Mint minden túl jól hangzó mondás, ez is hordoz magában kérdőjeleket. Az egyik ilyen, hogy a kijelentés azt a hamis feltételezést hordozhatja, hogy komfortzónánkból kilépve mindig csodák fognak bennünket érni. Ez pedig nem igaz. Jobb esetben csak annyi történik, mint ami velem annak idején a vitorlásvezető képzésen vagy a búvártanfolyamon. Mindkét esetben kiléptem a komfortzónámból a jelentkezéssel és a képzésen való részvétellel, és a közepén jöttem rá, hogy nekem az a csodálatos vitorlázás, amikor valaki más vezeti a hajót, én meg rozéfröccsöt iszogatok, a búvárkodást pedig sokkal szívesebben cserélem tengerparti heverésre és a tájban való gyönyörködésre. Nem is vizsgáztam le egyikből se. Rosszabb esetben a komfortzónából kilépés akár sérüléseket is okozhat, fizikaiakat és lelkieket egyaránt. Ezzel minden edzőnek, trénernek, coachnak és vezetőnek tisztában kell lennie.
A másik hamis feltételezés lehet, hogy a csodák és a nagy eredmények minden esetben annak az eredményei, hogy kiléptünk a komfortzónánkból. Persze a zóna nem egy vékony vonal, hanem egy terület. Attól senki nem fog elérni sikert vagy tanulást, hogy chipset zabál a valóságshow előtt (ezt én passzív zónának nevezném). A kilépés azonban a zóna túlfelén értelmezendő. Szerintem viszont a zóna innenső oldalán vagy közepén is szépen fokozatosan csodákat lehet elérni, a belső ellenállást pedig eredményesebben lehet leküzdeni, ha mindig csak egy kicsit kell feljebb rakni a lécet. Nem kell azonnal egyórás döglesztő edzésre menni a fitness-díszpintyek közé. Lehet egy fél órát sétálni, vagy otthon kalimpálni ugyanennyit. Ha kitartóan nyomatjuk, elkerülhetetlen a fejlődés. A komfortzónánk pedig észrevétlenül kiterjeszkedik. Már nem akkora erőfeszítés elmenni edzésre. Később simán végigcsináljuk, amit el se tudtunk volna magunkról képzelni. Pár hónap alatt bámulatosan fejlődünk, pedig sose léptük át a komfortzónánk külső határát.
A munkában is megtapasztalhatjuk, hogy az irreálisnak érzett célok, vagy olyan gondolkodás, amire a másik fél még nincs készen, egyértelműen demotiválóak az illető számára. Tiltakozást, ellenkezést, szabotálást váltanak ki. Sokan ilyenkor magas lóról beszélve felhívják a másik figyelmét arra, hogy amott történnek majd a csodák a túloldalon. Szerintem nem ez a célravezető. Lépésről lépésre érdemes közelíteni, olyan ugrásokkal, ami a másik felet a komfortzóna széle felé tereli, de nem stresszeljük rögtön olyannal, ami számára túl sok vagy túl korai.
Nem akarom azt állítani, hogy alkalmanként nem működik a mély vízbe dobás, igenis működhet. De ne gondoljuk, hogy mindig, minden helyzetben, mindenkivel ez a célravezető, bármilyen meggyőzőnek is néz ki egy ábra.
ACT2MANAGE podcast
Ha van kedved, hallgasd meg a témáról a beszélgetést a Mihülyeség Minemaz podcastunkban:
