más is tud (és mostanában hajlandó is) versenyezni. Azonban a fejlődés lehetősége is vastagon ott van a megtartó tényezők között, és azt nem olyan egyszerű a konkurens munkáltatóknak lekopizni, mint húsz százalékot rádobni az ajánlatra.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Egy szakajtó menedzsment haiku című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál?című ekönyvét!

More blog posts:

A közösségi média algoritmusok kinyírják a blogolást?

Sose gondoltam, hogy egyszer azon fogok töprengeni, érdemes-e folytatni a blogolást, pláne nem a Tudatos Vezetés blog közelgő tizedik születésnapja előtt pár hónappal. A Google mellett főleg a Facebook, de kisebb mértékben a LinkedIn is hosszú éveken át nagy segítségemre volt a forgalomterelésben, hálás köszönet érte. Szimbiózisban éltek a tartalomkészítők és az ingyenes közösségi média szolgáltatók, hiszen attól érdekes egy hírfolyam, hogy vannak benne értékes tartalmak.

Read more »

Út a hülyeségtől hülyeségig, és a magabiztosságtól magabiztosságig

Borozgattunk és beszélgettünk a hétvégén egy nagy tapasztalatú fejlesztőmérnök cimborámmal, és szóba került egyik kedvenc témám, amivel kapcsolatban Besenyő Pista bácsi alkotott anno maradandót felejthetetlen előadásában: hogy “mi hülyeség és mi nem az”. Barátom rávilágított, hogy érdemes csínján bánni a magas lóról hülyeségnek minősítéssel, hiszen könnyen lehet, hogy elég szűk vonatkoztatási rendszerhez képest tűnik valami hülyeségnek. Valóban, igen gyakran előfordul, hogy tudás-, ismeret- vagy tapasztalathiány van a háttérben, vagy egyszerűen csak a beszélő nézőpontjából nincs értelme valaminek.

Read more »

Mi mindent kaptam a TEDxEgertől?

Bár már sok éve nézegetek TED videókat, még csak most szombaton estem át a TED-tűzkeresztségen. Ez persze nem volt véletlen, valahogy eddig nem szántam rá magam, hogy egy egész délutánon keresztül előadásokat hallgassak, még akkor sem, ha több hazai rendezésű esemény szervezői és előadói között jó pár régi ismerősöm, kollégám is feltűnt már. Az előadásokkal ugyanis nem mondhatnám, hogy felhőtlen lenne a viszonyom. Életem során az előadásokon töltött nem kevés időm 95%-ában halálra untam magam.

Read more »