Út a hülyeségtől hülyeségig, és a magabiztosságtól magabiztosságig

Borozgattunk és beszélgettünk a hétvégén egy nagy tapasztalatú fejlesztőmérnök cimborámmal, és szóba került egyik kedvenc témám, amivel kapcsolatban Besenyő Pista bácsi alkotott anno maradandót felejthetetlen előadásában: hogy “mi hülyeség és mi nem az”. Barátom rávilágított, hogy érdemes csínján bánni a magas lóról hülyeségnek minősítéssel, hiszen könnyen lehet, hogy elég szűk vonatkoztatási rendszerhez képest tűnik valami hülyeségnek. Valóban, igen gyakran előfordul, hogy tudás-, ismeret- vagy tapasztalathiány van a háttérben, vagy egyszerűen csak a beszélő nézőpontjából nincs értelme valaminek.

Besenyő Pista bácsi felejthetetlen előadása. Ha átsétálna az utca másik oldalára, vagy beleképzelné magát az adott személy helyzetébe, mindjárt kiderülne, hogy még sincs szó akkora baromságról. Máskor a dolog komplexitását nem látja át az illető, így kristálytisztának tűnik számára az értelmetlenség. Megesik az is, hogy kulturális vagy megszokásbeli okai vannak annak, hogy ki mit tart természetesnek vagy ökörségnek.

Már többször előkerült a Tudatos Vezetés blogon a Dunning-Kruger hatás, mely szerint kevés tudás esetén hajlamosak az emberek nagy magabiztossággal nyilatkozni, ítélkezni. Fel sem merül, hogy lehetnek más opciók, nézőpontok vagy értelmezések. Amikor azonban valaki beleteszi az energiát a tanulásba, egyre fogy a magabiztossága, és lényegesen többször megfogalmazódik benne a kérdés, hogy vajon jól ítéli-e meg a szituációt, birtokában van-e minden szükséges információnak a helyes helyzetértékeléshez vagy döntéshez. Ilyenkor mondja azt a mérnök, hogy bár a fizikai magyarázatot nem tudja hozzá levezetni, mégis azt mutatja a tapasztalat, hogy egy segédeszköz használata furcsa módon pozitív befolyást gyakorol a végeredményre. Attól még igaz, hogy nem tudtuk megmérni.

Ahogy gyűlik-gyűlik a tapasztalat és a tudás, mégiscsak elkezd nőni az önbizalom, bár sose emelkedik olyan szintre, mint ami a tudatlanok esetében megfigyelhető. Itt mondom én azt, hogy a józan ész, a rutin és a tapasztalati bölcsesség birtokában az ember igenis kijelentheti néhány dologgal kapcsolatban, hogy mi hülyeség és mi nem az. Például nem tudom, hogy valaha készült-e olyan kutatás, ami feketén-fehéren bizonyította volna, hogy a vezető tapló viselkedése, érzéketlensége, és a hatalmával való rendszeres visszaélése hosszú távon rombolni fogja a teljesítményt és a munkaerő-megtartást. Ennek ellenére elég nagy magabiztossággal állíthatom, hogy az ilyen vezetői működést tanácsos kiirtani a szervezetekből. De afelől sincs kétségem a saját szakmámban, hogy előadások hallgatásából többnyire nem lesz számottevő tanulás, pláne nem viselkedésváltozás. Hasonlóképp, az alapvető fizikai törvényszerűségeket azért nem árt figyelembe venni a műszaki tevékenységeknél, és hülyeségekkel minél kevésbé égetni az időt. Attól függetlenül, hogy mindenre nem ad választ a tudomány jelenlegi állása. A tapasztalt szakemberek meg tudnak határozni olyan területeket, ahol tisztán világít a hülyeség, és ezt bátran szóvá is teszik. Egyúttal azt is ugyanolyan nyitottsággal vállalják, hogy egyes kérdésekre nincs válaszuk, fogalmuk sincs, mi lenne ott a helyes megoldás vagy eredményes megközelítés. Arra viszont lehet ötletük, hogy miként kéne megtenni az első lépést a tisztábban látás felé.

Megfigyelhető tehát, hogy a tanulási grafikon elején és évtizedekkel későbbi pontján másféle magabiztosságról és hülyeségnek nyilvánításról beszélhetünk.

More blog posts:

Ne higgy az alkalmi oktatások ígéreteinek!

A 21. században sem tapasztalhatunk észrevehető változás azzal a meggyőződéssel kapcsolatban, hogy ha új tudásra vagy képességekre van szükség, akkor be kell utalni az embereket egy oktatásra, ahol majd jól megokosítják őket. Az észosztó figura a rendelkezésére álló tudomány minél nagyobb hányadával nyakon önti a hallgatóságát, majd pedig mindenki abban bízik, hogy a résztvevők a hallottak alapján varázsütésre megváltoztatják a gondolkodásmódjukat, hiedelemrendszerüket, viselkedésüket és szokásaikat, sőt, fejlődni fognak a képességeik. Aztán kerek szemekkel csodálkozik mindenki, hogy az ég világon semmi nem változik.

Read more »

Konzultáció helyett inzultáció?

Pár éve egy jól prosperáló nagyvállalat tulajdonosa kért fel tanácsadónak. Dacára annak, hogy minden királyság volt náluk, nagyon szenvedett attól, hogy mennyire hiányolja a “tulajdonosi szemléletet” a vezetőitől. Láthatóan bizonytalan volt abban, hogy mit is kellene tennie. Mivel a vezérigazgató is ő volt egyben, végül azt mondtam neki, hogy “te egy kiváló üzleti érzékkel megáldott géniusz vagy, de nagyon nehézzé teszed az életet magad és a céged számára is azzal, hogy két fronton is meg akarod mutatni mindezt. Szerintem azt kellene választanod, amiben igazán erősnek, tehetségesnek érzed magad. Ha ez a tulajdonosi szerep, akkor a napi vezetést másra kell hagynod.”

Read more »

A Nagy Komfortzóna Teszt

Már sokszor, de még messze nem elégszer ekéztem azt a gyenge lábakon álló féligazságot, hogy kifejezetten a komfortzónánkon kívül lenne megtalálható “a” tanulási zónánk. Amennyire utána tudtam nézni, honnan fúj a szél, egy Tom Senninger nevű német tanár jól kinéző és hangzó modelljét nyelik be és osztják szénné a népek kritika nélkül, ami állítólag Lev Szemjonovics Vigotszkij (1896-1934), szovjet pszichológus “legközelebbi fejlődési zóna” koncepciójának popularizált változata.

Read more »