Valóban a munkavállalók lennének a legfontosabbak a cégek számára?

A jelenlegi helyzetben még divatosabb lett annak a hangoztatása, hogy a munkavállalók a legfontosabbak a cégek számára. Ha a nagy szőrös branding rizsa mögé nézünk, azt tapasztalhatjuk, hogy mégsem bántak úgy velük, ahogyan a legfontosabb értékükkel kellene.

Azt hiszem, hogy a cégek nem úgy értik ezt, ahogy mondják. A vállalatot gazdagító érték ugyanis a kollégák újításaiban, a kapcsolatteremtési készségekben, a szisztematikus végrehajtásban vagy épp a jó ítélőképességben rejlik. Az ezekhez hasonló apróságok azok, melyek annyira értékesek egy munkavállalóban, hogy egyúttal a legnagyobb értékét is jelentik a vállalat számára. Ha egy munkatárs távozik, magával viszi a tehetségét, az összes tudását és készségét, gyakran egyenesen a konkurenciához. Éppen emiatt olyan értékes dolgok ezek.

Ugyanakkor nem hiszem, hogy a munkánk minden területén tele vagyunk kreatív ötletekkel, innovatívak, lendületesek vagy szívósak lennénk. Vannak olyan feladatok, amikben alig tudunk előrukkolni egy középsz@r megoldással. 🙂  Talán nem lövök mellé, ha azt mondom, hogy ezek nem annyira értékesek a vállalat számára. Olyan járulékos rossz-szerűek. Ezért én úgy pontosítanám a mondást, hogy:

az emberek erősségei a cég legnagyobb értékei.

Ha a cég érdeke, a saját érdekeink és a vevőink érdekei is azt diktálják, hogy a munkánk során az erősségeinket használjuk, akkor miért van az, hogy a menedzsment mégis megdöbbentően gyenge munkát végez az alkalmazottak egyedi erősségeinek hasznosításban?

Két lehetséges magyarázat is adható erre:

  1. Sokat emlegetik, díjazzák az alkalmazottaikkal felszínesen törődő cégeket, az “év munkahelyeit”, de amikor ezekről beszélnek, leginkább a szociális programok, a kedvező juttatások és az etikus magatartás kerülnek szóba. Általánosságban beszélnek róluk, de arról szó sincs, hogy a vállalatok őszintén odafigyelnének az alkalmazottaikra, tudatosan segítenék őket az erősségeik használatában. A cégek nem erről híresek. Úgy tűnik, mintha bíznának munkavállalóikban, hiszen összecsapnak számukra valami visszajelzésnek álcázott értékelés-szerű fikázást, tanítgatják őket, de az igazi érdekük valójában az ügyfeleik kiszolgálása. Így hát a kollégák erősségei csupán érintőleges fontossággal bírnak. Van, hogy fontosak, van, hogy kevésbé azok.
  2. Sajnos a munkavállalóknak sincs sok ötlete arra, hogy hogyan vegyék át az irányítást az erősségeik felett, így azt sem tudják, hogyan aknázzák ki azokat. Pontosabban fogalmazva, van pár dolog, amit nem tudnak kezelni:
  • Az emberek nem ismerik fel az erősségeiket és a gyengeségeiket. Még ha töltöttek is ki valamilyen személyiségtesztet, akkor sem tudják igazán jól beazonosítani, hogy milyen tevékenységek erősítik őket és melyek nem. Leggyakrabban felszínes fogalmakat (pl. kreatív vagyok, szeretek embereknek segíteni, stb.) puffogtatnak arról, hogy miben gondolják magukat jónak és miben nem.
  • A munkában százfelé húzzák az embert, nem túl könnyű az erősségek ösvényén maradni. Nem lehet minden héten az előzőnél erősebb hetet produkálni. Mivel folyton különböző dolgokat várnak el tőlük, a kötelezettségek és elvárások tengere áraszt el mindenkit. Ezt pedig nem lehet hétről-hétre kordában tartani. Legalábbis a működésünk felszínes kapirgászásával biztosan nem.
  • Az emberek nem igazán tudnak segítséget kérni másoktól. Pl., hogyan lehet az erősségekről beszélni anélkül, hogy az dicsekvésnek hangozna? Hogyan beszéljenek a főnökükkel a gyengeségeikről anélkül, hogy azt ellenük fordítaná? Hogyan tudják a munkát úgy alakítani, hogy az idő minél nagyobb részében azt csinálhassák, amihez a legjobban értenek?

Azt hiszem, a jó teljesítmény a munkaadó és a munkavállaló közös felelőssége.

Egyrészről hasznosabb lenne, ha a vállalatok a taktikai marketing-porhintés helyett a munkatársak erősségeinek minél nagyobb fokú kiaknázásával foglalatoskodnának és nem hurkatöltővel nyomnának le a torkukon, mindenféle momentán-jó-ötletnek-tűnő, de azért alapvetően fos tréningeket. Ha érdemes bármit is fejleszteni egy kollégában, az az önismeret.

A munkavállalók felelőssége pedig az a játékban, hogyha értéket akarnak teremteni a cégnek, tudniuk kell, hogy mik az erősségei, hiszen mindenki ezt várja tőlük! Ha céget ez nem érdekli vagy nem finanszírozza az önismeret fejlesztését, mindenképp érdemes magunk belefektetni időt, energiát, esetleg pénzt is, a megtérülés tuti jó lesz. Ha nem az adott helyen, akkor majd máshol fog jól jönni.

More blog posts:

Ha nincs akarat, a legprofibb segítő is kevés lesz

A napokban tekintettük meg a Katonában a Háztűznéző című előadást, amit Gogol eredetileg Kérők címen kezdett el írni, több mint 180 évvel ezelőtt. A darabnak valószínűleg több rétege van, de engem az fogott meg, hogy az író milyen jól megragadja művében a felszínességet, a tehetetlenséget, a motiválatlan tengés-lengést, a sült galamb szájba repülésének igényét, persze nem megelégedve akármilyen fűszerezéssel. A kimondhatatlan vezetéknevű orosz hivatalvezető, ránézésre negyvenes agglegény nősülni “szándékozik”, bár a kerítő asszonyság három hónap alatt nem tudta elérni nála, hogy egyetlen célszemélyt is felkeressen.

Read more »

Kritizálás helyett inkább gondolkodj kritikusan

Ugyanis annak több értelme van. A kritizálás leggyakrabban arról szól, hogy valaki más tevékenységének eredményében találunk kifogásolni valót, elsősorban a saját nézőpontunkból, saját tapasztalataink, meggyőződéseink, hiedelemrendszerünk, tudásunk és látókörünk alapján. A kritizálás tehát mindezeknek köszönhetően egyrészt meglehetősen gyenge alapokon áll, másrészt igen ritkán tartalmaz jól megvalósítható, kontextusba illő alternatív megoldási javaslatot. A klasszikus mondást idézve: fikázni könnyű, alkotni nehéz.

Read more »

Az önbizalom szerepéről, megerősítésének lehetőségeiről Nr2.

Legutóbbi írásomban bemutattam 6 „életmentő technikát”, amelyekkel nehéz helyzetekben helyrállíthatjuk önbizalmunkat és ötleteket generálhatunk, hogy sikeresen kilábaljunk egy szorított helyzetből. Mai írásomban bemutatok 6 hosszútávú gyakorlatot a stabil önbizalom/önbecsülés kiépítése érdekében. Az önbizalomkutatás egyik meghatározó személyisége Nathaniel Branden (kanadai-amerikai pszichoterapeuta), „Az önbecsülés hat pillére“ című könyvében tágabb kontextusban is bemutatja az önbecsülés és az önbizalom meglétének, kialakításának kérdéseit, alább ennek kivonatát ismertetem.

Read more »

Stay updated!

Subscribe to our newsletter!