Vezetőkhöz méltó és nem méltó hozzáállás elakadások esetén

Már többször írtam arról, hogy nem a titulus határozza meg, ki vezető és ki nem az, hanem a viselkedés. Annak idején még egy csodás haikut is elkövettem erről tizenhét szótagban, ami a következőképp szól, a három sort kiegyenesítve: “A vezetés az viselkedés és szerep, nem pozíció.”

Tök mindegy, mi van az illetőnek a névjegykártyáján (tényleg, van még bárkinek ilyen papírdarabja???), ha a cselekedetei inkább szobanövényhez teszik kísértetiesen hasonlóvá.

A munkahelyi mindennapjainkban, függetlenül a pozíciónktól, esélyes, hogy alkalmanként akadályokba ütközünk. Az is elég gyakori, hogy ezek a problémák ismétlődnek, és persze maguktól nem szívódnak fel. Nem ritkán látom-hallom ilyenkor, hogy egy középvezetőt, sőt akár egy felső szintű vezetőt sem jellemez konstruktív, megoldás-orientált hozzáállás. Panaszkodnak a beosztottaikra, kollégáikra, feletteseikre, beszállítóikra. Őket minősítik, a személyükkel vannak elfoglalva. Írnak egy darab emailt, és sérelmezik, hogy nem kapnak rá választ. Felemelik egyszer a telefont, és csodálkoznak, hogy nem működik varázspálcaként. Nem tesznek semmit, és elvárják, hogy ki mindenki másnak kéne észrevennie a problémát és azt megoldania.

Aki tényleg vezetőként lép fel, az lehajol a szemétért, felveszi és bedobja a kukába, ha nincs ott senki. Figyelmezteti, aki eldobta, hogy máskor ne tegye. Intéz egy kukát a helyiségbe, ha nincs. Ha máskor is szemtanúja a szemetelésnek, újra és újra veszi a fáradságot, hogy szóljon érte. Amennyiben rajta túlmutató döntések szükségesek, igyekszik meggyőzni a feletteseit vagy más területek vezetőit arról, hogy hozzák meg azokat a döntéseket. Ha kell, gyűjt még maga köré támogatókat.

Egy vezetőtől elvárható, hogy ne csak a problémát vesse fel, hanem tárja fel a helyzetet alaposabban. Gondolja át a megoldási lehetőségeket. Kérjen segítséget a munkatársaitól, vezető kollégáitól, ha nincs ötlete. Ha az ő hatásköre, akkor tegye le a voksát valamelyik mellett és vágjon bele a megvalósításba. Verbuváljon csapatot hozzá. Ha kiderül, hogy mégse jó az irány, korrigálja azt. Ha felsőbb szintű jóváhagyás kell, tegyen javaslatot, készítse elő a döntést. Ahelyett, hogy várná, mikor fogja végre a főnöke felvenni egy problémás ügyben a beszállítóval vagy a saját felettesével a kapcsolatot, ad absurdum írja meg a levelet ő, amit aztán a főnökének már csak át kell olvasni, esetleg minimálisan módosítani, és már küldheti is. Gyorsítsa a folyamatokat mindazokkal az eszközökkel, amelyekkel rendelkezik. Ahogy több és több tapasztalatot és bölcsességet halmoz fel, egyre jobban fogja érezni, mikor kell hátralépni egy csapatban, és mikor előre. Amikor beleszartak a ventilátorba, akkor az előrelépésnek van itt az ideje, ha vonzó a fekália-orkán, ha nem.

Aki csak rinyál, széttárja a kezét és másoktól várja a csodatevést, azt én semmiképp nem nevezném vezetőnek.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Egy szakajtó menedzsment haiku című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál?című ekönyvét!

More blog posts:

A ló túloldalán, avagy mi a gond az önkiszolgáló vállalati képzési rendszerrel?

Felütötte a fejét a közelmúltban egy tendencia a nagyobb cégek egy részénél, vélhetően a vállalati IT rendszerekhez is integrált LMS-ek (Learning Management System) térhódításával párhuzamosan, ami pont arra jó, hogy a fürdővízzel a gyereket is kiöntsék. Megígértem Filep Laci kollégámnak-barátomnak, hogy írok róla egy eszmefuttatást, miután társalogtunk egy jót a témáról a minap.

Read more »

Miért nem szeretünk tanulni? – 2. rész: a munkahely

A poszt első részében egy picit más szemszögből is ránéztünk arra, hogyan öli ki belőlünk az iskola a tanulás iránti vágyat, hogyan válnak a gyerekeink a branding eszközévé. Gondolhatnánk, hogy oké-oké, túl kell élni és kész. Akár lehetne, csakhogy az iskola befejeztével nincs vége a megpróbáltatásainknak.

Read more »

Hogyan segítheted elő, hogy a beváljon az új csapattag?

Manapság egyre több vezető érti meg, mennyire fontos a munkatársak megtartása, nemcsak azoknál, akik régebben velük dolgoznak, hanem az újonnan érkezetteknél is. Rájöttek, mekkora macera, idő és költség újrakezdeni a keresést, ha emberünk nem válik be a próbaidőben, és az is egyre jobban fáj, hogy valakinek addig is végeznie kell azt a munkát, amin az idejekorán elküldött/lepattanó kolléga ténykedett volna, vagy ha új tevékenységekről van szó, azok elkezdése még tovább fog csúszni.

Read more »