Van-e értelme manapság a személyes évtervezésnek?

Annak ellenére, hogy jópár éve lelkes gyakorlója és propagálója vagyok a december végén aktuális személyes évértékelésnek és évtervezésnek, az idén felmerült bennem, hogy egy ilyen bizonytalan és nehezen kiszámítható időszakban mennyi értelme van egyáltalán ennek az egésznek. Lehet, hogy le se töltöm az aktuális doksit, lamentáltam.

Érzésre ugyanis úgy tűnt nekem ez az év, hogy suhantam az űrhajóban ki tudja hova, a gombokhoz nem nyúltam, de a disznókat azért becsülettel igyekeztem megetetetni. Közben pislogtam kifelé az ablakon, és amikor oda sikerült férkőzni végre a botkormányhoz, akkor próbáltam tekergetni legjobb tudásom szerint, alkalmazkodva a folyamatosan változó körülményekhez és lehetőségekhez. Szóval a feeling végképp nem az volt, hogy tudatosan és tervezetten masírozok az utamon.

De kíváncsi lettem arra, hogy vajon a tavaly decemberben összerakott éves tervem tényszerűen is alátámasztja-e az érzést, hogy kuka volt az egész, úgy ahogy van. Eszembe jutott az “impact bias” nevű kognitív torzítás, ami szerint a pozitív és a negatív dolgokkal kapcsolatban is hajlamosak vagyunk túlértékelni a hatásuk mértékét és időtartamát. Csak hogy két példát mondjak rá: egy új tárgy megszerzése, amire vágyakozunk, kevesebb örömet fog okozni, mint ahogy gondoljuk, és hamarabb beleszürkül a természetességbe, mint remélnénk. De ugyanígy egy pocsék változás az életünkben sem húz le minket érzelmileg annyira és olyan sokáig, mint amennyire tartunk tőle.

Szóval előkapartam a legutóbbi évrendező munkafüzetet, és azt találtam benne, hogy egyáltalán nem mondható teljes körűnek a pusztítás, amit a vírus a terveimben végzett. Amire végképp nem gondoltam volna, hogy az üzleti célkitűzések egész jól teljesülnek végül, igaz, ehhez kellett egy padlógázas ősz és egy erős évindulás, elválasztva persze egy fos középső 5 hónappal. Aztán azt is láttam, hogy a tanulással, az írással, a nyárral, a sportolással és a szűkebb családdal kapcsolatban megfogalmazott tervek is nagyrészt megvalósultak, részben túl is teljesültek. Amik a legkevésbé jöttek össze, azok a társas és kultúr programok, valamint az utazási tervek értelemszerűen. De ha fair szeretnék lenni, akkor azt is látom a naptárból, hogy az év első két és fél hónapjában azért még voltak ilyenek, a nyári két és fél hónapban pedig sor került jó néhány kisebb létszámú magán és céges társas programra is. Szóval mégiscsak volt 5 olyan hónapunk a 12-ből, amikor nem nullázódtak le a tervek ezeken a területeken sem. Ami ment még a levesbe, az néhány céges fejlesztés, amiket elhalasztottunk későbbre. Szóval durván összefoglalva, a tervek fele megvalósult, negyede részben, és a fennmaradó negyede lett kuka.

Úgyhogy arra jutottam, hogy mégis csak letöltöm azt a munkafüzetet, és 2020 decemberében is átgondolom, mire szeretnék fókuszálni jövőre. Nyilván azzal a tudattal, hogy a jövő év első felében még több szempontból hátra lesz kötözve a kezünk, de azzal a reménnyel, hogy fokozatosan egyre kevésbé. 2021-ben is lesznek dolgok, amik elsősorban rajtunk múlnak, aztán olyanok is, amelyekre tudunk valamennyi hatást gyakorolni, és persze fogalmunk sincs róla, hogy kedvezőtlen esetben mekkora élőlény szarik bele a orcánk előtt felállított, szélturbina méretű ventilátorba. Tehát kellő szerénységgel most is érdemes azért konkretizálni a céljainkat, aztán majd kiderül, mire kapunk abból lehetőséget. Legalábbis ez lett a saját konklúzióm.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

More blog posts:

Lesz-e vajon hómofisz-áttörés hosszabb távon?

Amikor első gyermekünk született, akkor hallottam egy jópofa dumát, miszerint három dolgot csinál egy pici baba: eszik, alszik és hasonlít. Amikor pedig először tapasztalhattuk meg életünkben ezt a tavaszi karanténosdit, a gondolataikat publikusan megosztók egy dolgot csináltak főállásban: jóslatokba bocsátkoztak.

Read more »

Tuti önkontroll-támogató stratégiák

Úgy tűnik, hogy ha nyár, akkor a viselkedéstudománynak van szezonja nálam, legalábbis tavaly is és az idén is erre kanyarodott az érdeklődésem 25 fok felett. A LinkedIn-en és a Tudatos Vezetés Facebook csoportban indítottam egy szösszenet-sorozatot a kognitív torzításokról (legutóbbi például a veszteségkerülésről szólt, ami lentebb fontos szerepet kap), valamint nemrég blogbejegyzést írtam saját magunk megzabolázásának négyféle módjáról, valamint a túlzott magabiztosságról, Richard Thaler viselkedési közgazdász Nudge című könyve alapján.

Read more »

A túlzott magabiztosságról, avagy mindannyian átlag felettiek vagyunk

Legalábbis azt gondoljuk magunkról, tisztelet a kivételnek. Pedig nem kell hozzá túl komoly matematikai felkészültség, hogy belássuk: ez lehetetlen. Richard Thaler, a viselkedési közgazdaságtan egyik nagy spílere, Nudge (2008) című alapművében egy nagy kupac kutatást lapátolt össze arra vonatkozóan, hogy az emberek többsége túlértékeli esélyeit és saját magát egy csomó témában.

Read more »

Stay updated!

Subscribe to our newsletter!