Több nőre van szükség a vezetésben, de nem azért, amiért sokan mondják

Amikor csoportképeket készítenek az ország vagy a világ első embereiről, kétségkívül az öreg, jóllakott, öltönyös faszik dominálnak hosszú évek óta. Az is tény, hogy az emberiség a rengeteg felhalmozott tudás és innováció ellenére a vesztébe hajt, környezetét kizsákmányolja, melynek következtében leginkább magát fogja kinyiffantani (jelenleg úgy tűnik, inkább előbb mint utóbb), a Föld nevű bolygó ökoszisztémája pedig várhatóan ezután is alkalmazkodni fog a helyzethez.

A vezetői összetétel és az ember-természet kapcsolat kedvezőtlen alakulása láthatóan korrelál, kérdés persze, hogy az ok-okozati összefüggés bizonyítást nyert-e már hitelt érdemlően, tudniillik azért van ekkora szar, mert sok a férfi és kevés a női vezető a politikában, a társadalmi működés különféle területein, valamint az üzleti életben. Azt mindenki látja, hogy borzasztó nagy mennyiségben vannak rossz férfi vezetők. De azért érzékelünk ilyen rengeteget, mert számosságukat tekintve összességében is jóval többen vannak, tehát valószínűbb, hogy szembe jönnek velünk, mint a nem jó női vezetők.

Hadd kezdjem azzal, hogy nekem speciel az első vezetőm nő volt, és én nagyon hálás vagyok neki, rengeteget tanultam tőle. A volt kollégáim közül többen ugyanígy tekintenek rá, de olyanok is vannak, nők-férfiak egyaránt, akik egyáltalán nem értenek egyet velem abban, hogy jó vezető volt. Azt dobta a gép, hogy a hozzám legközelebb álló nők (az édesanyám, a nővérem, a párom és a lányom is) mind velük született vezetői adottságokkal bírnak. Van közöttük, akinek ezt formális vezetői szerepben is akadt lehetősége hasznosítani, és olyan is, akinek “csak” a mindennapi viselkedésében nyilvánulnak meg egyértelműen a vezetői készségei. Az elmúlt 25+ évben, amióta vezetőkkel dolgozom valamilyen formában, számos kiváló női és férfi vezetővel volt alkalmam megismerkedni, köztük olyanokkal, akik az évek során számottevő mértékben fejlődtek. És nemtől függetlenül bőven akadtak people management terén kevéssé igényesek, alacsony szintű motivációval a tanulásra. Kétszer végeztünk kutatást kifejezetten a vezetői gyakorlatokról, először 2012-ben a KPMG-nél Dr. habil Tomka János vezetésével (aki jelenleg a Pünkösdi Teológiai Főiskola főiskolai tanára, a vezetéstudományi szakterületi felelőse) és Pusztai Csaba PhD kutató barátommal (most Principal Economist Új-Zélandon a Környezetvédelmi Minisztériumban) együttműködve, majd ugyanezt a felmérést 2017-ben megismételtük a Menedzsmentor csapatával. Mindkét esetben azt találtuk, hogy nincs statisztikailag szignifikáns különbség abban, hogy a nők és a férfiak milyen arányban végeznek egy-egy vezetői best practice-t (mondjuk hogy visszajelzést adnak, kérnek, konkrét-mérhető-elérhető-motiváló célokat tűznek ki, meghallgatják a másikat, tudatosan fejlesztik a kollégáikat, építik a csapatukat stb.). Két másik kutatásunk is volt amúgy a téma határterületén (vezetői önfejlesztés valamint szervezeti tudásmegosztás) a KPMG-vel, ebből az egyik a Pannon Egyetemmel és Dr. Obermayer Nórával, aki jelenleg egyetemi docens, szakvezető (vezetés és szervezés mesterképzési szak), fejlesztési ügyekért felelős dékáni megbízott az egyetemen. Egyik felmérés sem mutatott statisztikailag szignifikáns különbséget a nemek között.

Ennek a cikknek az ötletét az adta, hogy egy friss, három országra kiterjedő 3 ezer fős Innermetrix vezetői kutatás eredményeire Dobay Robi kollégám írt egy hozzászólást. A felmérésben közel kiegyenlített volt a nők-férfiak aránya (45-55%), ami ugyebár a valóságban sokkal rosszabb, eltolódik a férfiak felé. Az adatok alapján meg kellett Robinak állapítania, hogy ezek szerint a tényleges aránynál több nő sem húzta fel a nem túl kedvező statisztikákat, így azt hiába várjuk önmagában a javuló gender balance-tól, hogy a vezetői munka minősége is felfelé fog ívelni.

Még egy dolgot megemlítenék: nincs átlagos női, sem átlagos férfi vezető. Átlagosan lehetnek a nők vagy épp a férfiak jobbak egy-egy területen, ilyen például vélhetően a nők esetében az együttműködés, a kapcsolatteremtés, a személyre való odafigyelés vagy a gondoskodás, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy minden nő minden férfinál erősebb lenne ezekben a készségekben. Lehet olyan férfi vezető, aki sokkal együttműködőbb, mint adott esetben egy kolléganője. És olyan nő is garantáltan van bőven, aki mondjuk nálam versengőbb, sikerorientáltabb, jobb érdekérvényesítő, továbbá kemény, mint a vídia. Nekem volt egy zenésztársam középiskolás koromban az amatőr rockzenekarunkban, aki mágnesként vonzotta a csajokat. Hétvégente ketten fejenként átlagosan egy alkalommal kaptunk lehetőséget a sorstól esti romantikázásra az ellenkező nem felettébb mutatós képviselőivel. Ez az átlag úgy jött ki, hogy ő kétszer, én meg egyszer se. Ennyit az átlagról… 🙂

Szóval nem azért kell több nő a vezetésben, mert “úgy vélekedünk”, hogy az fel fogja húzni a people management színvonalát, és nem is azért, mert átlagosan jobbak valamiben mint a férfiak, hanem adat alapon az alábbi két erős okunk van rá:

1. A diverz (vezetői) csapatok bizonyítottan sokkal erősebbek és eredményesebbek, és ehhez nagy szükség van a női tagokra (egyébként azoknál a vállalatoknál, akiknek én dolgozom, legyenek azok multik vagy magyar tulajdonúak, egészen biztató a helyzet, sok nő van a középvezetők és a felső vezetők között).

2. A nők ugyanannyira alkalmasak vezetői szerepet felvenni és abban kiválóvá válni, mint a férfiak, ezért az tűnik fairnek, ha ugyanannyi esélyük van rá, mint a férfiaknak, hogy ebben a szerepben bizonyíthassanak. Szeretném, ha a lányom (és persze kortársai) már nem kerülne ebből a szempontból hátrányos helyzetbe, bár napi szinten tapasztalva a benne rejlő kakaót, sok szerencsét kívánok annak, aki megpróbal majd az útjába állni. :-))))))

Természetesen azokról a nőkről beszélek, akiknek vannak vezetői ambícióik. Teljesen oké, ha egy nő (vagy urambocsá egy férfi) nem tör vezetői babérokra, fontosabb számára a magánélet mint a munka, netán főállású anyaként képzeli el az életét. Vagy ha vállal vezetői felelősséget, de a munka-magánélet egészségesebb integrálása miatt ezt mondjuk hat órában teszi (konkrét példa a közelmúltból, magyar magáncégtől).

Én örülnék, ha erről a témáról nem érzelmi/vélemény alapon, hanem adatok és tények bázisán folyna értelmes diskurzus a jövőben, és a fent felsorolt okok miatt, több női vezető részvételével egyre több területen sikerülne kedvező irányba terelni a történéseket a szűkebb és a tágabb környezetünkben egyaránt! Azok a prominens férfi vezetők pedig, akik kizárólag a fakanál mellett és a szülőszobán képesek a nőket elképzelni, most már tényleg kihalhatnának a f@szba, mint a dinoszauruszok, de minimum elhúzhatnának végre a büdös picsába, csak hogy egy felütéssel megkezdjem az értelmes diskurzust, némi tudatosan adagolt érzelmet megvillantva a nyomaték kedvéért… (“Ennyi emberi csúnyaságban ki az, aki a nevetségesség veszélye nélkül fönnakadhatna egy bazmegen.” – Esterházy Péter)

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Egy szakajtó menedzsment haiku című, legújabb e-könyvét

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál?című ekönyvét!

More blog posts:

Vezetőknek az irreális elvárásokon való nyafogás helyett

Az év elején többször is megfigyelhettem azt, hogy a vezetőkkel folytatott coachingok gyakori témája az irreális célkitűzések miatti picsogás.

Valahogy úgy pattog ez a szervezeti ábra dobozai között, hogy a nagyfőnik frankón megvizslatnak mindenféle gazdasági, vállalati mutatókat és behasalják a trombitába, hogy idén 10 malac köll gyerekek, sálálálálá.

Read more »

Ok és okozat a munkatársak motivációjában

Sokszor beszélünk arról, hogy a tudás és annak alkalmazása milyen nagy távolságra lehet egymástól, és hogy az ismerethiány szakadékát számottevően könnyebb betömni, mint azt elérni, hogy a tudásból cselekvés legyen. Ennek rendkívül látványos bizonyítéka, amikor egy több mint fél évszázaddal korábban elővezetett innovatív gondolatot elolvasunk mondjuk a vezetéssel kapcsolatban, és azt látjuk, hogy még mindig messze van attól, hogy általánosan elterjedt legyen.

Read more »

Heteim a neurobiológia mocsarában

A 2020-21-es év fordulóján úgy döntöttem, hogy nekifogok a University of Chicago Understanding the Brain: The Neurobiology of Everyday Life című MOOC kurzusának, Peggy Mason professzor előadásában. Sose gondoltam volna magamról, hogy én valaha önszántamból még egyszer biológiával kapcsolatos tanulmányokat fogok folytatni közel három évtized után, hiszen mindig is utáltam ezt a tantárgyat, és középiskolában is csak kegyelemből kaptam meg a kettest belőle az egyik évvégén.

Read more »