A ló túloldalán, avagy mi a gond az önkiszolgáló vállalati képzési rendszerrel?

Felütötte a fejét a közelmúltban egy tendencia a nagyobb cégek egy részénél, vélhetően a vállalati IT rendszerekhez is integrált LMS-ek (Learning Management System) térhódításával párhuzamosan, ami pont arra jó, hogy a fürdővízzel a gyereket is kiöntsék. Megígértem Filep Laci kollégámnak-barátomnak, hogy írok róla egy eszmefuttatást, miután társalogtunk egy jót a témáról a minap.

Kezdjük onnan, ami még a ló innenső oldala, hogy évtizedeken át a munkatársakat és a vezetőket leginkább beutalták a képzésekre, senki nem kérdezte meg tőlük, hogy szándékukban áll-e azokon részt venni. A programoknak egy része valóban szükséges is volt, valamennyi közülük tetszett a résztvevőknek, és megint csak egy bizonyos hányad hasznosult a munkában. Aztán persze bőségesen akadtak olyan képzések is, amiket csak azért szenvedtek végig a beutaltak, mert kötelező volt, se nem jó, se nem hasznos. Így aztán nem feltétlenül alakult ki jó híre a céges fejtágításoknak, tisztelet a kivételnek.

Aztán a későbbiekben, ha nem is nagy számban, de elkezdtek megjelenni a változás kezdeményezői, kritikusabban gondolkodó és eredményorientáltabb felső vezetők, HR-esek és szolgáltatók képében, és igyekeztek belekombinálni a programjaikba néhány olyan alapvetést, ami az emberi lények tanulását szignifikánsan befolyásolja. Mondok néhány példát:

  • Önmagában egy darab oktatás vagy tréningalkalom szart se ér (illetve finomabban fogalmazva igen alacsony a hatásfoka), muszáj kitalálni egyéni szintű utánkövetést a beépítés támogatásához.
  • Segíteni kell megtalálni a tanultak relevanciáját az egyén életére, munkájára vonatkozóan, valamint facilitálni és utánkövetni a kipróbálást és a gyakorlást. Így van esélye a viselkedésváltozásnak.
  • Legalább egy minimális szintű nyitottság és motiváció nélkül nincs tanulás, tehát az önkéntességnek nagy jelentősége van. Az vegyen részt, akinek szándékában áll tanulni. Ily módon sok kidobott pénzt lehet megspórolni.
  • Az embernek igénye van az autonómiára, hogy minél nagyobb mértékben ő dönthessen a saját dolgaival kapcsolatban.
  • Ha valakire ráférne a fejlődés, de nem áll szándékában, akkor az nem egy képzési, hanem egy teljesítménymenedzsment probléma, amit még bármiféle képzés előtt kell megoldani.
  • A tanulás szempontjából nagyon hasznos, ha a segítség “just in time” érkezik, tehát pont akkor, amikor a probléma felmerül, és szüksége van rá az illetőnek, nem hat hónappal korábban egy tréningen. Ehhez passzol kiválóan egy mobiltelefonos mikrotanulási applikáció például. (A miénket, az Act2Manage-et már olyan vállalatok használták/használják hazai és/vagy nemzetközi szinten, mint például az Unicredit Bank, az Audi, a Cargolux, a Fundamenta, az Allianz, a K&H, a KPMG, a TESCO, a Valeo, a Harman, a BorgWarner, az MVM Csoport, stb., és ugyebár annak idején az első verzióját a Magyar Telekommal együttműködésben fejlesztettük egyáltalán ki, nem nekünk pattant ki a fejünkből, hanem ügyféligény volt arra, hogy kéne nekik egy ilyesmi app a vezetői tanulás “in-situ” támogatására.)

Így aztán az utóbbi évtizedben szaporodni kezdtek azok a vállalati képzési kezdeményezések, amelyek a fent felsorolt alapelvek egyikét-másikát már igyekeztek figyelembe venni. Érzésem szerint még mindig kisebbségben vannak, de azért évről évre bővül az arányuk, és ez nagyszerű.

Látunk azonban egy olyan trendet is, ami mögött a jó szándék is abszolút jelen van, például az egyéni szintű motivációk és autonómia iránti igény tiszteletben tartása, vagy a személyes felelősségvállalás felé terelés a saját fejlődéssel kapcsolatban. A HR készít egy képzési portfoliót, katalógust, elektronikus brosúrát, melyben felsorolja a vállalatnál igénybe vehető képzéseket az általuk elfogadott beszállítók ajánlatai alapján. Innen tudnak egy önkiszolgáló rendszer segítségével választani a vezetők és a beosztottak olyan programokat maguknak, amelyekre el szeretnének menni. Van, ahol konkrét keretösszegből gazdálkodhat a munkatárs/vezető. A HR pedig email üzeneteken keresztül kommunikálja a lehetőséget, esetleg többször is. Ez nagyon szimpatikusan hangzik, de a valóságban gyakran az történik, hogy az emberek ingerküszöbét nem nagyon érik el ezek az emailek, nem bogarásszák végig a katalógust, van ezer más elfoglaltságuk. Így aztán nem gyűlnek össze a csoportok, nem valósulnak meg a képzések, vagy időben halasztódnak még egy félévet, még egy évet. Ha valaki azonban, például egy lelkes HR-es vagy agilis menedzser elunja a töketlenkedést és elkezdi facilitálni a dolgot, akkor mégis lesz belőle valami.

Szóval a ló túloldalán a munkatársi fejlesztésnek az efféle teljes szabadjára engedése pont ugyanannyira kevéssé hatékony, vagy ad absurdum lehet még rosszabb is, mint a régi beutalásos, atyáskodó rendszer. Van azonban ennél értelmesebb köztes megoldás. Richard Thaler viselkedéstudós Cass Sunstein-nel írt Nudge című könyvében szabadságelvű paternalizmusnak hívja azt a módszert, ahol az egyén az érdekében álló szakszerű javaslatot kap a viselkedésre, akár alapbeállításként kezelve ezt az opciót, de ő maga dönthet arról, hogy él-e vele, vagy mást választ. Mi már több mint egy évtizede csináljuk ezt így a Tudatos Vezetés programoknál az ügyfeleinkkel. A HR és a felettesek kiválasztják azokat a középvezetőket és potenciális vezetői utánpótlásként számon tartott kollégákat, akik a következő évben hasznát vennék szerintük a programnak. Nekik ajánlják fel a részvétel lehetőségét, és akkor kell jelentkezniük, ha szeretnének jönni, és a következő hat hónapban a munkaterhelésük előreláthatóan megengedi. Ezzel a folyamattal az a szempont is érvényesül, hogy olyan témában költsék el a képzési büdzsét, amit a felettes vezetők az üzleti célok figyelembe vételével kiemelten fontosnak tartanak. De lehetne itt szó targoncavezetői tanfolyamról is, vagy akármi másról.

Nincsenek illúzióim azzal kapcsolatban, hogy egy blogpost majd visszaülteti a lóra a nagyvállalatokat, akik ebbe az irányba indultak el, de hátha elgondolkodtat néhány vezetőt vagy HR-est, akik segíthetnek értelmesebbé alakítani ezt a nagyon fontos vállalati folyamatot. Különösen olyan időkben, amikor a munkatársak megtartása elsődleges prioritássá alakult. A fizetéssel más is tud (és mostanában hajlandó is) versenyezni. Azonban a fejlődés lehetősége is vastagon ott van a megtartó tényezők között, és azt nem olyan egyszerű a konkurens munkáltatóknak lekopizni, mint húsz százalékot rádobni az ajánlatra.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Egy szakajtó menedzsment haiku című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál?című ekönyvét!

More blog posts:

A te felelősséged, amit beviszel a munkahelyre

Nemrég találkoztam egy indianai egészségügyi szolgáltató ajtaján lefényképezett felirattal, ami az oda belépőket figyelmeztette (szabad fordításban): “Kérjük vállalj felelősséget az energiákért, amiket ide behozol! A szavaid számítanak. A viselkedésed számít.

Read more »

Lesz-e vajon hómofisz-áttörés hosszabb távon?

Amikor első gyermekünk született, akkor hallottam egy jópofa dumát, miszerint három dolgot csinál egy pici baba: eszik, alszik és hasonlít. Amikor pedig először tapasztalhattuk meg életünkben ezt a tavaszi karanténosdit, a gondolataikat publikusan megosztók egy dolgot csináltak főállásban: jóslatokba bocsátkoztak.

Read more »

Tuti önkontroll-támogató stratégiák

Úgy tűnik, hogy ha nyár, akkor a viselkedéstudománynak van szezonja nálam, legalábbis tavaly is és az idén is erre kanyarodott az érdeklődésem 25 fok felett. A LinkedIn-en és a Tudatos Vezetés Facebook csoportban indítottam egy szösszenet-sorozatot a kognitív torzításokról (legutóbbi például a veszteségkerülésről szólt, ami lentebb fontos szerepet kap), valamint nemrég blogbejegyzést írtam saját magunk megzabolázásának négyféle módjáról, valamint a túlzott magabiztosságról, Richard Thaler viselkedési közgazdász Nudge című könyve alapján.

Read more »