A közösségi média algoritmusok kinyírják a blogolást?

Sose gondoltam, hogy egyszer azon fogok töprengeni, érdemes-e folytatni a blogolást, pláne nem a Tudatos Vezetés blog közelgő tizedik születésnapja előtt pár hónappal. A Google mellett főleg a Facebook, de kisebb mértékben a LinkedIn is hosszú éveken át nagy segítségemre volt a forgalomterelésben, hálás köszönet érte. Szimbiózisban éltek a tartalomkészítők és az ingyenes közösségi média szolgáltatók, hiszen attól érdekes egy hírfolyam, hogy vannak benne értékes tartalmak.

Persze a családi fényképek, az ételfotók, a macskák és a poénok adják a nagy közös tartalomgyártás gerincét, de színesítették a fogyasztói élményt a linkek formájában megosztott cikkek és videók is. Lehetett gyűjtögetni a követőket, és egyre több emberhez eljuttatni az üzeneteinket. Aki pedig üzleti célból feltétlenül nagyobb elérést akart produkálni, azoknak ott volt a hirdetés lehetősége, egyébként korrektnek tűnő árakon.

Becslésem szerint úgy másfél évvel ezelőtt a helyzet kezdett drasztikusan megváltozni. Természetesen értem, hogy üzleti és nem jótékonysági vállalkozásokról van szó, akik felé egyre növekvő mértékű eredményességi elvárásokat támasztanak a tulajdonosaik. A potmétert azonban jelentősen eltolták abba az irányba, hogy gyakorlatilag alig lehet eljuttatni a tartalmakat hirdetési büdzsé nélkül az érdeklődőkhöz. Úgy kell ezt elképzelni, hogy hiába van például a Tudatos Vezetés oldalnak kétezer követője a Facebookon, akik önszántukból nyilatkoztak úgy, hogy érdeklik őket az oldal megosztásai, manapság jellemzően csak a 15-20 százalékuk üzenőfalára kerül ki a friss blogpost, amit közzéteszek. Ha nincs hirdetés, az algoritmus behúzza a kéziféket. A LinkedIn pedig magánszemélyként sem juttatta el szinte soha a teljes kapcsolatrendszeremhez a megosztott linkeket, ott is olyan 30-40 százalék a jellemző arány. Mindezek a hatások azt eredményezték, hogy a nagyjából 8 éven át tartó dinamikus forgalomnövekedés a Tudatos Vezetés blogon visszafordult, és másfél év alatt kábé oda süllyedt, ahol az első évben volt. Van törzsközönség, akiknek nagyon örülök, de felettébb sajnálom, hogy másokhoz nem nagyon jutnak el az írások.

Állítólag a Viagrát is véletlenül találták fel, amikor más betegség gyógyításához teszteltek hatóanyagot. Én is véletlenül bukkantam rá arra, hogy a LinkedIn-en az egybekezdésnyi, tartalmasabb szösszenetekkel lényegesen nagyobb, esetenként brutálisan szélesebb eléréseket lehet produkálni. Számottevően kisebb erőfeszítéssel jóval nagyobb az időbefektetés megtérülése. Miért írjak alaposabb postokat a fióknak? Na jó, nem a fióknak írom, de egyszerűen nem tudom eljuttatni, csak a korábbi érdeklődők töredékének.

Persze biztos nem fogom kibírni, hogy tanítási és közlésvágyamat tízsoros vakkantásokban éljem ki, főleg hogy abban a terjedelemben nincs lehetőség több oldalról megmutatni egy-egy témát, kiegyensúlyozott módon értekezni róla. Addig viszont, amíg nem látok jobb megoldást, valószínűleg ritkábbak lesznek az eddigieknél a blogbejegyzések, és gyakoribbak a LinkedIn-en, sima post formájában közzétett szösszenetek. Akit érdekel, jöjjön oda és nézze meg, miről van szó. Igyekszem a terjedelmi korlátok adta lehetőségeken belül tartani azt a szintet, amit itt a blogon (legyen az bármilyen alacsony vagy magas).

More blog posts:

What’s wrong with a “bring the solution, not the problem” attitude?

It is quite understandable that we don’t want our colleagues to keep complaining to us about problems and not take responsibility for the solution. But if we expect them to come to us only when they have the solution as well, they may be afraid to tell us and withhold problems that we should be aware of. Fortunately, it’s not that difficult to avoid the constant whining by creating a safe environment for colleagues to feel free to tell us their problems and bad news:

Read more »

Minden nagyszerű dolog tákolással indul, csak nem ott fejeződik be

Megfigyelésem szerint van néhány igen elterjedt gyakorlat és tévhit, ami megakadályozza az embereket abban, hogy nagyszerű dolgokat hozzanak létre. Az egyik ilyen az igénytelenség, melynek megnyilvánulásaként még azokat az egyszerű feladatokat is szarul végzik el, amit nem sokkal több erőfeszítéssel vagy gondolkodással egészen jól meg lehetne csinálni. Mindenki találkozott már a “jóvanazúgy” jelenség tipikus megnyilvánulásaival. Ennek a skálának a másik pólusán helyezkedik el az az attitűd, hogy rögtön világszínvonalút szeretnénk létrehozni, az viszont sajnos nemigen reális. Azok, akik erre képessé váltak, legyen szó technológiáról, üzletről, sportról vagy művészetekről, évtized(ek)ben mérhető gyakorlással, kísérletezéssel, közbülső mérföldkövekkel, irányváltásokkal, újbóli nekifutásokkal, kapcsolatok építésével, szerencsés eseményekkel (amiket persze részben maguk tettek lehetővé) és kitartó munkálkodással jutottak el odáig. Csak erről nem mindig szól a fáma, illetve nem látszik, mi van a jéghegy csúcsa alatt.

Read more »

Why is there little learning when coaching others?

Listening is a very powerful tool for a good manager. A good coach does not give advice, only asks questions. Coaching mindset, operating with questions, is essential to be a successful manager. All sound pretty good, in theory, but I don’t share that view honestly. I do agree that it is very annoying to be an asshole who has answers for all the questions, even to those ones that have not been raised. On the other hand, going by questions alone leaves little room to develop others. Let’s think about it…

Read more »